Végre Európában is megjelenhet a Rocksmith
A Ubisoft valódi gitárral működő ritmusjátékát egy jogvita miatt nem forgalmazhatta kontinensünkön.
A Ubisoft valódi gitárral működő ritmusjátékát egy jogvita miatt nem forgalmazhatta kontinensünkön.
Lehet a "pandás" kiegészítőt szeretni, vagy nem szeretni, szinte biztos, hogy hatalmas siker lesz megjelenésekor.
Hőseink jubileumi 10 éve kalandoznak a jeges tájakon. Szerencsére a megszokott színvonalon láthatjuk őket, természetesen 3D-ben!
Ma Európa-nap van, ünnepeljük szeretett kontinensünket ahogy azt illik.
A Blizzard bejelentette, hogy a Diablo III-ban nem lesznek elszeparálva egymástól a más kontinenseken élő játékosok.
Az NPD Group Australia jelentése szerint a Sony minden tekintetben a dobogó legfelső fokán végzett tavaly a kontinensnyi országban, de a Microsoft szerint ez nem azt jelenti, hogy nyertek.
Döbbenetes, milyen dolgokat fedeznek fel a PC-s közösség tagjai egy-egy játékban.
Az Irrational Games The Lost című horrorja sosem látott napvilágot, legalábbis az indiai szubkontinensen kívül.
Két kontinens csap össze a Mortal Kombat gyűjtői kiadásainak bemutatóján.
Ebben a fejezetben meglátogathatjuk a Balaurokat saját kontinensükön...
A játék indulásakor a játékosok kizárólag azon kontinens szerverén játszhatnak, ahol tartózkodnak.
Holnap nyílik meg az európai kontinens legnagyobb informatikai kiállítása, ahol számos újdonságot láthatnak majd a látogatók.
Nem túl sok ausztrál fejlesztésről tudunk, de a soha véget nem érő szigetvilág a kontinensnyi szigetországról származik.
Az ausztrál hatóságok újabb erőszakos játékot néztek ki maguknak. Ezúttal a Left 4 Dead második részét száműzték a kontinensnyi szigetről.
A KOEI méltán népszerű Dynasty Warriors sorozatának legújabb epizódja a nyáron érkezik kontinensünkre.
Az Activision az öreg kontinens lakóinak kedveskedik egy máshol nem kapható gitár kontrollerrel, mely nagyon durván fest.
Lineage II Gracia Final: vadiúj kontinens, új aréna a légi PvP csatáknak kialakítva, 3v3 meccsek az Olympiad tournamenten.
Az UbiDays helyett idén három kontinens játékfesztiválján népszerűsíti játékait az Ubisoft.
Kontinensünk World of Warcraft játékosai is rendelhetnek maguknak FigurePrints készítette miniatűr WoW modelleket.
Kontinensünkön továbbra sem rendelkezik hivatalos megjelenési dátummal, mégis DLC-re számíthatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)