Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 670

EA - apró gondok

Hír | 2005.05.04 12:37

Az EA Gamesnek nem alakulnak olyan túl jól a pénzügyei, mint ahogy azt ők szeretnék. Az előző évi 598 millió dolláros nettó bevételi adatokhoz képest az idei év hasonló időszaka némileg alacsonyabb, 553 millió dollárt hozott. Ha csak az utolsó negyedévet nézzük, a helyzet sokkal aggasztóbb. 90 millióról 8 millióra csökkent a bevétel. Az okokat a cég a kissé elavult üzletpolitikában látja. A befolyt összegek nagy részét a már meglévő húzó termékek (The Sims, Need for Speed, Madden NFL, The Lord of the Rings, Harry Potter sorozatok) eladásai produkálták. Ennek köszönhető, hogy a március 31-vel lezárt pénzügyi év összességében mégis jobbnak mondható az előzőtől. A cég következő negyedévre tervezett bevételei jócskán alatta maradnak a tavalyi év hasonló időszakához, de az egész évet nézve mégis növekedésre válnak. A történtek hatására beindult egy folyamat, amely a további bevételkiesés csökkentését, hosszabb távon pedig növekedését próbálja elősegíteni. Erre annál is inkább szükségük van, mert a többiek sem ülnek ölbe tett kézzel. Az Ubi Soft nagyon jön felfelé. A hír hallatára egyébként drasztikusan csökkentek az EA részvényárfolyamai.

1C Games felhozatal

Hír | 2005.05.04 11:32

A 1C Games nyilvánosságra hozta, mely játékokkal kívánja magát mutogatni az idei E3 rendezvényen. A 4 cím totál új, mindegyikről most hallani először, de a nevükön kívül frankón semmi infó nem áll róluk rendelkezésre. Azért ez kicsit durva szerintem... Egyedül annyit lehet biztosan tudni, hogy az Outfront II egy folytatás :D

  • Adrenalin
  • Outfront II
  • Sniper
  • Whirlwind of Vietnam

  • [MoD] BF1942 help wanted!

    Hír | 2005.04.28 23:44

    A Battlefield 1942-höz készül egy Forgotten Hope nevezetű mod. A készítők szeretnének magyar vonatkozású objektumokat is beletenni, amihez viszont hazai arcokra lenne szükség. Olyanok kellenek, akik értenek a 3D modellezéshez, skineléshez vagy profi módon készítenek pályákat. Itt a fórum, ahol figyelemmel lehet kísérni az eseményeket. Aki szeretne jelentkezni, az a master-t@warrior.hu-ra írjon.

    Új Sony akció-MMOG

    Hír | 2005.04.27 22:12

    A Sony hosszútávú tervei közt szerepel egy új, akció orientált MMOG, vagyis kizárólag online játszható akciójátékról van szó. Ezzel az RPG vonalon már elért sikereket szeretnék tovább növelni (EverQuest). A hivatalos bejelentés csak jövőre érkezik, mint ahogy maga a játék is, valószínűleg, de a cég egy főmuftija, John Smedley mégis megerősítette e terveket. Egyes pletykák szerint PSP-re is szándékoznak hasonló játékokat készíteni majd...

    'Reggelt!

    Hír | 2005.04.24 08:13

    Tsá! Mit tegyek, valahogy megint kidobott az ágy, pedig hogy én milyen sokat dolgoztam... Tanulni se maradt időm, pedig nagyon közeleg a vizsgaidőszak. Nem mintha sokat foglalkoznék vele, most kedden is egész éjjel tanultunk a szerda reggeli ZH-ra és valószínűleg négyesnél nem lesz rosszabb. Remélem a mai viccek majd jobban megnyerik a tetszéseteket.

    Vacsoránál a kisfiú megkérdi: - Anyu, mi lett a tegnapi romlott kutyakajával? - Kuss, és egyél! Egy focista panaszkodik egy szurkolónak. - Képzelje el, 8 hónapja nem kapunk fizetést! Mire a szurkoló: - Én meg már 20 éve nem láttam focit.

    Singles 2: Triple Trouble dátum

    Hír | 2005.02.25 21:31

    Talán a The Sims-hez lehetne hasonlítani (bár azért annál egy fokkal pikánsabb) a Singles nevű valóságszimulátort, amelyben egy fiatal párt kellett egy fedél alá költöztetnünk, és szépen összehozni őket. Na, ennek a játéknak készül a folytatása Singles 2: Triple Trouble címmel, amiről már korábban is írtunk valahol egy hírt. Azonban a hírek sosem állnak meg, így kiderült egy s más a folytatásról. Név szerint pedig az, hogy a cucc 2005 Májusában érkezik.

    'Napot...

    Hír | 2005.01.05 13:35

    Üdvözletem. Az új év ötödik napján járunk, amikor is a mát leszámítva már csak kettő 24 órás ciklus választ el minket a hétvégi nagyalvástól :). Nem tudom, hogy hol szerencsések még az időjárást illetőleg az emberek, de az én hátam mögötti ablakon túl sugárzó napsütés társul a kristálytiszta kék ég mellé. Egész jó az idő, reméljük mindenütt ilyen lesz, és marad is :)

    Színházba indultunk a férjemmel, és taxit hívtam. Mielőtt a kocsi megjött, kiraktam a macskát a házból, de azonnal visszaszökött, és felrohant a lépcsőn. A férjem a macskát kereste, amikor megjött a taxi. El akartam titkolni a sofőr elől, hogy a ház őrizetlenül marad, ezért azt mondtam: - A férjem rögtön jön, csak felment elköszönni az anyámtól. A férjem néhány perc múlva jött is, beült mellém a taxiba, és azt mondta: - A vén dög az emeleti szobában az ágy alá bújt. Egy fogassal kellett kikergetnem.

    Ezt kapd ki! - ha tudod

    Hír | 2004.12.07 16:22

    Egy fölöttébb érdekes masinát jelentett be a Haier gyártócég. A címhez visszatérve, a következő pár sorban kiderül, hogy miért is olyan nehéz kikapni, mondjuk a zsebünkből. A P7 kódjelzésű mobiltelefon külseje egy extraelegáns küllemen alapuló formatervet öltött a készülék okos belsejére. A színes LCD képernyő hívogató látnivalója mellett a 150 x 27 x 18.2 miliméteres méret, valamint a 65 grammos súly már önmagában olyan ellenállhatatlan, hogy Karácsonyra ezt kell kérjünk - igaz közel 400 dollár. Thanks I4U.

    Dark and Light Beta 3

    Hír | 2004.11.16 09:55

    Gyu nagy sikervárományosa, a Dark and Light immáron elérta a harmadik béta fázist. Ennek tesztelése az igen közeli jövőben kezdődik, melyben akár te is részt vehetsz majd. A játék különlegessége, hogy bár egy megálmodott világban játszódik, mégis nagyon sok dolgot a való életből merít. Ezer és egy foglalkozás megvalósítható, minden mindenre hatással van, egyszóval minden eddigi MMORPG-nél összeszedettebb... legalábbis ezt mondják a fejlesztők. Majd meglátjuk :) A játékról bővebben itt olvashatsz.

    Brothers In Arms weblap

    Hír | 2004.10.15 10:14

    A Brothers In Arms bejelentése után azonnal felfigyeltem rá. Nem is igazán grafikája, sokkal inkább realitása, játékvilágának hitelessége fogott meg. Azóta már két kiállításon is volt szerencsém kipróbálni, és teljes bizonyossággal mondhatom, hogy minden idõk egyik legjobb akciójátéka lesz. Sajnos még jövõ év elejéig várni kell rá, de addig feltétlenül érdemes megtekinteni a most indult oldalát. Képek, infók, videók, félelmetesen hangulatos zene, és egy fórum található itt.

    [PATCH] Conflict Vietnam

    Hír | 2004.10.07 06:44

    Az SCi kiadta a legelső javítását a Conflict Vietnamhoz. Az 1.1-es patchben pótolnak egy gombot egy fontos helyről, ahonnan valami oknál fogva eltünt, valamint a játékmentés opciót tökéletesítették, mert egy bizonyos pályán gondok akadtak vele. A tapaszt innen tölthetitek.

    The Regiment

    Hír | 2004.08.20 08:01

    A Konami bejelentett egy új akciójátékot, melynek The Regiment a munkacíme. Az Unreal motorja fogja hajtani (nem tudni, melyik) és terroristák ellen kell majd felvennünk a harcokat négy fős csapatunkkal. Veteránok segítik a fejlesztők munkáját, ezzel is valóságosabbá téve a történetet, meg a játékmenetet. Élvezetes multis részt is igérnek, de csak 2005-re.

    'Reggelt...

    Hír | 2004.08.19 08:05

    Víg napot mindenkinek. Számos rendezvény és ünnepély közeleg augusztus 20.-val együtt, de azért ne feledkezzünk meg a kiadókról és fejlesztőkről sem, akik szakadatlanul ügyködnek éppen aktuális munkadarabjukon. Ma is lesz miről olvasgatni, így aki teheti; maradjon velünk.

    Egy főnök a másiknak: - Hogy csinálod, hogy az embereid mindig pontosak? - Egyszerű trükk: 30 alkalmazott és 20 parkolóhely!

    Doom 3 vs Reznor

    Hír | 2004.07.21 18:51

    Két évvel ezelőtt még azzal dicsekedtek az id-nél, hogy sikerült megnyerni Trent Reznort, a Nine Inch Nails frontemberét, hogy gondoskodjon a Doom III hangjairól. Trent most a hivatalos weboldalán meséli el, miért is történt ez másképp, miért "lépett le". A lényeg a következő: Carmack-kal baráti viszonyba került és megkérte őt, hogy csinálja meg a Doom zörejeit, meg nagyjából mindent, amit a hangszóró játék közben kiad. Aláfestő zenéről nem is esett szó, csupán egy főcímről. A legprofibb embereket és a legkifinomultabb szerkesztő engine-t kapta segítségül, tehát teljesen kiélhette vágyait, aztán hirtelen közbejött az a fránya pénz... Viszont kíváncsi, hogy mit hoztak össze mégis a srácok. Nos, én annyit tennék hozzá, hogy régen még azt nyilatkozta, hogy képtelen egyszerre a lemezén és ezen is dolgozni. Ő tudja... :) De immár a kételkedők számára is bizonyossá vált, hogy a pár napja meghallgatható Doom 3 title song nem az ő munkája. Thanks Blue's.

    HL2 és CS: Source morzsák

    Hír | 2004.07.21 12:02

    Gabe bácsi, egy fórum látogató levelére válaszolva elárulta, hogy körülbelül 16 napon belül minden - általuk észrevett - hibát kijavítanak a Half-Life 2-ben. Azt mondjuk továbbra sem árulta el, hogy ténylegesen mikor jelenik meg a játék, de azért jó tudni, hogy igen szépen haladnak. CS: Source részről annyi derült ki, hogy augusztus 10-én indul a bétatesztelés, és minden CS: CZ tulajdonos csatlakozhat! Thanks Gamigo.

    Half-Life 2 követelmények

    Hír | 2004.07.11 21:00

    A jó öreg Gabe Newell bácsi elhintette egy fórumon a jelenlegi HL2-es gépkövetelményeket. Lássuk mi a minimum, és mit ajánl a nagy ember: Minimum rendszer:

  • 1.2 GHz CPU
  • 256MB RAM
  • DirectX 7-es grafkártya
  • Windows 2000/XP/ME/98
  • Egér
  • Billetnyű Ajánlott rendszer:
  • 2.4 GHz Processor
  • 512MB RAM
  • DirectX 9-es grafkártya
  • Windows 2000/XP
  • Egér
  • Billetnyű

  • [MOZi] 28 héttel később?

    Hír | 2004.06.22 08:38

    Nem olyan régen volt egy alacsony költségvetésű horror, a 28 nappal később, ami nekem épp ezért, az alternatív volta miatt tetszett. A Fox Searchlight szeretne egy folytatást a Danny Boyle által rendezett alkotásból, melynek a címe már meg is van: 28 héttel később. Ha minden igaz, akkor Rowan Joffe fogja írni a forgatókönyvet, akivel már tárgyalnak ,viszont az még nem biztos, hogy a második részt is Danny Boyle fogja rendezni, ugyanis nem értenek egyet abban, hogy ki legyen a producer. (Thanks: FYM)

    Alien versus Predator?!

    Hír | 2004.05.10 07:53

    A Bluesnews volt olyan keves, és felfülelt egy fontos információra. Egy magazin hasábjain időről időre szó esik a közelgő játékokról. Bár anno az illetékesek cáfolták, hogy a filmből készülne bármi féle játék-anyag, most mégis úgy tűnik, lesz valami (nagyon reméljük!). Itt megleshetitek a papírszeletet, melyen szó esik nyálkás barátaink PC-s eljöveteléről!

    [MOZi] Napi betevő

    Hír | 2004.05.07 08:43

    Durva mennyiségű és ráadásul elég jó minőségű anyag gyűlt össze így az éjjel. Már ami a mozielőzeteseket illeti :) Mindenféle további felvezető nélkül kezdjük is a listát.

  • Collateral Taxisofőrünk eddigi 12 évnyi pályafutása hirtelen fordulatot vesz, miután beszáll a hátsó ülésre egy bérgyilkos (Tom Cruise). Persze ez nem derül ki mindjárt az elején, de végül kénytelen lesz megbarátkozni a gondolattal és magával a gyilkossal is... Érdekes film lesz :)
  • I, Robot 2035-ben járunk, amikor a robotok már mindennapi "segédeszköznek" számítanak a háztartásokban. Kicsit túlságosan is önállósulni akarnak, ugyanis az egyiket egy ember megölésével gyanúsítanak. Előkerült egy új, kizárólag interneten elérhető előzetese, ám van már egy, illetve mégegy trailer belőle.
  • Shrek 2 Na, azt hiszem ő az, akit senkinek se kell bemutatni... Shrek felkerekedik azzal a szándékkal, hogy bemutatkozzon menyasszonya, Fiona szüleinek, akik tudvalevően igen előkelő személyiségek. Ami azt illeti, Shrek nem hazudtolja meg önmagát és valóban jól bemutatkozik... :) Most jött egy másfél perces új előzetes, mely nem mutat túl sok újat az előző trailerhez képest.
  • The Chronicles of Riddick Richard B. Riddick utóbbi öt évét galaxisunk peremvidékén fellelhető elveszett világokban töltötte, remélve, hogy rejtve marad az őt kutató szemek elől. A Helion nevű fejlődő, multikulturális társadalmú bolygón köt ki, melyet Marshall nagyúr tart hatalma alatt. Egy elmebeteg, aki az emberiséget kívánja leigázni saját fekete seregével… Riddick egy földalatti börtönbe kerül, s onnan egy régi ismerőssel, Kyrával próbálják megváltani a világot. A teaser után most végre megérkezett a fullos előzetese is. Valószínűleg ez lesz Vin Diesel eddigi legjobb alakítása :) Egyébiránt a Pitch Black - 22 évente sötétség c. sci-fi/thriller folytatása ez a remekmű. (Thanks: Serphentiot)
  • D-Day képek

    Hír | 2004.04.25 19:23

    A Gamekult beszerzett néhány új, egészen látványos képet a hazai Digital Reality legújabb fejlesztéséről. A D-Day újfent egy háborús stratégia lesz, mintegy folytatva a nemrégiben megjelent Afrika Korps vs. Desert Rats vonalát. Imhol a képek, lessétek meg mindet:

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)