[MOVIE] FABLE 2 - IGEN, FABLE 2!!!Elérkezett az a nap, amikor is elérhetővé vált a Dragon Raja - tölthető a játék kliense. Az Alea és a G4Box közös alkotását sokan hozzák egy fedő alá a Diabloval és a Final Fantasyvel is; most kiderül, hogy joggal-e. Tölthető az MMORPG kliense, amely megközelítőleg 600 megát nyom. Aki lecibálná, ide kattanjon.
Tavaly jelent meg a Adrenalin című autóversenyzős játék, amelynek most jelentették be a folytatását. Az Adrenalin 2: Rush Hour az előd hangulatát megőrizte, a helyszínt viszont áthelyezte Moszkva utcáira. A címből adódóan főleg a csúcsforgalom kellős közepén kell majd versenyeznünk, de az éjjeli mutatványok, gyorsulások sem maradnak ki. A dugókat azonban jobb lesz elkerülni - csakúgy a zsarukat :) A verseny során szabadon választhatjuk meg az útvonalat, a napszakok dinamikusan váltakoznak, valódi törésmodellt kaptak a kocsik, amelyekből 25 található a játékban. Az idő előrehaladtával a szerepjátékos elemeknek köszönhetően fejleszthetjük bizonyos képességeinket, ami jobb kormányzást vagy nagyobb sebességet jelenthet. Akár multiplayerben is kipróbálhatjuk majd magunkat. A játék megjelenési időpontja egyelőre nem ismert, de íme egy videó:
[MOVIE] Neverwinter Nights 2Az Obsidian és az Atari gondozásában készülget a Neverwinter Nights 2 - a sorozat új tagja szebb, jobb, még addiktívabb. Ebből a gyöngyszemből jött most ki egy eléggé komoly E3-as trailer, mely sajna csak renderelt jeleneteket tartalmaz. Az Atari szpókszmenje azonban ígéretet tett arra, hogy hamarosan lesz belőle ingém is. Addigis cibáljátok ezt:
[MOVIE] Heroes of Annihilated EmpiresA GSC GameWorld fejlesztése alatt álló Heroes of Annihilated Empires című szerep-stratégiai játékhibrid idén szeptember végén jelenik meg. Megérkezett az E3-as bemutatója, ami végig előre renderelt jeleneteket tartalmaz, de ez semmit sem von le az értékéből. Bárcsak a S.T.A.L.K.E.R.-ről is mutatnának valamit...
[MOVIE] RAINBOW SIX: VEGAS!!!!!! Ez nagyon durva! Micsoda szerencse, hogy PC-re is készül a Rainbow Six: Vegas!!! Még mindig keresem az állam - kár, hogy a megjelenés még viszonylag távol van. Valahogy csak kibírjuk majd őszig. Addig is gyűjthetjük a pénzt az új vasra, amin teljes pompájában eldöcöghet majd a játék. Két videót is prezentálhatunk egyszerre. Az egyik elég sejtelmes, de annál hangulatosabb, míg a másik mindent megmutat...
[MOVIE] DarkStar OneMegérkezett a DarkStar One című űrben játszódó akciójáték E3-as videója. A tervek szerint június közepén érkezik majd a gamma, bár a videó végéről ez nem derül ki. Viszont az igen, hogy milyen hangulatos átvezető animációkat készítettek hozzá, ám maga a játék is feltűnően jól néz ki - s mindezt megfelelő zenei aláfestés kíséri. Érdemes megnézni!
[MOVIE] Sensible Soccer 2006Íme egy aranyos kis focis játék a Sensible Soccer 2006 személyében. Ne számíts valós grafikára, vagy fizikai tulajdonságokra - ez az alkotás az irreális mivoltával csábítja majd a játékosokat egy kis mókára. A megjelenés júniusra várható.
[MOVIE] Black BuccaneerAzta***! Ezt nem gondoltam volna - A Black Buccaneer akár Tomb Raider-klónnak is nevezhetjük, ám annál sokkal több. Legalábbis a grafikát és a megoldandó feladatok nehézségét nézve. Stílusát tekintve egyébként egy karib hangulatú akcióhorrorról van szó. Az új videóját lokálból tölthetitek.
[DEMO] PRISM: Threat Level RedEredetileg csak holnapra vátruk, de végülis sikerült megszereznia PRISM: Threat Level Red (koróbban PRISM: Guard Shield) című FPS kipróbálható demóját. A Rival Interactive és a Rebellion Software fejlesztése, - hogy is mondjam csak: mondjuk egy erős középkategóriás PC-s játék. Nem az a lélegzetelállító, de legalább menni fog a gépeinken :) A demóban egy küldetés próbálhatunk ki, melyben egy new york-i biztonsági őrt alakítunk. Bővebb infót és képeket itt találhatsz róla, a demó alant, lokálból:
[MOVIE] Fury E3 TrailerRöviddel ezelőtt kerültek elő az Auran által fejlesztett fantasy-akció MMO játék, a Fury első képei, most pedig már az E3-as videóját is magunk között tudhajtuk. Sajnos ez nem sikerült túl jó minőségűre, - van egy olyan érzésem, hogy lesz egy másik verzió is - de, ha letöltöd, majdnem egy perc játék közbeni élményt, és némi csatát szemlélhetsz meg. Megjegyzem a játék kifejezetten jól néz ki, így nem érdemes kihagyni:
[MOVIE] Stranglehold!Megérkezett a Stranglehold E3-as videobemutatója is. A játékról nemrég derült ki, hogy PC-re is elkészül, s egyébként annyit érdemes tudni róla, hogy a híres akciófilm-rendező, John Woo segédkezik a fejlesztés során, ami már önmagában garanciát jelenthet. Mostanában amúgy is hiány van a Max Payne szerű lövöldözős alkotásokból, úgyhogy ez a gyöngyszem igazi szórakozást jelenthet a műfaj szerelmeseinek.
[MOVIE] Battlestations: Midway!!!Szegény kis Midway... bizonyára emlékeztek rá. Már nagyon régóta készül, hazai termés, és valahogy az istennek sem tudják befejezni. Szinte minden játékshow fix szereplője, folyton folyvásthalljuk róla, hogyjól áll a fejlesztés. De még sajna mindig nem került a boltokba. Most azonban sikerült szerezni egy videót róla, mely lényegében az idei E3-as hivatalos trailere. Mivel hazai stuff, kötelezően meg kell tekinteni!!! Erre tessék:
[MOVIE] SiN Episodes: EmergenceElviekben holnap már kapható is lesz a SiN Episodes: Emergence, amelynek ebben a pillanatban adták ki az E3-as trailerét. A videó megtekintése erősen ajánlott, a rajongók pedig 9-én már hozzá is juthatnak a játékhoz, a Valve Steam rendszerén keresztül. Az animáció letöltéséért erre tessék...
[MOVIE] The ShipPár nappal ezelőtt először láthattuk a The Ship című akciót élesben. Most megérkezett a második videó is, ez azonban nem akármilyen animáció. Az E3-as trailer érkezett meg. A szeptemberre ígért, Source motorral hajtott elsőnézetű akció videója másfél percet mutat meg a The Shipből, amelynek az emlegetett E3-as videója innen tölthető:
[MOVIE] Dungeon RunnersSokat hallottunk már a Dungeon Runners című RPG-ről. Azonban kevesebbet láttunk róla - ez változik most. Befutott ugyanis a játék idei E3-ra szánt trailere, amely több mint egy percnyi in-game anyaggal szolgál letöltőinek. A show kedvéért kiadott animáció innen tölthető, mindössze 17 mega:
[MOVIE] Medieval II: Total War!Beindult az E3-as dömping... Ezúttal a Medieval II: Total War kiállításon bemutatásra kerülő videójának rövid részletével szolgálhatunk. Mindenképp látnod kell, akkor is, ha nem érdekelnek a stratégiai játékok! Töltöd le most márazonnal. Thanks jd!
Új videó érkezett a Gearbox Software által fejlesztett második világháborús FPS, a Brothers in Arms: Hell's Highway-ből, amely a játék motorjának grafikai képességeit hasonlítja össze a két korábbi rész által használt engine lehetőségeivel. Nem gyenge...
[MOVIE] The Lord of the Rings Online: Shadows of AngmarElőkerült a Turbine Entertainment háza-táján készülő The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar című MMO idei E3-ra szánt trailere. A videó 15 megabájtban terül el, és közel másfél percet mutat meg a játékból. LotR fanoknak kötelező, egyébként pedig különösen javallott!
Igeeeeen! :) Az IGN csapata készített egy videóinterjút a LEGO Star Wars II egyik producerélvel. Természetesen sok jó dolog elhangzik, meg így király-meg úgy király a játék, de nem is ez a lényeg. Jóval fontosabb, hogy a videóban egy rakás új jelenetet is láthatunk a játékból! Mint azt bizonyára tudjátok, a második LEGO Star Wars az első trilógiát, egészen pontosan a negyedik, ötödik és hatodik részt dolgozza fel. A végén természetesen a Halálcsillag elleni csata is meglesz, melybe szintén belepillanthattok! Erre tessék:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)