The Medium és Hitman 3 - ezzel játszunk a hétvégén
Hosszú idő után új játékok érkeztek, nem is tudtunk ellenállni nekik.
Hosszú idő után új játékok érkeztek, nem is tudtunk ellenállni nekik.
Befutottak az IO Interactive új játékának első pontszámai, amik alapján jól sikerült a 47-es ügynök visszatérése.
Nem is egyhez amúgy, sőt, egy legendás videojáték franchise-on is örömest dolgozna.
Rengetegen húzták be az EA játékát az Epic Games Store-ból.
Paweł Selinger rendezőként és íróként vett részt a Techland új játékának munkálatain, most azonban új kihívások után néz.
Fájdalomdíjként viszont megkapjuk a sci-fi lövölde demóját, így már februárban megtudhatjuk, milyen lesz az Outriders.
A Fall Guys mögött álló kiadó szokásához híven meglehetősen szórakoztató módon jelentette be, hogy van mit mutatnia az idei évben is.
Aki még nem használta fel az ingyenes próbahónapját, költségek nélkül eshet neki az új játékoknak.
Érkezik például az új Hitman, egy magyar fejlesztésű játék, és a Stronghold sorozat folytatása is.
Van egy határ, aminek átlépésével már öncélúvá válik a virtuális erőszak.
A Back 4 Blood alfatesztje tegnap startolt el, a fejlesztők pedig rögtön közvetítettek is belőle egy kicsit, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk a látottakkal.
A The Spy Within korlátozott ideig lesz elérhető, de összeér benne a battle royale-ok királya és az év Twitch-szenzációja.
Menetrendszerűen érkezett az aktuális Overwatch esemény, és azzal együtt jöttek az új kinézetek, kozmetikai apróságok, és visszatérő játékmódok.
A The Game Awardson jelentették be a The Callisto Protocolt, mely kifejezetten erős horror-atmoszférát ígér, de kapcsolatban áll majd a kevéssé ijesztő battle royale klasszikussal is.
Miyazaki mester új játéka, az Elden Ring akár már jövőre megérkezhet, de ehhez némi szerencse is kell.
Az Activision és a Bungie szakítása kreatív szabadságot adott a csapatnak, ki is használják.
Többen is nagyon furcsa jelenségbe futottak bele a Ubisoft új játékában.
A panaszok alapján bőven akadt olyan, aki nem élhetett az ingyenes lehetőséggel.
Persze azért egy fontos dologra oda kell majd figyelniük a játékosoknak.
Az előfizetők olyan címeket kapnak majd, mint a Days Gone, a God of War és a Monster Hunter: World.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)