Destiny 2 - 16 hónappal a kiadása előtt teljesen újra kellett kezdeni
Ugyan kívülről úgy tűnt, a Bungie bőven kapott időt a Destiny 2 elkészítésére, de a valóságban viszonylag rövid idő alatt kellett összeállítaniuk az idén kiadott végső változatot.
Ugyan kívülről úgy tűnt, a Bungie bőven kapott időt a Destiny 2 elkészítésére, de a valóságban viszonylag rövid idő alatt kellett összeállítaniuk az idén kiadott végső változatot.
Egy fantasztikus új világ nyílt meg azok előtt, akik VR headsettel ugrottak neki az L.A. Noire sztorijának, tele olyan lehetőségekkel, amelyekre eddig nem volt példa.
2018-ban érkezik a kiterjesztett valóságra építkező szemüveg fejlesztőknek szóló változata. Végre nem egy óriási doboz lesz a fejünkön!
Egy gamer dokumentumfilmes csapat legújabb munkája a Guerrilla Games munkásságát dolgozza fel, amiben a Killzone 2 valós időben renderelt videónak mondott, ám a valóságban ettől távol álló traileréről is lehullott a lepel.
A Pokémon GO a megfelelő telefonokon mostantól valósághűbben tudja a virtuális lényeket a való világba helyezni, amihez új játékmechanizmusok is kapcsolódnak.
Amilyen ütemben halad az önjáró autók fejlesztése, egyre biztosabbá válik, hogy ez a technológia a mindennapjaink részévé válik majd a nem túl távoli jövőben. A Ubisoftnak pedig már arra is van elképzelése, hogy a virtuális valóságot miképpen vegyíthetnénk vele.
Hiába fejlesztenek több százezres célhardvereket a nagy gyártók, a virtuális valóság jelenlegi legnagyobb eladásokat produkáló készülékei továbbra is a mobilokat kijelzőként használó cardboard megoldások.
Steven Spielberg új filmjében az emberek a virtuális valóságba menekülnek, ami természetesen nem veszélytelen.
A villámgyors versenyzést a PS4-re hozó WipEout Omega Collection új frissítésével PSVR-támogatást kap a játék, hogy biztos legyen a hányinger.
A Curse of Osiris érkezésével új fegyvereket is kaptunk, ezek közül pedig egy valóságos mészárszékké változtatja a PvP meccseket.
Virtuális valóságban mészárolhatunk szörnyeket a legelső Doom játékból átvett térképeken.
Valószínűleg rengeteg meglepően menő dolog van a Valve irodaházában, de a ténylegesen megépített Pyrolandnél furcsább nem valószínű, hogy akad.
A virtuális valóságot kihasználó alkotásban csapatokba verődbe küzdhetnek meg egymással a játékosok. Ezt azért kipróbálnánk!
Egy Connecticut-i cég azt állítja, az ő szabadalmaikra épül a kevertvalóság-szemüveg, ráadásul elég arcátlan módon. Húzós az időzítés, mostanában startolna vele igazán a Microsoft.
Ha mindig is szeretettek volna a virtuális valóságban horgászni, ráadásul a Final Fantasy világában, akkor a most elérhetővé vált Monster of the Deepet pont nektek találták ki.
Értesülések szerint a Ubisoft azon munkálkodik a háttérben, hogy megszülethessen a tökéletes Assassin's Creed VR Experience, de a jó hírnek van árnyoldala is.
Eddig hihetetlennek tűnt, de most valóság lett: az Intel Core H szériás processzorok integrált Radeon grafikus vezérlőt kapnak.
Az Entwined fejlesztői egy rendkívül kreatív játékkal álltak elő: a Concrete Genie-ben valósággá válik mindaz, amit a falra rajzolunk.
A Nintendo Famicom konzoljának kazettáin vannak apró lyukak, melyekről senki nem tudta pontosan, hogy miért vannak ott. Voltak teóriák, de mint általában, a valóság sokkal unalmasabb válasszal szolgált.
Még a videojátékok piacán sem terjedt el úgy igazán a virtuális valóság, az Oculus már is egy lépéssel tovább szeretne menni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)