Overwatch - Anát is eléri a nerf hideg érintése
A következő Overwatch frissítés több hős értékeit is átírja majd. A távolsági gyógyító, Ana sebzése például jelentősen csökkenni fog.
A következő Overwatch frissítés több hős értékeit is átírja majd. A távolsági gyógyító, Ana sebzése például jelentősen csökkenni fog.
A színész legalább annyira meg volt lőve az ötlet hallatán, mint mi.
A Tales széria mozgatórugója a Square Enix lobogója alatt, egy új csapat élén folytatja, és máris elkezdett dolgozni egy izgalmas, titokzatos szerepjátékon.
Ugyan a játék megjelenési dátumát továbbra sem árulja el Hideo Kojima, abban egészen biztos, hogy még a PlayStation 4 életciklusa alatt megjelenik önálló stúdiójának első játéka.
A Metal Gear sorozat atyja egy korábbi, általa és csapata által kitalált koncepcióhoz hasonlította a Nintendo új konzolját.
Hideo Kojima egy friss interjúban mesélt készülő játékáról, ami nem a horror műfajába tartozik majd annak ellenére, hogy eddig kifejezetten sötét képi világot láttunk eddig.
Hideo Kojima szerint a következő játéka sok olyan dolgot fog tartalmazni, ami meglepetést okoz majd a rajongóknak.
A Sony Interactive Entertainment feje tisztázta a kiadó promóciós videója és a Detroit: Become Human megjelenése körül kialakult félreértést, bár a rajongók nem biztos, hogy örülni fognak a válaszának.
Hideo Kojimának is megvan a maga kabalája, és ez nem más, mint egy 2000 dolláros Ludens figura.
Itsuno Hideaki több kiváló játék elkészítéséért felelt már a Capcom kötelékében, idén pedig egy új játékot jelent majd be.
A Chio Mozdulj Gamer decemberi rendezvényén nagyon hideg volt, mégis rengetegen koriztatok együtt, és még egy Dagadt Köcsöggel is beszélgettünk. Persze a gúnynév mögött nemes küldetéstudat lakozik.
Úgy látszik nem Kojima volt az egyetlen, akinél betelt a pohár, így újabb nagy név csatlakozott az új kötelékhez.
Az utóbbi idők egyik legszebb fricskája a Konaminak az a mod, amely a Metal Gear Solid 5 esőben táncolós jelenetét Kojima és Norman Reedus párosával gondolja újra.
Egy évvel a botrány után néhány új részlet látott napvilágot Hideo Kojima és a Konami viharos szakításáról, és a jelek szerint a két fél kapcsolata már jóval korábban megromlott.
Hideo Kojima barátja és munkatársa eddig elég visszafogott volt, de ma az egész Konamit elküldte melegebb éghajlatra.
Az idei The Game Awards elképesztően erősen indult, Hideo Kojima tavaly elmaradt díjátadója után egy elképesztő Death Stranding trailerrel kezdtük a showt.
Kiderült, ki tartja a PlayStation Experience korábban titokban tartott előadásainak egyikét. Hideo Kojima és csapata szombaton beszél majd háromnegyed órán át készülő játékukról.
A Sony's Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida bemutatja nekünk, hogy a The Last Guardian - Collector's Edition kicsomagolásakor miket találhatunk a dobozban.
A fejlesztők a Pokémon GO féléves fennállását ünneplik egy játékbeli eseménnyel, ami arra inspirál majd, hogy még a novemberi hidegben is elinduljunk pokémonokra vadászni.
A legendás dizájner tavaly nem lehetett ott a díjátadón, idén azonban nem a játékát, hanem őt magát jutalmazzák majd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)