Óriási a káosz a League of Legends e-sportban, durván összebalhézott a Riot a profi játékosokkal
Már ott tartunk, hogy a Riot gyakorlatilag fenyegeti a csapatokat az LCS nyári szakaszának teljes leállításával.
Már ott tartunk, hogy a Riot gyakorlatilag fenyegeti a csapatokat az LCS nyári szakaszának teljes leállításával.
Valóságos erődemonstrációt tart a rendezvényen a tajvani gyártó.
Nem azért, mert Chloé Zhao munkája annyira kiemelkedő lenne, de kedvünk már lenne egy Diablo filmhez vagy sorozathoz.
Jonathan Majors előadása és a közönség reakciója egyértelművé tette az utat a Marvel számára. Ez az út viszont most komoly nehézségek elé állítja a stúdiót.
A Disney lassan minden klasszikus meséjéből szállítja az élőszereplős verziót. De tud-e bármiben több vagy más lenni az új A kis hableány, mint a '89-es adaptáció?
Olyan információt osztott meg, amit bizonyára még nem kellett volna.
Hivatalosan meg nem erősített értesülések alapján egy sci-fi lövöldével kevesebb készül a Sony jelenlegi generációs konzoljára, de a PC-sek is szomorkodhatnak.
Nem várt reakciót váltott ki a hatóságokból egy ártalmatlannak gondolt paródiavideó.
Maga a rendező Tony Gilroy üzent azoknak, akik megnéznének egy vágatlan verziót a 2016-s Star Wars spin-offból.
Az Nvidia javában készül arra, hogy bemutassa a legújabb kutatási eredményeit a következő SIGGRAPH konferencián, az első ízelítő pedig már most lenyűgöző.
A YouTube legnagylelkűbb adakozója most nem versenyeztetett embereket, hanem segített, hogy jobb életük legyen.
Rengeteg kisebb-nagyobb projekt pörög épp a Riot Games kezei alatt, egyik kevésbé hangos újdonság a LoL bokszzsákjainak felújítása lesz.
Egy ideig kérdéses volt az MSI Afterburner jövője, most azonban új verziót kapott a program.
Lugosi Béla szesztilalmi ügynökként, a korona elrablása és egy súlyos dilemma - cikksorozatunk második részében is az izgalmasabbnál izgalmasabb, okvetlenül adaptációt érdemlő helyzeteké a főszerep!
Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb indie játéka adaptációt kap.
Érdekes eszmefuttatást közölt az MGS széria atyja.
Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy a Riot egyszerűen megtiltja egy-egy karakter beválasztását, de ezúttal jó okuk volt erre.
De nem csak a PlayStation Studios bővült tegnap, a Focus Entertainment is bevásárolt.
Az Aquirist annyira magához öltelte az Epic, hogy már át is nevezte a csapatot Epic Games Brasillá.
A leghíresebb képregényhősök segítenek, hogy megtaláld a motivációt az edzéshez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)