NBA 2K21 teszt - botlás a generációváltás küszöbén
Később teljesen új formában kapjuk meg az NBA 2K21-et új generációs konzolokra, addig viszont ezzel a verzióval kell beérnie a rajongóknak.
Később teljesen új formában kapjuk meg az NBA 2K21-et új generációs konzolokra, addig viszont ezzel a verzióval kell beérnie a rajongóknak.
Az éjjel befutott hivatalos sajtóközlemény szerint nem lesz olcsó mulatság a PlayStation generációváltás.
Nyakunkon a next-gen konzolok érkezése, sőt az NVIDIA és az AMD új videokártyái is az ajtón kopogtatnak. Arra vagyunk kíváncsiak, ti ezek közül mit fogtok első körben beújítani.
Cory Barlog szerint a mostani generációváltás némileg másabb lesz, mint a korábbiak.
A PlayStation 5 DualSense kontrollerének bemutatója alatt került szóba a jelenlegi generációs konzol élettartama, a Sony pedig megpróbált mindenkit megnyugtatni.
A Frogwares egy interjúban mesélt a generációváltás körüli kihívásokról.
Egy eléggé száraz, kimondottan a fejlesztőknek szóló előadás során ismertette a Sony a PlayStation 5 specifikációit. Kiszedtük a lényeget, lefordítottuk közérthetőre, hogy világos legyen, miért lesz jó a generációváltás.
A Wuhanból elszabadult járvány hatással van kínai gyártókapacitásra, ami akár a generációváltás elnapolását is maga után vonhatja.
Épp a generációváltás küszöbén építi le harmadik brit stúdióját a Sony. A döntés egyértelmű vesztese a PlayStation VR.
Kevesebb PlayStation 4 konzol és játék fogyott, mint előző években, viszont a PlayStation Plus előfizetők száma nő.
A Cyberpunk 2077 és a Marvel's Avengers elhalasztása után nem maradt túl sok fontos játék a következő néhány hónapra, mindenki az Xbox Series X és a PlayStation 5 érkezésére készül. Megnéztük, mi volt a helyzet a korábbi generációváltások előtt.
8 év után először volt visszaesés a bevételekben, akkor szintén az előző generációt búcsúztattuk.
A konzol és a játékeladások is visszaestek a tavalyihoz képest, igaz, exkluzív megjelenésekben sem bővelkedik eddig az idei pénzügyi év.
A projekten dolgozó egyik vezető újra biztosított minket arról, hogy hosszú távra terveznek a játékkal, aminek nem biztos, hogy gátat szab majd a generációváltás.
A generációváltás előtt várhatóak még izgalmas exkluzív címek.
A Ubisoft bejelentette, hogy a 2019-es évet inkább az Odyssey bővítésével fogják eltölteni, nem lesz új játék. Vajon már a generációváltás van a háttérben?
Mennyire érdemes minden generációváltáskor új eszközbe invesztálni? Mennyire vannak lemaradva a pár éve megjelent processzorok a mostaniakhoz képest? Ennek jártunk utána.
Az Xbox főnöke szerint a visszafelé kompatibilitás lehetősége egy nagyon fontos része a konzolcsaládnak. Így akadályozzák meg, hogy a generációváltással remek játékokat veszítsünk el.
A Batman: Return to Arkham modernebb grafikus motort használ, mint az Arkham City PC-s változata. De vajon mekkora különbséget jelent a generációváltás?
Kéz a kézben jár az Xbox a Windows 10-zel, generációváltás helyett folyamatos hardverinnovációra számíthatunk és közben elfogytak az exkluzív játékok. Vajon hova vezet mindez?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)