Majdnem egy évet késik a legjobban várt PC-s játék, a The Day Before
A The Day Before-t rengetegen tették már kívánságlistájukra, de a fejlesztők úgy döntöttek, mégsem adják ki június 21-én.
A The Day Before-t rengetegen tették már kívánságlistájukra, de a fejlesztők úgy döntöttek, mégsem adják ki június 21-én.
Minden tekintetben meglepően mélyre ment a Postal 4, mert a fejlesztők elhitték, hogy elég, ha magukat majmolják.
Ennek az előnyeit a PlayStation Plus előfizetői élvezhetik majd, pontosabban csak egy részük.
A jelek szerint a Crystal Dynamics inkább rövid távban gondolkodik a Marvel's Avengerst illetően.
Újabb MMO-nak kell búcsút intenünk, miután a fejlesztők nem kívánják folytatni a TERA fejlesztését és üzemeltetését.
Az EA Motive csapata nagyon kommunikatív a közönséggel, így abban a pillanatban, hogy jelezték nemtetszésüket a Dead Space rajongói, már munkához is láttak.
Nem ismertük még meg Night City összes meséjét, a fejlesztők folyamatosan dolgoznak a Cyberpunk 2077 újdonságain.
A fejlesztők tudják, hogy nem szimpatikus lépés, de nem tudnak másképp harcolni a botok ellen.
Februárt és márciust erősen meghúzták a fejlesztők, de áprilisban és májusban is akad majd ez-az, ami figyelmet érdemel.
Hatalmas sikernek tűnik az Xbox One-korszak óta futó ID@Xbox program.
Autóverseny, GTA-klón, és számtalan kaland számtalan világban - sokszor nyúltak már úgy játékfejlesztők a LEGO-hoz, hogy abból valami különleges született.
Nem lesz a Battlefield 2042 a sorozat minden további játékának alapja.
A fejlesztőknek több időre van szükségük, hogy tökéletes legyen a Starship Troopers: Terran Command.
Ennek eredetileg tavasszal kellett volna megjelennie, ám így egy teljes évet nyertek a fejlesztők.
Új tartalmakra és megannyi változásra számíthatnak azok, akik szintén kitartanak a PlatinumGames kalandja mellett.
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy MMO esetében egy új tartalom érkezése borítja ki a bilit, de most ez történt.
Az 1.2-es patch nerfelt egy közkedvelt tárgyat, a fejlesztők máris visszatáncoltak.
Érdekes nyilatkozatot tett egy korábbi fejlesztő a Crucible és az Amazonnál uralkodó munkakörülmények kapcsán.
Az információk mellé pedig néhány képet is csatoltak a fejlesztők a felújított verzióból.
Phil Spencer szerint a közösség gyakran használja fegyverként a játékokat a platformok közötti háborúban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)