Játssz Te is pénzért!
Sokan szeretünk játszani és még többen szeretnénk ebből is élni, ám eddig kevés lehetőség volt megadva a neten ahhoz, hogy játék tudásunkat anyagi javakra váltsuk.
Sokan szeretünk játszani és még többen szeretnénk ebből is élni, ám eddig kevés lehetőség volt megadva a neten ahhoz, hogy játék tudásunkat anyagi javakra váltsuk.
Tegnap Chris Hecker (harmadik képünkön...), a Spore egyik fejlesztője tett egy olyan kijelentést, amely egy mondatban tartalmazta a „Wii" és a „f*stalicska” (piece of shit) szavakat… Az EA vezérigazgatói hallottak az ügyről és úgy döntöttek: „alaposan átbeszélik” Chris-szel ezt a témát…
Az Amerikában hihetetlen népszerűségnek örvendő, mellesleg nemzetközileg is ismert eBay új döntést hozott, ami elsősorban a virtuális javakra vonatkozik.
A Kurzor.hu idén is elkészítette azt a tematikus toplistát, amely az internetezők által legkeresettebb kulcsszavakat vizsgálja.
Egyes híresztelések szerint a Szlovák illetőségű Zootfly, akiktől a Panzer Elite is származik, titokban egy új projekten dolgoznak.
2006-ban a 100 leggyakrabban keresett kifejezések között ismét – mint szinte minden évben - a szexualitással és erotikával kapcsolatos szavak voltak döntő többségben.
Úgy látszik, a „valós világ” szigorú szemmel figyeli, milyen MMORPG-vel próbálunk kikapcsolódni belőle… Miközben az USA-ban az adóhatóságok azt fontolgatják hogy megadóztatják a virtuális javakat, addig Kínában azonnal lecsapnak az olyan MMO-kra, amelyek megingathatják a kommunista állam alappilléreit.
Aki szereti a lovakat, netalán a virtuális lovaglástól sem riad vissza, annak a Syntasoft új játéka biztosan tetszeni fog.
„My name is Bond, James Bond.” Ránézek Daniel Craigre, lemegyek alfába, megpróbálok nagyon, nagyon koncentrálni és minden jóindulatomat összeszedni, de nem, sajnos nem bírok hinni neki, miközben ezeket a szavakat kimondja…
A vak fanatikus űrstratégiák hívei biztos ismerik ezt a sorozatot, amelynek előző részeivel én is tettem kisérletet: nem ragadt meg bennem örökre az emlék.
Beteg, csodálatos, félelmetes, kötelező, lenyűgöző, para és ilyesfajta szavak jutottak eszembe, miután megnéztem a Jericho videóját!
A mostanában gamer körökben hírhedté vált floridai ügyész és játékellenes aktivista úgy látszik, nem válogatta meg a szavait a Bully per során, ugyanis olyan szavakkal illette a bíróságot, amelyért nemcsak a munkáját veszítheti el, hanem még börtönbe is kerülhet: olvashatjuk a Game Politics legfrissebb hírében.
Pénteken egy várva-várt borítékot nyomott a kezembe a cégben dolgozó titkárnő. Amikor izgatott kezekkel kibontottam, egy névre szóló ubi softos, „szaftos” review tesztpéldány pottyant ki belőle, melyre a Dark Messiah of Might and Magic szavak voltak nyomtatva…
Elkészült a Pontifex II című hídépítős játék magyarítása. Minden bizonnyal sokatok játszott már vele annak idején, s bár ez pont olyan típusú alkotás, ahol nem sok angoltudásra van szükség, azért jól jönnek a magyar szavak.
Megérkezett a Frankie Dettori Racing trailere, melyben végre már mozgás közben is megtekinthetjük ezt a lóverseny játékot, melyet a legendás zsoké, Frankie Dettori köré építettek a fejlesztők. A játékban felfedezhető lesz majd több valódi versenypálya is, mely szinte megszólal a magas részletességű grafikának köszönhetően, melynek hála a lovak és hajtóik is egészen életszerűek. Lehetőség lesz különböző aukciókon részt venni, a lovakkal foglalkozni, gyakorolni, miközben a pálya fölött eshet az eső, vagy hét ágról süthet a nap. A trailer innen tölthető.
A DIRT: Origin of the Species egy külső nézetű akciódús kalandjáték, melyben keveredve találjuk meg a telekinézis képességét és a különböző fegyverek armadáját, amikkel különböző mutánsok ellen kell küzdenünk. A játékos Dirt bőrébe bújhat, aki egy tizenéves leányzó, különös képességeire lesz figyelmes, melyek segítségére lesznek, hogy megmentse az emberiséget, az ártatlanokat, mielőtt a kormány és a mindenféle titkos ügynökök elhallgattatnák a világot. Na már most ennek a játéknak ismertették, hogy mégis milyen főszörnyekre kell számítanunk, és a képeket elnézve nem kis mezei zombikról van szó: Arklight: Valaha katona volt, ám egy a Közép-Keleten fellángolt tűzharcban meghalt. Testét újraalkották, így most már sokkal inkább gép, mint ember és a józan eszét egyre inkább elvakítja a halála okozta fájdalom és szenvedés. Joshua: Egy holografikus lény, mely az 51-es körzet operációs magját védi. "Személyében" egy zavarodott, ám brilliáns programozó elméje mutatkozik meg. Ez a lény minden ellenfelét levadássza elektrosztatikus támadásaival. Az egyetlen esély a megsemmisítésére, ha elpusztátják az áramforrásokat. Stinger: A Stinger egy kereső és megsemmisítő jármű, mely különleges stabilizátorainak köszönhetően a leglehetetlenebb helyzetekben is órisái sebességekre képes, valami a földönkívüli technikával felvértezve, vízhűtéses gépfegyverevével és nano-replikáló rakétáival igazi halálos ellenfél. Z208: Az 51-es körzet első teljesen önálló gépezete, melyet mozgóegységnek terveztek, hogy bármilyen harci szituációban megállja a helyét. Különböző rakétáinak köszönhetően mindenféle ellenséges célpontot képes megsemmisíteni, valamint különleges pajzsának köszönhetően az általános fegyverek teljesen használhatatlanok ellene.
A Legends egy elég gyors játékmenettel rendelkező első személyű online lövöldözős játék, aminek legjobb tulajdonsága, hogy teljesen ingyenes. Emellett persze viszonylag szép grafikával rendelkezik a Torque engine-nek hála, s a Quake és a Tribes egyes elemei is felfedezhetőek benne. Kapunk például egy jetpacket is, ha valaki megunná a földi javakat. A windowzos klienst (108 megabájt) innen talicskázhatjátok.
A Mozilla Firefox böngészőjében talált biztonsági fogyatékosság révén a hackerek figyelemmel kísérhetik a jelszókezelőbe írt tartalmakat. Az Infostealer.Snifula a kereszt-platformos komponens objektum-modellekre (XPCOM) épül, melyek segítségével a fejlesztők a Firefox alatti kiterjesztéseket készítik. A kód rosszindulatú trójaikat telepít a gépekre, melyek a böngésző indításakor maguk is aktiválódnak. Ezután rögzítenek minden adatbeviteli eseményt, mint például a jelszavak és azonosítók beírása, majd továbbítják ezeket a távolról figyelő támadónak. Tovább >>
A Google olyan keresőmotor kifejlesztésén dolgozik, mely vak felhasználói számára is értékelhető eredményekkel szolgálhat. T. V. Raman, a Google negyvenéves szakembere még gyermekkorában veszítette el látását. Most azért dolgozik, hogy a látássérültek ne szoruljanak az internethasználat perifériájára. Ez volt az oka annak is, egy évvel ezelőtt az IBM-től az internetes technológiák zászlóshajójához igazolt, és azóta is a hátrányos helyzetűek közösségének integrációján munkálkodik. Legújabb, Accessible Search (Hozzáférhető Keresés) munkanevet viselő projektje egy olyan Google keresőmotor kifejlesztését célozza, ami nemcsak pontos eredményeket ad, de a látássérültek számára is könnyen használható. Raman szerint a rendszer egyelőre kísérleti stádiumban van, és a fejlesztések során ő maga lett a legfontosabb kísérleti nyúl. Tovább >>
Egy biztonsági felmérés szerint az európai fiatalok nagyon gyakran a kellő elővigyázatosság hiányában veszik igénybe az internetes szolgáltatásokat. A McAfee egy olyan felmérést készített, amelynek legfőbb célja az volt, hogy egy áttekintést adjon az európai fiatalok internetezési szokásairól, és azokat az informatikai biztonság szempontjából mutassa be. A felmérés tanúsága szerint a fiatalok nagyon gyakran használnak olyan internetes szolgáltatásokat, amelyek kellő elővigyázatosság hiányában kockázatot jelentenek az otthoni számítógépekre. Tovább >>
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)