Többen otthagyták az Amazon játékfejlesztő stúdióját
Nincs szerencséje mostanában az Amazonnak, a munkahelyi körülmények kemény kritikája után most a játékfejlesztő stúdiójukból távoznak igen nagy nevek.
Nincs szerencséje mostanában az Amazonnak, a munkahelyi körülmények kemény kritikája után most a játékfejlesztő stúdiójukból távoznak igen nagy nevek.
Az Uncharted 4 munkálatai igencsak átalakultak az író, Amy Henning távozásával, az új forgatókönyv pedig rendesen felforgatta a színészek életét is. Így született újjá Nathan Drake.
Monster Truckokkal és motorokkal jön a The Crew első nagy kiegészítője, a Wild Run, ami talán visszacsábítja azokat, akik rég otthagyták a Ubisoft játékát.
Úgy tűnik, hogy a Shawn Levy által elképzelt Minecraft film nem egészen olyan volt, mint amit a Mojang csapata szeretne.
A fejlesztőcsapat örült, hogy otthagyta a Halo korlátait és sokkal kötetlenebbül dolgozhatott, így tényleg szabad utat kapott a kreativitás.
Casey Hudson távozott a Bioware-től. Ez több szempontból is rossz, csak azt reméljük, hogy legalább neki jó lesz.
Több hónapnyi kifizetetlen bérükhöz jutottak hozzá a Crytek UK dolgozói, akik az elkésett fizetés miatt korábban otthagyták a céget.
Újabb elégedetlen kolléga hagyta ott a nehéz időket élő Crytek csapatát. Ezúttal a Ryse és a Crysis 3 producere búcsúzik.
Jack Tretton a Sony Computer Entertainment of America-nál eltöltött idejéről mesélt, miután otthagyta a céget.
A The Last of Us művészeti vezetője és az Uncharted 4 egyetlen bejelentett szereplője is otthagyta a Naughty Dogot. Mi folyik itt?
Anny Hennig, az Uncharted sorozat írója és kreatív vezetője tíz év után mondott búcsút a stúdiónak, de egyesek szerint nem magától.
18 hónappal az érkezése után az egykori LucasArts főnök szakított a Valve-vel. Lehet, hogy a Half-Life 3 miatt?
Carmack eleinte még mindkét cégnek bedolgozott, de mostantól csak az Oculus VR munkálataira koncentrál.
A játékipari legenda, John Carmack otthagyta az id Software-t, hogy az Oculus Rifttel dolgozhasson.
Először otthagyta a Ubisoftot, aztán visszament, aztán kirúgták, most pedig pereskedni akar. Désilets nem az a nyugodt típus.
A világűrt nemrég túristaként megjárt hírneves dizájner 7 év után otthagyta a dél-koreai NCsoftot és saját csapatát.
Az Activision és a Vivendi ESA-ból távozása után lehetséges, hogy a LucasArts a következő, aki kilép a szervezetből.
Bár a God of War első két része mögötti két legfőbb kreatív arc otthagyta a Sony-t, a játék állítólag jó kezekben van.
Bár a Bungie otthagyta a Microsoftot, ezentúl sem terveznek fejlesztéseket az Xbox 360-on kívüli platformokra.
A Grand Theft Auto, illetve a Lemmings játékok eredeti kitalálója és kreátora, David Jones (képünkön) már évek óta – amióta otthagyta a DMA Designt – nem fejlesztett semmit, ám pár éve annál energikusabban tért vissza. A 2002-ben alapított cége, a Real Time Worlds két (Xbox 360-as, illetve PC-s) játékot is fejleszt és a New Enterprises Associates cég 31 millió dolláros csekkel lepte meg Jonest Mikulásra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)