Úgy néz ki, hivatalosan is megvan a Gunn-féle DCU első karaktere
Ráadásul a rendező egy egész trilógiát tervez köré építeni.
Ráadásul a rendező egy egész trilógiát tervez köré építeni.
A nagy kérdés az, hogy minek - figyelmebe véve a film eddigi eredményeit.
A színésznő nem a DC-filmeken túli jövőjéről beszélt.
Andy Muschietti rendező arról is beszélt, a földi halandók láthatják-e ezt valaha is.
A Shazam! Az istenek haragja és a Black Adam után ismét egy pocsék nyitást tudhat magáénak a DCEU.
A hardcore tábor már azon panaszkodik, hogy nincs mit csinálni, miközben a közösség nagy része még Lilithtel sem számolt le.
A Secret Invasion, azaz Titkos invázió széria sok szempontból más lesz az ígéretek szerint, mint a sima szuperhősös sorozatok. Lássuk, mennyire meggyőző az évadnyitó!
Putnai Csaba alkotása, a Bob: A thousand lives egy fejlettebb és kibővített verziót kap, amelyre azoknak is érdemes rálesni, akik már végigjátszották tavaly az eredetit.
Alig egy évvel ezelőtt jelent meg a The Batman, de a DC máris tervezi a következő, némileg más megközelítésű filmet a karakterről, a Flash filmért is felelős Andy Muschietti rendezésében.
Andy Muschietti épp megmagyarázni próbálja a megmagyarázhatatlant.
A színész egy interjúban beszélt arról, hogy visszatérhet-e még Roxfortba.
Hiába volt több védelem is rajta, ez sem tudta megmenteni a peches harcost.
James Gunn először adott helyzetjelentést a sorozatról azóta, hogy átvette a DC Studios vezetését.
Részletesen elmeséljük ebben a videóban, mit lehet szeretni az új Flash-filmben, és mi az, amit semmiképp sem.
Hiába dicsérték korábban annyian a Flash mozit, sajnos a produkció végül középszerűségbe és CGI-borzalomba fulladt annak ellenére is, hogy a maga módján megvannak a szórakoztató pillanatai.
Téma a Pókember és a Tini Nindzsa Teknőcök, de a hollywoodi írók sztrájkját is megvizsgáltuk.
Ed Boon megválaszolt egy nagyon fontos kérdést, ami NetherRealm verekedős játékainak jövőjét illetően. Számíthatunk-e még valaha DC-témájú projektre?
A világ leggyorsabb embere hamarosan beszáguld a mozikba, ezért még gyorsan előtte összeszedtünk vele kapcsolatban minden infót.
A dicsőséges Barbarian a lehető legrosszabb körülmények között harapott fűbe.
Az elsőséget egy Path of Exile streamer és csapata szerezte meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)