[KéPZ] Frissítés!!
Nos, íme egy újabb laza kis felhozatal, szerintem megint van mit nézni, amúgy rendesen :) Erre tessék:
Nos, íme egy újabb laza kis felhozatal, szerintem megint van mit nézni, amúgy rendesen :) Erre tessék:
A Microsoft Games bejelentette, hogy a Fable: The Lost Chapters PC-re szánt verziója arany lemezes lett és a tervek szerint szeptember 20-án már a boltok polcain láthatjuk viszont. A szerep játékok szerelmesei kalandokkal gazdag világba kerülnek, melyben rálelhetünk rengeteg látványos varázslatra, pusztító fegyverekre, valamint erős pajzsokra, melyekre mind szükségünk lesz ahoz, hogy megküzdhessünk új szörnyekkel és más veszedelmekkel az alattomos északi pusztaságban.
Igencsak érdekes pletykát indított a Krawall Gaming Network a közelmúltban. Szerintük az idei Games Convention keretein belül elhangzott ez a mondat: "A S.T.A.L.K.E.R. fejlesztését leállították, mivel a THQ nem bírta már finanszírozni a folyamatos költségeket". Mostanra már kiderült, hogy ez az információ - amennyiben valóban elhangzott - semmiképpen sem állja meg a helyét. Vagyis nincs semmi olyanról szó, hogy nem lesz játék, csak még mindig nem tudni mikor. Egyszóval ne higgyetek minden pletykának, lesz S.T.A.L.K.E.R., akárcsak Duke Nukem Forever :P Thanks Headhunter.
Sajnálatos, de nagyon úgy tűnik, hogy a THQ újfent nem képes tartani egy ígéretét. Az idei E3-on mindenki döbbenten tapasztalta, hogy a cég nem állította ki a S.T.A.L.K.E.R. éppen aktuális verzióját. Még akkor szent meggyőződésük volt, ráadásul ígéretet tettek arra, hogy az idei Games Conventionön bemutatják - ráadásul valami olyat láthatunk, amit még soha. Ehhez képest ma már tudjuk, hogy a játék nem lesz bemutatva a jövő héten megrendezésre kerülő shown... Thanks Headhunter.
Peter Molyneux RPG-je már egy jó ideje kapható Xbox-ra, azonban a kibővített tartalmú és The Lost Chapters alcímmel ellátott PC-s verzió megjelenése még jóval odébb van. Hogy a várakozási feszültséget a Microsoft kicsit csillapítsa (vagy inkább feltüzelje), a sok sok megjelent kép után végre kiadták az első videót is a készülő csoda játékból. A 43 megás élményhez erre tessék fáradni.
Új animáció érkezett a Half-Life 2-ből. Ez a piciny, mindösszesen 6 megabájtos videó a viszonylag újonnan felfedezett és használt HDR technológiát mutatja meg, vagyis, hogy mire is képes az. Az animot a High-Dynamic Range Rendering Technologyval kevert jelenetekről itt találjátok.
A The Adventure Company a mai napon hivatalos keretek közt adta tudtára a világnak, hogy aranylemezre került az ECHO: Secrets of the Lost Cavern nevű játéka. A bearanyozódásról egyenlőre csak Észak-Amerika régióit illetőleg beszélhetünk, Európában még nincs hivatalos megjelenési dátumot tartalmazó információ. Mindenesetre Észak-Amerikában már június 21-én a boltokban csücsül majd az ECHO. További infóért és képekért ide katt.
Hehe, tegnap este kicsit benéztem a videókat, pedig nagyon ki akartam őket tenni. Most bepótolom, jó?
Hihetetlen... miért van ennyi animáció?! :) Remélem nem csak én nézem meg őket egyedül, ha már szenvednek velük a készítőik, meg én is, hogy kihírezem :)
Imhol az elmúlt néhány nap képadagja!
No, még egy animáció. Ezúttal a Raiders of the Lost Casinóból, ami egyébként már a második. Az első után azért van még mit megmutatni ebből az akció-kaland játékból. Szerintem ígéretes a kicsike, érdemes ezt a videót is megnézni.
A Lionhead Studios kiválóságából kiadtak egy videót, nem is akármilyet, hiszen a 2005-ös E3-as prezentációról van szó. Majd 70 megában gyönyörküdhetünk, közel egy percig. Természetesen játék közbeni jelenetekről van szó. A Fable: The Lost Chapters egyébként ezév őszén készül megjelenni. A videóért erre tessék...
Eljött a mai galériafrissítés ideje!!
A Centauri and Cinemax csapata egy érdekes kalandjátékot jelentett be a minap. A Raiders of the Lost Casino címet viselő alkotás a mesék világát próbálja élethűen visszaadni majd a monitorunkon némi humorral fűszerezve. A játékban rengeteg kalandra számíthatunk, így nem meglepő hogy utazni, nyomozni is kell majd. Várható megjelenés még ez év harmadik piaci negyedévében, addig is íme egy rövid videó és egy rakat kép.
A THQ elérhetőve tette a nemrég feltűnt csodálatos S.T.A.L.K.E.R. videó nagyfelbontású változatát. Ez az anyag is csak tovább fokozza bennem a várakozást a csernobili kaland után, melybe sokan már az E3-on is belekóstolhatnak. Sóvárgásunkat kielégítendő addig is kattintsatok a linkre alant - nem fogjátok megbánni! Thanks to Headhunter!!
Megjelent az ECHO: Secrets of the Lost Cavern című első személyű point-n-click kalandjáték kipróbálható verziója. A fájl mérete 275 MB és mivel igazándiból semmi más infót nem közöltek róla, elmondanám, hogy innen tölthető le.
Csernobilban élni jó. Minden nap új emberekkel ismerkedünk meg, vagy legalábbis új kezük/lábuk/fejük nőtt tegnap óta. Nem kell fizetni a lámpáért éjszaka, egyszóval rulez. Hogy milyen lehet egy ilyen helyen kalandozni, azt mutatja be nekünk a nem annyira távoli (?) jövőben megjelenő S.T.A.L.K.E.R. S hogy mit fog a játék nekünk nyújtani, azt pedig egy tök friss videó mutatja be. Akit érdekel a játék, vagy csak unatkozik, ne hagyja ki ezt a gyöngyszemet. Más kérdés, hogy nálam per pillanat megörült a szerver, de lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Ha mégse, akkor meg reméljük, hogy észhez tér hamar. Thanks Headhunter!!!
Természetesen mindenki kedvenc Microsoftja is ott lesz a 4 napos shown, méghozzá nem is akármilyen játékokkal! A lista alant található, halkan hozzátenném, hogy az Endangered Species című Zoo Tycoon 2 kiegészítő újdonságnak számít.
A legújabb jelentés szerint két újabb Counter-Strike: Source pálya kerül kiadásra a jövőhéten, nevezetesen a de_port és a de_inferno. Utóbbiról a fenti linken egy képet is találhattok. Ugyanakkor azt is elárulták, hogy a Half-Life 2 Xbox változata kint lesz az E3-on (vajon az új vagy a régi generációs konzolra?), és a HDR technológiát is megcsodálhatjuk működés közben. Tudjátok, ez az, ami játék első szingli kiegészítőjének, a Lost Coast-nak az újdonságai közé tartozik és elég durva grafikai minőségjavításra képes.
Új kiegészítő készül az Anarchy Online című MMORPG-hez The Lost Eden alcímmel. Ha sikerül még idén télen kiadni, csomó újdonsággal lesznek a műfaj szerelmesei gazdagabbak. Így többek között kapnak majd PvP újításokat, játékos vezérelte robotokat, bepillantást nyerhetnek az idegen anyahajókra, belülre szétmorzsolva az erőiket, kapnak új fegyvereket és számtalan izgi küldit...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)