A Cyberpunk 2077 miatt rekordévet zárt tavaly a CD Projekt
A lengyel stúdió jóval magasabb bevételnek örülhetett 2020-ban, mint például a The Witcher III megjelenésének évében.
A lengyel stúdió jóval magasabb bevételnek örülhetett 2020-ban, mint például a The Witcher III megjelenésének évében.
Az új GeForce meghajtóprogrammal nemcsak a játékok támogatása javult, hanem a játékélmények közvetítésében is fejlődés tapasztalható.
A Ghost of Tsushima többjátékos módja után lehet, hogy egy teljes online-központú projekttel megpróbálkoznak.
A nemrég kiadott 1.2-es óriás frissítés nem csak hibajavításokat hozott a CD Projekt RED játékba.
A Microsoft Flight Simulator promózása céljával készült gép tényleg egészen egyedi.
Ki gondolta volna, hogy 2020 egyik legkellemesebb filmélményét pont egy óriásszörnyek által kiváltott világégés fogja szolgáltatni?
Páran próbálták már megfosztani a VR-tól a Valve sikerjátékát, most újabb jelentkező akadt.
Kedvenc AR játékunk legutóbbi verziója komoly problémákkal érkezett, és ezt súlyosbítva pár pillanatig úgy tűnt, mindenkinek frissíteni kell majd rá.
Kevesebb a bug és a teljesítményen is növelt kicsit a CD Projekt RED.
Bekerült a Mandragora az Epic MegaGrants programba, ami a presztízsen túl anyagi megbecsüléssel is jár a Primal Game Studio számára.
A fejlesztőcsapat első embere egy interjúban elmondta, eszük ágában sincs lemondani a Cyberpunkról.
'94 óta tudod, hogy a remény egy jó dolog? Azóta csak Big Kahuna Burgert eszel? Vagy a mamád valamilyen doboz bonbonról hadovált mindig?
Bármennyire is kampányolnak a klasszikus széria szerelmesei, egy darabig még biztosan nem kapunk új epizódot.
Ludwig Ahgren egy teljes hónapon keresztül, éjjel-nappal bekapcsolva hagyta a kameráját, a produkciónak pedig meg is lett az eredménye.
A Gordot a The Witcher 3, a Frostpunk és a Cities: Skylines keverékének írták le.
"A GTA VI-tal a Rockstar mindent, sőt, még annál is több dolgot visszahoz majd a fanoknak, amit a korábbi címekben annyira imádtak."
Új szelek fújnak az SSD-k világában, a Corsair pedig nem akar lemaradni az élmezőnyből. 5000 MB/s tempó elérhető áron, apró szépséghibával.
Akiknek eddig problémát jelentett elférni a Sony masináján, azok az update után némileg fellélegezhetnek.
Eric Roth ugyan megírta a vázlatot az esetleges Dűne folytatáshoz, de szíve szerint más projektekkel foglalkozna.
A forgatáson lőtt fényképek után befutott egy hivatalos promókép is a The CW Pindúr pandúrok sorozata kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)