Most már Középfölde ikonikus karaktereivel is belevághatsz a Baldur’s Gate 3-ba
Ráadásul egyszerre akár kilenc fővel is nekiindulhatsz a felfedezésnek.
Ráadásul egyszerre akár kilenc fővel is nekiindulhatsz a felfedezésnek.
Ezzel a kollaborációval tényleg mindenkit meglepett a Microsoft: jön a kifejezetten gamereknek szánt Xbox Mastercard hitelkártya.
A Philos Laboratories egykori stratégiai igazgatója más projektek fejlesztésébe is beavat benneteket.
Nem ez lesz a vállalat első Neon Genesis Evangelion kollaborációja.
Nem, a címet nem véletlenszerűen generáltuk, tényleg ez történik.
Vámosi Zsolt nevéhez olyan címek fűződtek, mint a Theocracy, vagy a Rebels: Prison Escape.
A legendás autógyártó, a Porsche 75. évfordulójának ünnepléséhez a zöldek is csatlakoztak.
Ugyanolyan jól használható, mint a százezrekbe kerülő valódi verzió.
A Celestial, Ed Sheeran új zenéje a Pokémon Scarletben és Pokémon Violetben is benne lesz.
Az egyedülálló képzést támogató helyszínt a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjában, Budapesten alakították ki, ahol a hallgatók a "Programozd a jövőd!" program keretében sajátíthatják el a drónos ismereteket.
Érdekes kulisszatitkokat osztottak meg a Kirby and the Forgotten Land fejlesztői.
James Gunn és John Cena eddig már kétszer kollaboráltak a DC univerzum hírnevét öregbítve.
Szerencsére nem a szó szoros értelmében.
Szeretünk azon viccelődni, hogy a videojátékos adaptációk sosem akarnak kikerülni a stúdiók laborjaiból, de a valóság az, hogy a Spawn reboot még azoknál is rosszabb helyzetben van.
Túl vagyunk a Sega élő adásán, amiben rengeteg újdonságról rántották le a leplet.
A G Fuel eddig sem zárkózott el az extrémebb kollaborációktól, most sem hazudtolták meg magukat.
Folytatódik videós sorozatunk, amelyben ezúttal Leveli András, az LSK Hungária Kft. üzlet- és termékfejlesztési igazgatója mesél szakmai életútjáról, hobbijáról, illetve betekintést nyerhetünk az idei várható trendekbe is.
Az először Kínában bemutatott termékek tavasztól Japánban, majd fél évvel később már globálisan is megvásárolhatók lesznek.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara új számítógépes laborokkal, a vállalati partnerekkel közösen fejlesztett korszerű tananyaggal, modern környezetben várja a jövő IT-szakembereit.
Viszonylag sok termék születhet majd a két vállalat kollaborációjának hála.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)