Halo 5: Guardians - rendesen megpakolták a limitált kiadásokat
Major Nelson személyesen mutatja meg, hogy mit kapnak azok, akik a Halo 5 limitált vagy gyűjtői kiadása mellett döntenek.
Major Nelson személyesen mutatja meg, hogy mit kapnak azok, akik a Halo 5 limitált vagy gyűjtői kiadása mellett döntenek.
A Galaxis útikalauz stopposoknak írója kacérkodott a játékfejlesztéssel, és a legsikeresebb próbálkozását már modern PC-ken is nyomhatjuk végre.
Míg a mozikban az Everest tör a csúcsra és egy újabb Útvesztő várja rajongóit, addig a házimozizást számos korong teszi kellemesebbé, élen a 007-es ügynökkel és Mad Max-szel.
Nem készül ötödik rész a Five Nights at Freddy's-ből, a horrorszéria alkotója inkább már szerepjátékban gondolkodik, és be is jelentette az első címet.
A Gamescomot kihagyta ugyan a Sony, de nem sokkal később a Tokyo Game Show előtt annyi újdonságot zúdított ránk a PlayStation 4 gyártója mind a konzollal, mind a játékokkal kapcsolatban, hogy összefoglalni sem volt egyszerű feladat.
A héten kezdetét veszi a Tokyo Game Show 2015, de a Sony még a rendezvény előtt tart egy sajtókonferenciát. Nézd velünk élőben!
Bár a Sony erről még nem szól senkinek, a játékok korhatári besorolását végző európai szervezet szerint három PlayStation 2-es klasszikus is megjelenik PS4-re.
A játékipari kismadarak azt csiripelték, hogy a következő Yakuza játék a Tokyo Game Show 2015-ön kerül bejelentésre, méghozzá a Sony konferenciáján.
A PlayStation 4 egyik nagy reménysége, a The Last Guardian várhatóan a Tokyo Game Show 2015-ön is megmutatja majd magát a rajongóknak. Nem kicsit vártuk már.
Néhány új állóképpel lepett meg minket a CI Games a készülő Sniper: Ghost Warrior 3-ból, és ha a végleges játék is hozni tudja majd a most látott színvonalat, akkor a látványra biztosan nem lesz panaszunk.
Hamarosan megkezdődnek a Star Wars VIII munkálatai, a kamerák mögött pedig a Looper rendezője foglal helyet.
Megjelent a Warhammer 40.000: Regicide, launch trailerrel üdvözölhetjük a sakkba oltott sci-fi akciózást.
A Skywind csapata megpróbálja a Skyrim szintjére felhúzni a Morrowindet, értve ezalatt a szinkront is. Most néhány videót mutatnak arról, hogyan haladnak a munkálatokkal.
Tagadhatatlan, hogy ma már hihetetlen gaming PC-ket lehet összerakni, de volt idő, amikor kevesebbel is beértük. Nosztalgiázzunk kicsit.
A nagysikerű Forza Motorsport-sorozat hatodik része egy szenzációs reklámmal tiszteleg az műfaj legnagyobbjai előtt. Kivéve egyet.
Pontos adatokkal tudunk nektek szolgálni a Gyűrűk Urából ismert, a Megyétől egészen Mordorig vezető út pontos kalóriaszükségletét illetően. Azért ez elég jó dolog, ugye?
A Fallout 4-hez több dialógust rögzítettek, mint a Skyrimhez és a Fallout 3-hoz összesen.
A korábban Kardfogként feltűnt Liev Schreiber egy interjúban elmondta, hogy szívesen eljátszaná újra a hírhedt mutánst.
Elgondolkodtatok már rajta, hogy milyen lenne a Fallout 4 izometrikus kiadásban? A Stasis fejlesztője igen, meg is mutatja nekünk.
Néhány hónap múlva mutatják be a mozik Ridley Scott legújabb, A mentőakció című filmjét, a rendező azonban már most új vizekre evezett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)