Problémát okozhat az SD-kártyával a Pokémon Sword és Shield
Többen is elég kellemetlen problémával találták szemben magukat, de szerencsére minden javítható, és feltehetően keveseket érinthet csupán. Ha mégis köztük vagy, nem árt tudnod erről.
Többen is elég kellemetlen problémával találták szemben magukat, de szerencsére minden javítható, és feltehetően keveseket érinthet csupán. Ha mégis köztük vagy, nem árt tudnod erről.
Joaquin Phoenix és Todd Phillips is nyilatkoztak a folytatásról, szerencsére nem tartunk még ott, hogy minden áron el kell készülnie.
A sokadik rendezőcserét követően úgy néz ki, végre tényleg megvalósulhat az alkotás.
Az ismert horrorfranchise új üdvöskéje szerencsére nem kergetett minket őrületbe, épp ellenkezőleg.
Szerencsére egy varázslatos kardot is kapunk, amivel megritkíthatjuk a csontos népség sorait.
Valaki felfedezte, hogy a Borderlands 3 átvezető jeleneteit bármire ki lehet cserélni, az eredmény pedig zseniális.
Ahogy az alapjáték, úgy a kiegészítő is késve érkezik PC-re, de cserébe nem lesz vele probléma.
A szolgáltatás főként kényelmi funkciókat tartalmaz, de azért extra cuccokat is kapunk a pénzünkért cserébe. Akármennyire is megmosolyogtató a dolog, az összeg elég komoly, amit kérnek érte.
Jól nézd meg, milyen D-Link routert használsz, néhány régebbi típusban ugyanis komoly biztonsági hibát találtak, és javítás sem érkezik rájuk.
Nem kell majd gumikat cserélni a játék futtatásához.
Nemrég még az a hír járta, hogy a konzolok közül csak Xbox One X-en lesz feltuningolva a játék, de szerencsére nem ez a helyzet.
A 2019/09-es GameStar egyik teljes játéka a Fantasy General volt, de pontosan mi is ez a klasszikus? Egy teljes cikkben ástunk le egészen a stratégia gyökeréig.
Tarkóig szaladt a szemöldökünk, amikor az EA prezentálta a Star Wars Jedi: Fallen Order ajánlott gépigényét, szerencsére hamar kiderült, hogy megszaladt a toll a RAM igény esetében.
Nem választhatunk kasztot a játékban, cserébe az elszórtan megtalálható eszközökkel és augmentációkkal testreszabhatjuk majd a főszereplőt.
Ha idegbajt kaptatok a wallhack- és aimbot-szintű cuccoktól, akkor most jobb, ha ide se néztek. Ennél kevés undorítóbb hack létezik.
Az Egyesült Államokban a héten rajtol el a szolgáltatás, így most ki is derültek a fontosabb tudnivalók róla.
Szerencsére a második Zombieland mozi esetében sem finomkodtak az alkotók.
A mobilos FPS megjelenése szerencsére nincs már messze.
Egy tower defense elemeket is felvonultató stratégia, amelyben a zombiktól kell megóvnunk az emberiség maradékát. Szerencsére nektek nem kell óvakodnotok tőle.
A Saviors of Uldum kiegészítőhöz tartozó dungeon hamarosan megjelenik, addig pedig előrendelhetjük a cuccot néhány extráért cserébe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)