The Witcher 3: Wild Hunt - a ruha teszi az embert
A korábbi epizódokban nem igazán szabhattuk testre Geralt hacukáját, a jelek szerint most bőven lesz erre lehetőségünk.
A korábbi epizódokban nem igazán szabhattuk testre Geralt hacukáját, a jelek szerint most bőven lesz erre lehetőségünk.
Az Interceptor Entertainment fellőtt egy teaser oldalt, melyen egy számláló alatt egy csomag rágó szerepel, aminek csomagolása minden Duke Nukem fan számára ismerős lehet.
Nézzétek meg a BioWare legújabb festői koncepciós rajzait, amiket a Dragon Age: Inquisition-höz készítettek.
A BioShock filmadaptációját már hiába várnánk, de a most felbukkant koncepcióképek alapján ez még jobban fáj.
Már annyira nem kell sokat aludni a Dragon Age 3-ig, mint tavaly kellett, de azért addig is nézzünk meg pár mutatós koncepciórajzot a játékból.
Andy Gilleand nem bízza a sztorimesélést bugyuta hollywoodi nyikhajokra. Inkább ő csinál filmet viszonylag tűrhető költségvetésből. Csak egy játék kell hozzá.
Anyu recepteket keresgél, apu barkácsvideókat néz, a tesó pedig töltöget, de a PlayStation Now még mindig tart.
Új helyszíneket ismerhetünk meg Shinji Mikami új, rémisztő horror projektjéből. Para.
Bár a GTA 5 fejlesztése során több funkciót is kivettek a fejlesztők, azok ettől még simán felhasználhatóak a GTA Online-ban.
A Shadow Warrior és a Rise of the Triad is házasságából is született valami új, ami még izgalmasabbá - és betegebbé - teszi a játékot.
A Ryse: Son of Rome és a Trónok Harca mögött álló látványt ugyanannak a német cégnek köszönhetjük. Nem csoda, hogy mindkettő zseniális.
A Killer Instinct fejlesztőjének titokzatos IP-jének koncepciós rajzait publikálta a hihetetlenül tehetséges művész. Ezek alapján ígéretes a projekt.
A The Creative Assembly továbbra is hallgat az új Alien játékról, de a NeoGAF fórumozói szerencsére nem akarják visszatartani a birtokukba jutott anyagokat.
Egy tehetséges művésznek köszönhetően újabb videojátékokkal kapcsolatos gyöngyszemekkel találkoztunk a neten.
Kicsit több mint két hét van még a megjelenésig, és a Sony megállás nélkül ontja az infókat a sorozat legújabb tagjáról. Jön az Álom-Merci, mi pedig alig hiszünk a szemünknek
Az új kiegészítőnek köszönhetően alapos vérfrissítést kap az alapjáték, ami elsősorban alaposan átdolgozott karaktermodelleket jelent.
Dörzsöljünk még egy kis sót a sebbe. A most kiadott koncepciós rajzokból kiderül, hogy a Fett egy hibátlan karakter lehetett volna. Lehetett. Volna.
Olyan gyönyörűek lettek a Bungie új játékának tervei, hogy egy külföldi múzeum kiállítást szervezett belőlük, sőt, bárki megvásárolhatja azokat az interneten keresztül, és még jótékonykodhat is ezzel.
Az angol újságírás gyöngye, a The Sun kicsit összezavarodott és a Deus Ex-ből ismert kitalált vállalatra, a Sarif Industries-re hivatkozott az egyik rövid írásában. Epic facepalm.
Ha már a grundra nem is járunk sportolni, a virtuális focizás mellett a kosarazást sem vetjük meg, főleg ha LeBron James is velünk tart.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)