Counter-Strike: Global Offensive - megvan GuardiaN új csapata
Már hivatalos, hogy folytatja a Na'Vi után a világ egyik legjobb játékosa.
Már hivatalos, hogy folytatja a Na'Vi után a világ egyik legjobb játékosa.
Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha a CS:GO-ban annyi dolgunk lenne, hogy kiválasztjuk a célpontot és megadjuk, melyik fegyvertől essen el.
Bár a hivatalos film még várat magára, egy rajongói alkotásnak köszönhetően már megnézhetjük a profi CS:GO játékosok legjobb köreit.
Végre itthon is bontogatja a szárnyait az e-sport, ebben pedig hatalmas szerepet játszik a Lenovo. Menjünk is egy kicsit vissza az időben és nézzük meg, hogy honnan indult ez a kezdeményezés.
Ugyan valóban dolgoznak egy másik projekten a fejlesztők, ez nem jelenti azt, hogy az előzőt otthagynák.
A nem mindennapi CS:GO verseny rengeteg meglepetést és komoly díjazást kínál.
A tiltás ugyan fel lett oldva, de továbbra is súlyos következménye lesz annak, ha valaki nem tisztán játszik a szervezet versenyein.
Baseball ütős edző, repülő PC-ház és remek hangulat jellemezte a nem mindennapi összecsapást.
Túl vagyunk egy újabb Major rendezvényen, ami ugyan nem volt zökkenőmentes, de egy darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
A videós nemrég ismét aktívvá vált a YouTube-on, ráadásul jogi lépéseket fontolgat a Twitch ellen.
Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha valóban ekkor érkezne a második Wonder Woman mozi.
Egy rajongó drasztikusan átalakította a Dark Souls szintezési rendszerét, hogy az FPS-ekben látott Gun Game játékmódhoz hasonlítson az akció-RPG.
A most zajló tornán előkerült egy játékbeli bug, aminek a használatát nem tiltották meg a szervezők, így most a játékosok léptek az ügyben.
Végre elérkezett az idő, hogy a világ legjobb CS:GO csapatai Krakkóban mérjék össze tudásukat. Nagyon izgalmas meccsekre számíthatunk.
Kevés annál felemelőbb érzés van, amikor az ember egy parkolóba botlik, ahol az autók szinte kérik, hogy válasszon közülük egyet. Vagy többet. Mindet.
A magyar e-sport beindításán második éve fáradozó Lenovo termékmenedzserét faggattuk ki arról, milyen itthon versenyeket szervezni és támogatni.
Pár percre, de ügyesebb és szerencsésebb játékosoknak több órára is szórakozást nyújthat a Mini DayZ, de mást is hoztunk.
A játékosok leteszik a virtuális fegyvereket, és egy hagyományosabb sportban mérik össze erejüket.
Luke Smith volt olyan kedves, és ellóbálta orrunk előtt a mézesmadzagot. Valami komolyan menőn dolgoznak a srácok.
Idén is megrendezésre kerül az egyik legnagyobb CS:GO torna, ami ugyan nem egy Major, ám színvonalában felér a Valve által szponzorált eseményekhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)