A The Flash Supergirlje Henry Cavill véleményét is kikérte, most erről mesélt
A DC filmes univerzumában hamarosan Sasha Calle lesz az új vörös köpenyes megmentő, aki persze kíváncsi volt Cavill véleményére is.
A DC filmes univerzumában hamarosan Sasha Calle lesz az új vörös köpenyes megmentő, aki persze kíváncsi volt Cavill véleményére is.
Most kiderül, hogy évtizedek óta színtévesztőként élő szerzőtársunk játékos és egyéb létét miként változtatta meg a COLORON színlátást javító szemüvege, és arra is fény derül, hogy mi a különbség a piros és a vörös között.
Mármint a játékokban, de persze az sem baj, ha a való életben tartózkodnak az ilyesmitől.
Jól halad a balesetet szenvedett színész rehabilitációja, aki az új műsora premierjén egy rövid sétával lepte meg a közönséget.
Ez a tökéletes példája annak, mikor egy TikTok trend elképesztően nagy segítség egy fontos ügynek.
Cavill ugyan letette a vörös köpenyt és az ezüst kardot, de ettől még bőven akad számára munka - például Guy Ritchie legújabb projektje.
A sztár új filmjének bemutatóján annyian gyűltek össze, hogy az komoly biztonsági kockázatot jelentett.
Matilda Lutz fogja képernyőkre vinni a karaktert, és az első képnek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy hogyan fog kinézni a harci szerelésében.
Szuperhősös kaland, izzasztó soulslike és adrenalinpumpáló autóverseny a vörösesbarna lombkoronák alatt.
Folytatódott az űr meghódítása, terítéken ezúttal a vörös bolygóval.
Az amerikai álom Texas City perifériáján csak egy illanó illúzió egy fánkozóban.
Barry már nem sokáig fut tovább: a The CW úgy döntött, hogy véget vet a vörös villám diadalmenetének.
A nagyobb tartalomgyártók sorban hagyják maguk mögött az Amazon platformját, és veszik fel mosolyogva a vörös mezeiket.
A mozikba került Thor: Szerelem és mennydörgés kapcsán szemezgettünk kérdéseket Hemsworth filmjeiből.
Bőven ellátnak bennünket új mozikkal a képregénykiadók, de nekünk azért lenne még pár extra ötletünk.
Ontja magából Hollywood a képregényes filmeket, de akad pár közkedvelt karakter, akikről eddig látszólag megfeledkeztek Marvel és DC fronton is.
A közösség nem okozott csalódást, jelentős összeg folyt be a játék eladásaiból.
Nem ebből fog visszajönni az az egymilliárd dollár, amit a hiba miatt veszített a cég, de keserédes kegytárnyak nem rossz.
Ha a Twitch és YouTube chat már nem nyújt elég élményt, így még jobban beleélhetjük magunkat.
2019-ben te is visszacsettintettél? Arcodra fagyott a vérvörös mosoly? Vagy visszarévedtél a '60-as évek Hollywoodjába?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)