Volt egyszer egy Hollywood - igazi időutazás az új trailer
Quentin Tarantino mesterien idézi meg a '60-as évek Hollywoodjának hangulatát, a szereplőgárda pedig továbbra is végtelenül impozáns.
Quentin Tarantino mesterien idézi meg a '60-as évek Hollywoodjának hangulatát, a szereplőgárda pedig továbbra is végtelenül impozáns.
Quentin Tarantino kilencedik filmje megkapta első kedvcsináló videóját.
Végre Al Pacinót és Margot Robbie-t is megtekinthejük közelebbről.
Ebben persze egyelőre nincsen semmi új, de a rendező rettentő lelkesnek tűnik új projektjét illetően.
Martin Scorsese Joker filmje kapcsán eddig Leonardo DiCaprio neve merült fel leginkább, most azonban egy hasonlóan népszerű színészóriás került szóba.
Pletykák szerint a Warner Bros. el is határozta, kit szeretne megszerezni a Joker szerepére a gonosz eredetfilmjében. Ha sikerül elérni a célt, Leonardo DiCaprio lesz Batman ősellenségének újabb megformálója.
A visszatérőben látható medvetámadás a filmtörténelem egyik legbrutálisabb jelenete, most pedig az is kiderült, hogyan készült valójában.
Az új év második hetében sem fogunk unatkozni, ugyanis most debütál Leonardo DiCaprio Oscar-esélyes bosszútörténete, Michael Fassbender pedig Steve Jobs bőrébe bújik.
Hatalmas dicsőség érte a magyarokat, hiszen a Saul fia rangos díjat kapott a 73. Golden Globe-gálán, de nem panaszkodhat Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Sylvester Stallone sem.
Hamarosan mozikba kerül a Birdman rendezőjének új filmje, amelyben Leonardo DiCaprio medvével küzd, túlél és bosszút áll. A visszatérő remek kis film, de vajon Oscar-esélyes is?
Nemrég árulta el a színész, hogy George Lucas felajánlott neki egy elég fontos szerepet a Star Wars előtörténetét elmesélő filmekben, de DiCaprio inkább kihagyta a lehetőséget.
Megérkezett a The Revenant, azaz magyarul A visszatérő nemzetközi trailere, amely emlékeztet minket rá, hogy DiCapriónak most már igazán kijárna az aranyszobor.
Leonardo DiCaprio egy interjúban mondta el, miért a The Revenant élete legnehezebb filmje, és milyen megpróbáltatásokon esett át a forgatás során.
Befutott a The Revenant első hivatalos előzetese, ettől a pillanattól fogva pedig nem a Jézuska miatt várjuk a karácsonyt.
Leonardo DiCaprio már bizonyította néhányszor, hogy a western műfaj nem áll távol tőle, legújabb filmje, a The Revenant pedig a következő év egyik legjobb alkotásának ígérkezik.
A Second Life játékosai saját játékot hoztak létre az MMO-ban, Remnants of Earth néven. DiCaprio büszke lenne rájuk.
Végre nyilvánosságra hozták az idei Oscar gála jelöltjeit. Meglepetés bőven akad, de az biztos, hogy DiCaprio idén sem kap szobrot.
Alig egy hete került ki David Fincher a képből, de a Sony Pictures máris megtalálta, hogy ki készíthetné el helyette a következő Steve Jobs filmet.
Az "Oscar-díjat DiCaprio részére" mozgalom újabb filmmel bővült, amelyet Scorsese profizmusa és a kiváló mellékszereplők csak tovább erősítenek.
A Golden Globe utáni felhajtás leülepedett, ma bejelentették az idei Oscar gála jelöltjeit. Vajon kapott jelölést Leonardo DiCaprio?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)