Egyszerre rajtolhatnak az AMD következő generációs processzorai és videokártyái
A Zen 4 architektúra remekül egészíti majd ki az RDNA 3-alapú GPU-kat.
A Zen 4 architektúra remekül egészíti majd ki az RDNA 3-alapú GPU-kat.
Összeállításunkkal segítünk eligazodni abban, hogy melyik programnyelv mire jó, és milyen ajtókat nyit meg számodra a munka világában.
A Galaxy Z Fold és Z Flip után most egy többszörösen összehajtható mobileszközzel rukkolhat elő a gyártó.
Egy héten keresztül tart majd a Skulls for the Skull Throne utódja, amit minden rajongónak muszáj lesz figyelemmel kísérnie.
Még épphogy csak elrajtolt a Knockout City, máris népes játékostábora van.
Oké, a Harry Potterből ismerős szoba nem volt teljesen véletlenszerű, de a lényeg ugyanaz. Amikor kinyitod az ajtót, valami váratlant látsz majd a túloldalán.
Az életkedvem meg az ajtóban, azt mondja "menne".
Főleg PC-s játékosok fejezték ki nemtetszésüket a Mass Effect: Legendary Edition egy-egy technikai megoldása láttán, de konzolon sem felhőtlen a helyzet.
Az ajtónkon most kopogtató frissítés még alig hoz újdonságot, ám utána már kisebb forradalomra számíthatunk. Bemutatjuk, hogyan újul meg idén a Windows 10.
Nem fogják bebiztosítani az ajtókat, de elég fenyegetően néznek a polcról.
Sajtóközleményben tudatta a Ubisoft, hogy miként tervezi kibővíteni a franchise-t.
Idén még biztosan nem rajtol el a sorozat következő etapja, de a Netflix nem hagyja, hogy megfeledkezzünk róla.
Egy csapatnyi LoL-játékosnak az volt a terve, hogy visszahozzák a korai szezonok egyszerű játékélményét, de a Riot rájuk csukta az ajtót.
A Wargaming meghívására online sajtóeseményen leshettük meg a World of Tanks történetének legnagyobb bővítményét.
A Core segítségével bárki készíthet Unreal Engine-nel hajtott játékokat, amit aztán közzétehet a platformon és akár még pénzt is kereshet vele.
Az új GeForce meghajtóprogrammal nemcsak a játékok támogatása javult, hanem a játékélmények közvetítésében is fejlődés tapasztalható.
Még a DDR5-ös generációváltás előtt igyekeznek minél többet kisajtolni a jelenleg uralkodó szabványból.
A Transformers franchise ikonikus alakja, Optimus fővezér eddig csak olyan játékokban öltött formát, amiket nekünk kellett áthajtogatni. Ez már a múlt.
Néhány kaszt képességeit korlátozni tervezik a nemrég elrajtolt Outridersben, a játékosközösség néhány tagja pedig máris a streamerekre mutogat.
Sajtóértesülések szerint a Sony nem tervezi franchise-zá bővíteni a Bend Studio túlélőhorrorba oltott akció-kalandjátékát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)