Agony - mégsem lesz belőle durvább verzió, megszűnhet a fejlesztőcsapat
Nem jöttek be igazán a Madmind Studio tervei, úgyhogy hiába ígérték meg sokadjára a vágatlan változatot, semmi nem lesz belőle.
Nem jöttek be igazán a Madmind Studio tervei, úgyhogy hiába ígérték meg sokadjára a vágatlan változatot, semmi nem lesz belőle.
Az eleje és a vége adott, de hogy a köztes küldetéseket milyen sorrendben csináljuk meg, az rajtunk múlik majd.
Hiába lesz lehetőségünk a románcra, a textil nem kerül le az új játékban.
A Death Note két főszereplője ugyan benne lesz a játékban, de a viadalokban nem vesznek részt.
Apró, de annál fontosabb változtatáson esett át a népszerű BitFenix Enso ház, amivel nem lesz többé gond a szellőzés. A tápegységek világában is van egy olyan újdonság, amire mindenképpen érdemes odafigyelni.
Kiderült néhány érdekes részlet az autós játék területéről, ahol majd versenyezhetünk.
A játék ezen a téren is szakít a hagyományokkal, de remélhetőleg beválik az Odyssey szisztémája, miszerint nem lesz többé memória-szinkronizáció.
Bármennyire is szeretnénk felpattanni egy kétkerekűre a készülő Forza Horizon játékmenetében, a fejlesztők szerint erre nem lesz lehetőségünk.
Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki az Ubisoft űrhajós projektjéből, de csatákból és repkedésből egyértelműen nem lesz hiány.
A From Software vadonatúj játékon dolgozik, amely rengeteget merít a stúdió népszerű sorozatából, a Dark Soulsból, tehát nem lesz egy egyszerű menet. Nioh hangulat is visszaköszön persze.
Megtudtunk néhány nagyon érdekes részletet a BioWare készülő alkotásáról, ami nem egy mindennapi játék lesz.
Az Nvidia jóvoltából most belenézhetünk egy kicsit a játékba, és úgy tűnik, hogy a hangulatra bizony nem lesz panasz.
Úgy látja, pár év múlva mindent átvesz a streaming, és nem lesz szükség komoly hardverre a játékok futtatásához, csak jó netre.
De ugyanúgy nem lesz sok köze a Gyűrűk Ura sorozathoz sem.
A Lara Croft Go, Deus Ex Go, és Hitman Go játékok után nem lesz folytatás. A stúdió feje szerint egyszerűen nem éri meg prémium áras mobiljátékokat gyártani.
Nem lesz könnyű dolga annak, aki dínó parkot akar üzemeltetni, úgyhogy jobb, ha már most elkezdtek készülni.
Érkezett néhány új kép, amelyeken megnézhetjük, milyen a battle royale Csernobilban.
A kiadó olyan játékokkal készül minket meggyőzni az expón, mint a The Surge 2 és a Call of Cthulhu. Nem lesz nehéz dolga.
Elsősorban Symmetra átdolgozása miatt van esély arra, hogy a karakter nem lesz játszható a ligában.
A jelek szerint a fejlesztők úgy döntöttek, hogy nem kell nekik ez a másolásvédelem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)