Anno 1800 - Epic Games Store-exkluzív lesz, de csak a megjelenés után
Kicsivel több mint két héttel a megjelenés előtt döntöttek így, de van egy érdekes csavar is a történetben.
Kicsivel több mint két héttel a megjelenés előtt döntöttek így, de van egy érdekes csavar is a történetben.
Ezt az Epic csapata hangoztatja éppen egy interjúban a PAX Easten, ahol egyébként a bevételek elosztásáról, és az őket ért kritikákról is szó esett.
A Crash Team Racing Nitro-Fueled plusz pályákkal, arénákkal és skinekkel érkezik majd meg hozzánk.
Ma reggel eltűnt a Steamről, majd a megfejtésre sem kellett sokáig várni.
A kiadónak nem annyira jött be ez az exkluzivitás dolog, így a megjelenő játékaikat a Valve platformján is elérhetővé teszik, sőt, áthozzák a Fallout 76-ot is.
Most még szükség van rá a bolt népszerűvé tételéhez, de eljön majd az idő, amikor nem fog kelleni.
Összesen tíz játékról derült ki, hogy PC-n csak az Epic boltjából fogjuk tudni elérni őket.
Az Epic a GDC-n jelentette be, hogy korábban PlayStation-exkluzív címekkel erősít.
Csak ideiglenes lesz az exkluzivitás, de addig sehol máshol nem lehet majd megkapni a játékot.
Tim Sweeney mindent megtesz majd annak érdekében, hogy konkurenciát állítson a Valve platformjának.
A PlayStation-exkluzív akciójáték hatalmas mérföldkövet lépett át, Hermen Hulst pedig ennek örömére megosztott pár részletet a fejlesztésről.
Újabb crossover esemény indult a PUBG-ben, ezúttal a Guerrilla Games PS4-exkluzív játékából húzhatunk be kozmetikai cuccokat.
A belsőnézetes horrorban egy hajóról kell elmenekülnünk, miután kiélveztük Nikola Tesla vendégszeretetét. Igen, jól olvastátok.
Kisebb port kavart, hogy olyan ládák jelentek meg a legújabb Call of Dutyban, amik exkluzív karaktereket is rejtenek. Az egyik fejlesztő próbálta a kedélyeket csillapítani.
Az utóbbi évek egyik legígéretesebb Xbox-exkluzívja volt, aztán leállították a fejlesztését, de most van esély arra, hogy egy másik platformra mégis megjelenik.
Matthew McConaughey, Elsa Fisher, Snoop Dogg, Martin Lawrence, Jonah Hill és Zac Efron együtt tolnak egy vígjátékot, amelynek trailerét nálunk láthatjátok először szinkronnal.
Egy nagyon látványos, nagyon pörgős, nagyon sci-fi Switch exkluzív címet kapunk még idén nyáron.
Ez érthető is, hiszen van a CD Projekt Rednek saját digitális áruháza, de azért tisztázták a dolgot a srácok.
A generációváltás előtt várhatóak még izgalmas exkluzív címek.
Úgy néz ki, hogy a konzoltrió egyik tagja sutba vágja a szolgáltatás exkluzivitását és a lehető legtöbb platformra kiterjeszkedik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)