Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 6252

CRC BESZÁMOLÓ! #2

Hír | 2004.08.16 17:38

A mai délutánon ismét az Invictushoz látogattam, ahol belemélyedhettem a Cross Racing Championshipbe. A rendelkezésemre álló hely kevés, a leírni való pedig sok, így most csak pár dolgot. Annak, aki a ralikból ismert pályákat terepjárókkal, bugykkal, erős, magasabb felfüggesztésű autókkal és annak; aki a pályaversenyeket erős, laposan kúszó csoda-autókkal imádja, egyaránt a CRC lesz az "embere". A billentyűzetesekre és a kormányosokra egyaránt gondoltak, hiszen olyan automaták segítségét tudjuk beállítani, ami a billenytűk lenyomásakor elstartoló teljes gázadás okán fellépő következményeket a mi javunkra fordítja. Amit ki kell emelni ebből: nem EA-féle ideális ívre ragasztó technocollal tapaszt minket egy helyre, ahol csak gázt kell nyomnunk, a vezetés a mi feladatunk lesz; továbbra is. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor beültök egy autóba, mindenféle segítség nélkül, aztán szervóval és kipörgésgátlóval egy másikba. A hét folyamán újabb vadiúj, exkluzív képeket láthattok nálunk, valamint újabb érdekességeket árulunk el a Cross Racing Championshipről.

Hungarian GP4 Masters bajnokság

Hír | 2004.08.16 15:49

Újraindul a Hungarian GP4 Masters elnevezésű Forma 1 szimulátor bajnokság. A versengés 2004. augusztus 30-án veszi kezdetét a Grand Prix 4 nevű szimulátorral. Sajnos ezzel a játékkal nincs lehetőség online a neten játszani, ezért egy kidolgozott szabályrendszer segítségével rangsorolják a versenyzőket a beküldött eredményeik alapján. Aki a részletekre is kíváncsi, mindent megtudhat a bajnokság hivatalos honlapján. Bárminemű kérdéssel pedig a fórumot érdemes felkeresni, ahol mindenki mindenre választ kaphat. A vizuálisabb alkatoknak javaslom, hogy töltsék le és nézzék meg ezt a figyelemfelkeltő videót, talán attól megjön a kedvük, hogy csatlakozzanak. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők! (Thanks Marco)

Heroes bajnokság!

Hír | 2004.08.12 17:29

Menyus kíván szólni hozzátok. Tehát csendesedjetek el, és figyeljetek: Szeptember 18.-án szombaton, Csepelen megrendezzük az első, online Heroes Budapest Bajnokságot! Heroes 3 RoE 1 vs.1 mérkőzések, Heroes 3 "támadás típusú" meccsek illetve Heroes 4 "támadás típusú" csaták szerepelnek az étlapon! Egy teljes napon át csatázhatunk egymás ellen kedvenc játékunkkal, így minden heroes fannak ott a helye az év legnagyobb, egynapos heroes buliján! Siessetek a jelentkezéssel, mert ebben a versenyben mindenképp indulnia kell annak, aki szereti ezt a csodálatos játékot! Részletek az oldalon.

[MOZi] Doom III vászonmorzsák

Hír | 2004.08.05 14:23

Remélem senkinek nem mondok azzal újat, hogy a Doom III-ból film is készül :) Már konszeptek is jelentek meg, bár azok hitelessége megkérdőjelezhető. Az utóbbi időben igazán elszaporodtak a játékadaptációk, így hát ez sem maradhat kivétel, ám szerencsére a jogbitorló nem adja olyan könnyen bárkinek oda a zengedélyt egy film készítésére. Először úgy volt, hogy a Warner kaparintotta meg a lehetőséget, de most új hírek érkeztek. A Time magazine szerint ugyanis a jogok a Universalhoz kerültek és már idén év végén elkezdik a forgatást Prágában. A producer John Wells (Vészhelyzet) és erősen gyanús, hogy a főszerepet Dwayne “The Rock” Johnson (Walkig Tall) kapja. A rendező állítólag Enda McCallion lesz és 2005 karácsonyára szeretnének végezni a művel. (Thanks Hares)

Doom 3 - már tolják :)

Hír | 2004.07.31 11:01

Nem, ez még véletlenl sem egy újabb pornó film címe akar lenni! De azért jobb, ha tudjátok, hogy az egyes üzletek alkalmazottai nem bírták megállni, és még megjelenés előtt elcsentek néhány kópiát a kicsikéből :) Ennek bizonyítékaként természetesen újabb képek érkeztek az első pályákról. Kár, hogy csak 640x480-asok, de gondoltam nem árt, ha ezt is megosztom veletek. Erre tessék.

Update: Találtam még pár képes linkecsét, úgy tűnik, hogy valóban elég sokan hozzájutottak :) Imhol egy rakat, az eddigi nem hivatalos képeknél sokkal szebb példány: Update 2: Kiragadtam néhány szebbet a tömegből :)
Update 3: Találtam még egy érdekességet (Thanks Doom3Maps.de). Elég sok idő telt el a Quake 2 és a Doom 3 megjelenése között. Ám a jelek szerint egy multiplayer pályatervezőnek ez csak arra volt elég, hogy kicsit feltupírozza a dolgokat :) Najó, persze nyilván nem ez az egyetlen MP pálya, egyébiránt Q2-ben ez volt az egyik kedvencem :P

Catalyst 4.8 BETA

Hír | 2004.07.30 21:45

Barangolva a neten, teljesen véletlenül futottam bele a legújabb, egyelőre nem hivatalos Catalyst driverbe. Ezen az oldalon már le tudjátok tölteni a DirectX 9.0c képességeit is alkalmazó csomagot, bár csak annak ajánlanám ezt, aki kisérletezni szeretne vele. Rövidke mérési eredményt találhattok róla itt, amiből kivehető, hogy bizony javult a kicsike.

Háborús sztori kerestetik!

Hír | 2004.07.30 08:50

Eddig is igen erősen éreztették velünk, hogy a Kuma War nagyon kemény lesz a szó szleng értelmében. Egy különösen szimpatikus "versenyt" hírdetett a csapat aki fejleszti a játékot. Háborús sztorikat keresnek. Olyan emberek után kutatnak, akiknek szülei, nagyapja, vagy talán ő maga szolgált a háborúban/harcolt. A legjobb sztorit - természetesen csak megtörtént lehet - díjazzák. Nem is akárhogyan: a játékba misszióként belekerül az illető története három, akkori bajtársával együtt. Ezen túl kap egy szép videókamerát és egy személyes közelségben dedikált Kuma Wart is. Erre tessék...

'Hajnalt!

Hír | 2004.07.29 03:20

Nem, nem buggyantam meg, csak nem tudok aludni... :) Szóval körülnéztem és találtam némi érdekességet. De kezdjük szokás szerint a Kalendáriummal. Flóra és Márta napja van, ezen a napon született például Fernando Alonso spanyol autóversenyző, Mikisz Teodorakisz görög zeneszerző, akinek legismertebb műve a Zorba, a görög című film zenéje. E napon hunyt el Szent László király 1095-ben, Robert Schumann német zeneszerző 1856-ban, valamint Vincent van Gogh holland festő 1890-ben. Nos... ezek után mi jöhet még? Ja, a vicc.

Pasi megy az autópályán, közben hallgatja a rádiót: "Felhívjuk az autósok figyelmét, hogy az autópályán egy őrült a forgalommal szemben közlekedik." A pasi mérgesen kifakad: - Hogyhogy egy?! Mind!

'Reggelt!

Hír | 2004.07.27 07:23

Próbáljatok vidáman ébredni! Nekem ez most valahogy nem sikerült, lehet, hogy az eső miatt. Pedig egész hétre ilyen időt jósolnak... Olga és Liliána napja van, 25 éves Terecskei Zita, a Zanzibár együttes énekesnője, 1657-ben Pozsonyban ezen a napon koronázták magyar királlyá I. Lipótot :) Eddig csupán egy demót, meg néhány animot találtam. Ja, meg még egy kutyust is, akit érdekes pozícióban fényképeztek. A gravitáció hatása olykor megdöbbentő... :D (Thanks Vicclap.hu)

Egy nőnek kicsi a melle, ezért elmegy az orvoshoz. A doktor azt mondja neki, hogy minden nap pontosan délután négy órakor vetkőzzön le félmeztelenre és miközben az ujjával körkörös mozdulatokat végez a melle helyén, mondja el a következő versikét: - Kerekecske dombocska, erre szalad a nyulacska. De azt is elmondja, hogy ha egyszer is kimarad, vagy nem pontosan négy órakor csinálja, akkor örökre lapos lesz a melle. A nő ettől kezdve minden nap lelkiismeretesen elvégzi a gyakorlatot. Egyik nap úgy jön ki a lépés, hogy négy órakor éppen vonaton utazik. Gondolja, nincs mit tenni, előveszi a növekvő melleit és miközben körkörös mozdulatokat végez rajtuk, elmondja a versikét: - Kerekecske dombocska, erre szalad a nyulacska. Meglátja ezt a vele szemben ülő férfi és felkiált: - Már négy óra van? ... Csiga-biga gyere ki, ég a házad ide ki.

NVIDIA ForceWare v61.76

Hír | 2004.07.21 09:29

Na végre mááár :) Sikerült végre WHQL formát öltenie a legújabb, v61.76-os verziószámmal ellátott NVIDIA drivercsomagnak. Ez már teljesen kompatíbilis az új PCI-E kártyákkal, teljes mértékben kihasználja a DirectX 9.0b és a GeForce 6800-as széria képviselőit. Egyelőre nincs arról mérési adat, hogy a régebbi kártyákkal mit tesz, de nem hinném, hogy rosszabb lenne. Win9x/WInNT/Win2000/WinXP rendszerek alá egyaránt megtaláljátok itt.

NFSU2 szépségek

Hír | 2004.07.21 08:44

A minap sikerült kipróbálnom a Need for Speed: Underground 2 egy korai verzióját. Nos, bár gondolom még sokat fog fejlődni, már most is igen jó ötletekkel van telepakolva. Nem akarok minden mókát lelőni előre, de annyit elmondhatok, hogy a vársban való szabad mozgás iszonyat jó. Ha valakire rávillantassz, mintegy kihívtad versenyre, aholis "csak" annyi a feladatod, hogy lerázd az illetőt :) A legújabb képek épp az éjjel érkeztek róla. Íme:

[MOVIE] Madden NFL 2005

Hír | 2004.07.19 17:32

Nem is egy, hanem mindjárt kettő anim érkezett a Madden NFL 2005 című sportjátékból. Bár a méretükből adódóan a hosszuk sem valami nagy, de annyi baj legyen. Egy korábbi trailer után - gyors fejszámolással operálván - ezek a második és a harmadik számú versenyzők. Tessék lopkodni alulról. (Thanks: Silviu)

[PATCH] Reggeli bomba

Hír | 2004.07.17 09:12

Bizony, mind a Sacred ügyes fejlesztői, mind az Egosoft új patchel rukkolt elő. Az előbbi, már oly régen ígérgetett javítás a Sacred világát varázsolja szebbé, bugmentesebbé béta formulában, utóbbi pedig az X2: The Threatet teszi othonosabbá.

  • Sacred 1.7 beta patch UK version // US version
  • X2: The Threat patch 1.4

  • 'Reggelt...

    Hír | 2004.07.17 09:04

    Kellemes szombat reggelt mindenkinek, úgy tűnik kiváló időnk van! Bár Zsoltiék ma nem versengenek pontokért, maximum azért, hogy ki tud tovább aludni a pihenési időben; ennek ellenére megannyi dolog várja az unatkozókat ezen a hétvégén is. Például mindjárt egy rakás hír :). Vágjunk is bele:

    Egy farmernek eltűnik a legjobban tejelő tehene és elmegy egy ügyvédhez, bepereli kártérítésre a vasutat, mondván, hogy a sínek a földjén mennek át, és a vonat valószínűleg elütötte a tehenet. Még mielőtt elkezdődne a per, a vasúti társaság megpróbál vele egy bizonyos összegben megegyezni, de csak a felét adják neki, mint amennyit kért. Az öreg köti az ebet a karóhoz, de az ügyvéd tanácsára a végén elfogadja a kisebb összeget. Ahogy mennek hazafelé, az ügyvéd mondja neki: - Tudja, megmondom őszintén, nem sok esélyünk volt megnyerni a pert... - Hogy őszinte legyek - mondja a kisöreg -, én is kezdtem kételkedni benne, amikor láttam ezt a hülye tehenet besétálni a kapun.

    AvP X-Treme desktop témák

    Hír | 2004.07.13 10:23

    Az Alien versus Predator című film kiadójától érkezett levélből tudtam meg, hogy bizony gondolnak a PC-t birtoklókra, és készítettek egy meglepit. Nem is akármilyen meglepit, hiszen ezentúl nem csak a TV - esetleg monitor - képernyők előtt sárgulhat a naci, hanem a mindennapi számítógéphasználat közben is! A The AVP XTREME DESKTOP címen működő téma arra hivatott, hogy borzongással teli perceket szerezzen használóinak :). Csak ajánlani tudom :). A letöltésért és további információkért ide fáradjatok!

    [MOVIE] Raklap

    Hír | 2004.07.09 08:08

    Sok új animációt dobott felszínre az éji manóvadász animpákó és szerintem nagyjából minden címről hallottatok már. Majdnem.

  • Catwoman Képregény, melyből készül(t) film, amiből meg most játék is. Új trailer érhető el belőle.
  • Juiced Ótóverseny. Jó. Négy egyforma hosszúságú múvi mutogatja, milyen lesz a játék, ha valamikor ősszel megjelenik.
  • Driver 3 Mások Driv3r-nek "ejtik", de teljesen lényegtelen. Egy közel 7 perces filmet nézhettek meg, melyben bepillantást nyerhettek a kulisszák, meg a titkárnő mögé.
  • Stalingrad Élőben leshetjük meg, amint egy T34-Uralmash csütörtököt mond, pedig péntek van.
  • Virtual RC Racing Na igen, ebből még csak képeket láthattunk, most meg két rövid animot. Szerintetek érdemes lesz odafigyelni rá ilyen körülmények között? Még ezen a listán is az utolsó helyre került... :D

  • Univerzális harcok

    Hír | 2004.07.08 20:55

    A 3000AD Inc ma 2 új Universal Combat játékot jelentett be. Az egyik egy kiegészítő-lemez, mely a Hold The Line névre hallgat majd. Ennek igazi erőssége - ha nem más - az ára lesz, hisz 20-30 dollár között mozog majd, megjelenésére még idén év végén sor kerül. A másik egyelőre még csak azt a munkacímet kapta, hogy Universal Combat – Edge To Edge, amit 2005 elejére ígérnek. Lehet, hogy már a második rész üdvözölhetjük majd személyében, hiszen a fejlesztők azt állítják, hogy ez már nem az UC alatt fog menni...

    Euro Rally Champion

    Hír | 2004.07.07 18:40

    Nem, nem a "hirtelen" versenyzői-szék nélkül maradt Freddy Loix döntött úgy, hogy ő is ralis játékot csináltat. Az Oxygen Interactive bejelentette legújabb játékát, a Euro Rally Championt. A szimulátor szeptember 10-én készül megjelenni, a budget kategória egyik erős tagját képviselve. Itt többet olvashattok róla, alant pedig megleshetitek az első képeket:

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)