Virtuális Xbox-kontrollert kapott a Surface Duo
A Microsoft nem engedi el az összehajtható mobilját, most egy kifejezetten jópofa funkcióval bővítették.
A Microsoft nem engedi el az összehajtható mobilját, most egy kifejezetten jópofa funkcióval bővítették.
Egy új funkciónak hála már néhány érintéssel helyreállhat a biztonság.
Őrületes crunch, tartalmak és funkciók kukázása, valamint kívülről hozott segítség nélkül sosem készült volna el az Irrational Games utolsó játéka.
Áttekinthetőbb lesz a Quick Resume használata, de nem csak ezért hasznos az új update.
Már hivatalos, hogy a jövőben a Conan Exiles is a Microsoft szolgáltatásának része lesz.
A felháborodás jelen esetben talán érthető is, hiszen még egy aprócska funkcióért is annyit kell fizetni, amennyiből kijönne egy teljesen másik játék.
Az FPS Boost funkció egyre több játékban válik elérhetővé, és ezúttal olyan címek is megkapták a lehetőséget, mint az Assassin's Creed Unity és a Far Cry 5.
Aki a Valorant beépített VoIP funkcióját használja, jó, ha tud erről.
Teljesen abszurd, de több mint egy évig tartott a Google-nek, mire beépítette ezt a funkciót.
Élesedett a Play Something funkció, amivel véletlenszerűen indíthatunk filmeket és sorozatokat.
Átláthatóbb lesz az élet Xboxon és azoknak is jár valami, akinek a hang fontos.
A Most Wanted contract alapvetően egy érdekes opcionális apróság, de elég súlyos problémát találtak vele kapcsolatban.
Nem teljesen értjük, hogy milyen piackutatás alapján mutatkozott igény a Lawn Mowing Simulatorra, de az biztos, hogyha a Skyhook Digitalon múlik, akkor idén gyep nem marad szárazon.
Függetlenül a rengeteg exkluzív és ingyenes játéktól, az EGS még mindig közepesen gyenge az extra lehetőségeket tekintve, de ez hamarosan változni fog.
Már két olyan címet is találunk a Game Pass kollekcióban, melyek olyan funkciókat kaptak, melyek sehol máshol nem elérhetők.
Ezzel együtt viszont új funkciók és beállítások is érkeznek az Nvidia felhőszolgáltatásába.
Több macska érkezik az Assassin's Creed Valhallába, de ezen túl egy nagyon hosszú ideje várt opció is bekerül a játékba.
Számos felhasználó igényelt ilyen lehetőséget, így a vállalatnak sikerült megoldást találnia a több ember közvetítését összekapcsoló Live Room fejlesztésével.
Nemsokára pedig a 30-as széria összes darabja megkapja ezt a funkciót.
Természetesen a konzol exkluzív funkcióit is kihasználja majd a felújított változat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)