Xbox Game Pass - a Microsoft összes új játéka elérhető lesz a megjelenéstől
A Sea of Thieves-szel kezdődően a kiadó minden későbbi, saját kiadású játékát korlátlanul játszatjuk majd előfizetőként.
A Sea of Thieves-szel kezdődően a kiadó minden későbbi, saját kiadású játékát korlátlanul játszatjuk majd előfizetőként.
Tavaly kezdődött a játék zárt béta tesztelése, ami azóta már rengeteget fejlődött, így pedig hamarosan nyílt béta fázisba léphet.
Ami tavaly elkezdődött, az idén még nagyobbra fog nőni, és minden bokorban battle royale játékok vagy módok bújnak majd meg. Összefoglaltuk, mi várható 2018-ban.
Alighogy elkezdődött az év, már nyomdába is tessékeltük a januári GameStar magazint. Most pedig azt tesszük, amit az orvos javasolt munka utánra: kikapcsolódunk.
A hazai e-sport előretörésének egyik izgalmas eleme a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia, ami új otthont adhat kezdő és profi atlétáknak. Mezei Péter szakmai igazgatóval beszélgettünk arról, hogyan lehet bekerülni, mit kínál az akadémia.
A sikeres Kickstarter-kampány után meg is kezdődhet az egészen egyedi kialakítású periféria gyártása.
A karaktert játszó színésznő megerősítette, hogy a hamarosan kezdődő szezon lesz az utolsó, amiben részt vesz.
Valószínűleg nem halad a tervezett ütemben az Ataribox fejlesztése, így a gyártó még tovább váratja azokat, akiket érdekelne a retro játékokat ajánló konzol.
Előkerültek pletykák és hírek az Obi-Wan spin-off kapcsán, többek között az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy mikor kezdődhetnek a munkálatok.
A Pokémon Ruby és Sapphire kezdőivel együtt ötven új zsebszörny került be a Pokémon GO-ba.
A különleges promóció ma kezdődött és egy hétig tart, úgyhogy bőven van időtök bezsebelni az ajándékot.
Nem sok olyan hányattatott sorsú mozi van, mint a Gambit, de a jelek szerint Channing Tatum végre elkezdheti dobálni a kártyákat.
A PS4-es változat megjelenési dátuma mellett az is kiderült, milyen előrendelői extrákat kapnak azok, akik a Sony platformján fizetnek be a játékra.
World of Warcraft, Hearthstone, StarCraft, Overwatch és Heroes of the Storm bejelentések egyenesen Anaheimből.
Hétfő délután a Sony konferenciájával hivatalosan is kezdetét veszi a Paris Games Week, ahol számos meglepetést helyeztek kilátásba a kiadók.
A Yakuza sorozat első részének felújított változata, akkor lesz igazán élvezhető, ha nem közvetlenül előtte pörgettük ki a legutóbb megjelent Yakuza 0-t.
Elstartolt a hazai youtuberek versenye, autós nappal kezdődött el az új PlayIT Ház. BZ barátunk műsort vezet ismét, Kaci valahol már melegít.
Egyelőre azt sem lehet tudni, valójában mikor kezdődik majd a tesztidőszak.
Nyilvánosságra került egy 2015-ös szabadalom, mely egy olyan rendszerre vonatkozik, ami a kezdő játékosok lehúzására épít.
Kedd hajnalban láthatjuk először a Star Wars: Az utolsó Jedik új előzetesét, de nem ez lesz a hét egyetlen izgalmas eseménye.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)