Vers mindegy, kinek - Rambo után mások is magyarul szavalnak
Kaptunk tőletek levélben is, kommentben is pár valódi gyöngyszemet, folytatódik versmondó rovatunk. Ned Stark és Brick Top mindent visz.
Kaptunk tőletek levélben is, kommentben is pár valódi gyöngyszemet, folytatódik versmondó rovatunk. Ned Stark és Brick Top mindent visz.
Az Undead Labshez csatlakozott Patrick Wyatt, a Guild Wars fejlesztőcsapatának egyik alapítója, akinek jópár évnyi tapasztalata van az MMO-k terén, ráadásul nyilatkozatában is erősen utalgatott rá, hogy egy zombis MMO-n dolgoznak.
A Titanfall indulását zökkenőmentesre tervezik, mi pedig bízunk abban, hogy összejön nekik.
Imáink végre meghallgatásra találtak a Maxisnál, mivel a SimCity következő frissítése már tartalmazni fogja az offline módot.
Meghalt az egyik legismertebb hazai színész és szinkronhang, a Jászai Mari-díjas Helyey László.
A legújabb filmsorozat harmadik részét már nem az az írógárda készíti, akiknek az első kettőt köszönhettük.
A Battlefield 4 készítői úgy érzik, sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy játékaik látványvilága a valósággal vetekedjen.
Ez még nekünk is új. Egy játék, ami annyira szét van esve, hogy rögtön a megjelenése után törölték. De miért kellett kiadni?
Megérkezett az X-Men: Az eljövendő múlt napjai első trailere, amely a vártnál is ütősebb lett.
Hamarosan megérkezik az X-Men: Az eljövendő múlt napjai teljes trailere, addig viszont be kell érnünk egy pár másodperces ízelítővel.
Nemsokára megjelenik a Battlefield 4, de a DICE már arról nyilatkozott, hogy mik a terveik a Battlefield 5-tel kapcsolatban.
A DICE rengeteg újdonságot pakolt a kevesebb mint két hét múlva megjelenő Battlefield 4-be, de ezek egyike sem olyan „őrült”, hogy elidegenítené a rajongókat.
Hét kíméletlen horrorfilm után egy merőben más területre tévedt a Patrick Melton-Marcus Dunstan duó, akik most egy családbarát Disney film forgatókönyvének megírását vállalták el.
A következő Guild Wars 2 frissítésben egy Halloween témájú tartalmat üdvözölhetünk, melynek főhőse Bloody Prince Edrick lesz, Mad King Thorn fia.
Október elején érkezik meg hazánkba az Így jártam anyátokkal 8. évadja magyar szinkronnal.
Ian McKellen, aki olyan emlékezetes karaktereket alakított, mint Gandalf és Magneto, most Sherlock Holmest is felveheti a portfóliójába.
Ne számítsunk arra, hogy évente új Battlefieldet fogunk kapni, a DICE-nak ugyanis ez nem menne.
Megérkezett A feláldozhatók 3 hivatalos története, illetve a véglegesnek mondható stáblista is, ami koránt sem tartalmaz annyi új nevet, mint vártuk.
A múltkor nyilatkozó szinkronszínész most helyesbített állításán, és sajnálja, hogy összetörte a játékra vágyó egyszerű gamerek álmait.
Mikor már minden jel arra mutatott, hogy a Half Life 3 bizony készül (hol? mikor?), a Half-Life 2 egyik szinkronszínésze beszédre nyitotta száját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)