Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 622

[MOVIE] Project Offset

Hír | 2005.06.04 22:45

Megjelent egy videó az igen csak szépnek ígérkező Proejct Offsetből, mely stílusát tekintve egy igen ritka Fantasy környezetben játszódó FPS lenne. A játékban több faj közül is választhatunk, emellett megülhető lényeket és repülésre fogható sárkányokat is ígérnek a készítő urak, valamint single és multiplayer hancúrozásokat is. A videóban beletekinthetünk a készítés pillanataiba, illetve egy rövidke ingame jelenetet is láthatunk. Megtekintése erősen ajánlott!

Lineage II HDR?

Hír | 2005.05.31 22:03

Néhány honi fiatal összefogott és Soyos Entertainment névvel társaságot alapított, fő foglalkozásuk pedig megjelenítési technológiák kifejlesztése és fejlesztése, de terveik között saját játék elkészítése is szerepel. Számunkra azonban most az a legfontosabb, hogy jó ideje dolgoznak a Lineage II című MMORPG grafikai feljavításán. A Half-Life 2 kiegészítőjéből már ismert HDR technológiát próbálják átültetni annak motorjára, ami annál is inkább nehéz feladat, hogy az soha nem fogja támogatni az eljárást. Az elért eredmény az alábbi kép tanulsága szerint azonban mégis csak szép. A módosítást patch formájában tervezik majd kiadni, ha elkészülnek vele a srácok valamikor jövő év elején. Úgyhogy addig ne tessék kidobni a játékot! :)

[HuN] Mafia Szinkron

Hír | 2005.05.30 09:57

SimonCorleone örömmel be szeretne jelenteni egy hírt: "Folytatódik a Magyar Mafia Szinkron készítése. Ennek örömére közzé is tennék egy videót ami az elmúlt néhány hét munkájának gyümölcse. Pontos megjelenést nem tudok mondani, mert sok mindentõl függ, de biztosan meg fog jelenni MÉG EZEN A NYÁRON! Szeretném megköszönni annak a több, mint 160 embernek akik aláírásaikkal támogattak minket. Ami a szinkronhangokat illeti, Salieri, Morello, Sergio, Tommy, Norman, Sam, Frank hangjai mind fel vannak véve és majdnem véglegesek, Paulie hangját ebben a pillanatban is csináljuk, a további mellékszereplõk is készülnek, habár azokra még mindig lehet jelentkezni! Remélem sokan örülnek a hírnek, mert mi is örülünk, hogy végre befejezhetjük a mostmár másfél éves munkánkat!"

[KéPZ] Spellforce II

Hír | 2005.05.26 13:47

5 darab fincsi kép érkezett a JoWood-tól, ami a Spellforce második darabját prezentálja. A srácoknak úgy tűnik van idejük az új Stargate játék mellett ilyen szépségek készítésére is és ha igazak a hírek, akkor már ez év őszén a kezünk közé vehetjük a drágát, aminek szerencsére a hivatalos oldala is átesett egy vérfrissítésen.

Crime Life: Gang Wars’ ősszel

Hír | 2005.05.18 10:54

Idén ősszel érkezik meg PC-re és XBOX-ra a Crime Life című gamma, amelynek elkészítésében olyan sztárok közreműködtek, mint például a D12 (zenék és szinkronhangok). A játék cselekménye a Hip-Hop szubkultúra és az utcai bandaháborúk életébe enged bepillantást. A story szerint Tre-t fogjuk alakítani az Outlawz banda fiatal vezetőjét, akinek meg kell küzdenie a tiszteletért és Grand Central City utcáinak uralmáért (klissé hegyek). Hogy ne csak ilyen száraz infókat közöljenek a nagyérdeművel, azért kaptunk a nyakunkba szokás szerint ígéret-hegyeket is. Állítólag lesz itt minden, profi akciófilmeket megszégyenítő hangulat, csavaros story, RPG elemek, morális kérdések felvetése, bunyók, kiforrott fegyverhasználat, sőt az aktuális kedvencünk, vagyis a „minden kis döntésünk befolyásolja a körülöttünk élők életét és a játék egészét” is felbukkant. Kérdés, hogy mit tud egy ilyen program mutatni majd a GTA: San Andreas után, hiszen a stílus igencsak hasonlatos. Itt van néhány kép is.

[MOVIE] Company of Heroes

Hír | 2005.05.14 20:12

A Relic Entertainment a Warhammer 40,000: Dawn of Warral és az Impossible Creaturessel már bebizonyította, hogy ért az RTS-ek készítéséhez. Örömteli hír tehát, hogy két játékot is készít ebben a kategóriában. Az egyik a már említett W40K:DoW kiegészítése, a Winter Assault, melynek sikere garantált, a Company of Heroessal azonban új területre, a II. világháborús stratégiák piacára kívánnak betörni. Hogy ez sikerül-e nekik, azt mindenki megjósolhatja a legújabb videóból, melyet itt érhettek el.

City of the Dead részletek

Hír | 2005.05.12 10:53

A George A. Romero elméjének szüleményeire épülő valaha készült horrorjáték, a City of Dead készítésének néhány apróságáról hullott le a lepel. Például, hogy a jelek szerint nem az új generációs konzolokra készül, hanem az előzőekre, s persze PC-re is, de csak valamikor jövő tavasszal jelenik meg. Aztán megtudtuk még, hogy Tom Savini adja majd hangját a produkcióhoz, ráadásul egy szintén George Romero ötletei alapján készülő film, az idén bemutatásra kerülő film, a Land of the Dead egyik főszereplője is lesz, mint Blade, a zombi. A játék története szerint négy szerencsés, vagy épp szerencsétlen túlélő elmenekül egy zombikkal kellően megfertőzött városkából. Eljutnak egy szigetre, ahonnan azonban egy sajnálotos baleset következében nem tudnak elmenekülni. Nem tudták azonban, hogy a sziget valójában egy titkos bázis, amely épp az élőholtak kiiktatására lett megépítve.

Telltale játékok

Hír | 2005.05.03 10:22

A Telltale bejelentette, hogy cirka hatszázezer dolláros tőkéjéből új játékok fejlesztésébe kezd. Ezek egyike a Bone lesz, amely Jeff Smith könyvei alapján készül majd. Más fronton is változások várhatóak a cégnél. Olyan emberek léptek ugyanis be, mint Greg Land, Karen Petersen és Brien Gillies, akik több nagy játék elkészítésében játszottak már fontos szerepet. Hogy e nagy változásokból mikor látunk valamit, egyelőre kérdéses.

[MOZi] Star Wars klip

Hír | 2005.05.01 10:34

Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki örül annak, hogy a premier előtt két héttel elkezdték csepegtetni a filmrészleteket, de aki nem bírja kivárni azt az időt és egy kicsit bele szeretne pillantani a filmbe, annak ajánlom, hogy olvasson tovább. Felkerült egy rövidke jelenet a Star Wars weboldalára, mely a Hero Falls címet kapta és inkább a zenei aláfestés miatt érdekes. Bár én nem mertem megnézni, de ezt írták :) Micsoda királyság, hogy mind a hat résznek ugyanaz lehetett a zeneszerzője! John Williams nevét sokan ismerősnek találhatják, több mint 240 filmnek szerezte ugyanis a zenéjét (többek között az Indiana Jones 4-nek is ő fogja, amit elvileg jövőre kívánnak bemutatni, de ezen kívül nem sokat tudni róla), és számtalan film készítésénél játszott fontos szerepet. Az említett részletet a fenti linken találjátok. Megvásárolható lesz majd egy 70 perces DVD, amely a Star Wars zenetörténetét öleli át, bónuszként pedig a fentin kívül további 15 exkluzív filmrészlet is helyet kap a korongon.

Negyvenéves Moore törvénye

Hír | 2005.04.19 22:46

A nagy rohanásban és szakdoga készítésben majdnem elfeledkeztem én is egy nagyon fontos momentumról. Nevezetesen, hogy ma negyven éves Moore törvénye, mely így szól: évente körülbelül megduplázható az egy szilíciumlapkára gazdaságosan integrálható alkatrészek száma, amellyel arányosan növekszik a számítási teljesítmény és csökken az egy integrált áramkörre eső gyártási költség. Mint tudjuk, Moore az Intel egyik társalapítója, s törvényét később módosítani kellett, de Moore megfigyelése akkor is nagyon nagy dolog. Tegyük hát tiszteletünket, s egy perces néma csendet áldozzunk rá majd alvás közben :) Thanks FarCry.

[MoD] Half-Life 2 CTF

Hír | 2005.04.17 10:32

KeldorFiremanGSKT talált egy modifikációt a Half-Life 2-höz. Nagyjából eme ok miatt teszem csak ki, meg hát mert vasárnapi pangulás van... Szóval ez egy zászlórablás mod, de csak béta. Ezen az oldalon megtalálhatjátok az eddigi összes kiadott verzióját, a legalul található konverálóval pedig a saját készítésű CTF pályákat alakíthatjuk át. Mivel azonban egyik fájlról sincs semmi információ, így azok kipróbálásáért nem vállalunk felelősséget!

Boldog talp kalandjai

Hír | 2005.03.30 20:17

A Midway Games ma bejelentette, hogy végre aláírták a szükséges papírokat, és belekezdek a Happy Feet játékadaptációjának készítésébe. Ez egy újabb Warner film lesz, ami előreláthatólag 2006 vége fele kerül vászonra. Szerepel benne az egykori Frodó, avagy Eljah Wood, Hugh Jackmen és Nicole Kidman is. A vetítés időpontjában adják majd ki a hozzá fűződő gammát is, mely remélhetőleg gyöngyszemként fog ragyogni majd a többi filmadaptáció között.

[MOVIE] GaH: Rome Rising - bejelentve

Hír | 2005.03.11 06:52

Egyre nagyobb divat a bejelentés mellé videót is adni. Hát, ennek mi csak örülünk. Egy igen pompás kinézetű MMOG-ről van szó, amit nem is akárkik ütnek össze. Egyrészt az a fejlesztőcsapat készíti, aki a Star Trek Onlineon is munkálkodik. Másfelől a designért az az emberke felelős, aki a Diablo 2 elkészítése során a vezető designer szerepét töltötte be. Így mindenki bátran kattanjon el ide képért, videóért.

LotR designer a Blizzardnál

Hír | 2005.03.05 10:26

A GameSpy jelentéséből kiderült, hogy egy igen komoly mozgolódás történt két tekintélyes fejlesztőcsapat között. Dustin Browder, a LotR: Battle for Middle-earth csapatának designere úgy döntött március 9-ével elhagyja az Electronic Arts főhadiszállását, és csatlakozik a Blizzardhoz. Dustin olyan alkotások készítésében segédkezett többek között, mint a Red Alert 2, vagy a C&C Generals. Azt egyelőre nem árulta el, hogy mi lesz az új feladata, de ilyen tapasztalattal biztos sokat tudna segíteni mondjuk a Warcraft 4-ben, vagy a Starcraft 2-ben :)

Silent Storm kiegészítés érkez'

Hír | 2005.02.24 20:13

A Worthplaying információi szerint egy újabb Silent Storm kiegészítés érkezik, nevezetesen a Sickle & Hammer. A cuccos a Novik nevű modkészítő csapat szüleménye, velük kötött szerződést a Nival csapata egy bolti verzió elkészítésére. Egyelőre csak orosz verzióról tudni, de hamarosan kiderül, hogy lesz e világszintű kiadása. Az első képeket itt találhatjátok meg.

[OST] Cold Fear

Hír | 2005.02.22 14:42

A világhírű Tom Salta elvállalta a Cold Fear teljes zenei repertoárjának elkészítését. Az Ubisoft akció-horrorjához tehát ő készíti majd a muzsikákat. Az illetékesek úgy gondolták, hogy mutatnak is ebből valamit - felkerült a honalpra egy kis ízelítő. Az érdeklődők itt bele is hallgathatnak.

Iskolát alapít az Ubisoft

Hír | 2005.02.13 14:05

Az Ubisoft önerőből és a kanadai kormány segítségével egyetemet alapít. Az iskola Kanadában, Montreálban jönne létre, hogy a videójáték-fejlesztés iránt érdeklődőknek adjon támaszt és képzettséget a jövőt tekintve. Programozás, modellezés, animációk készítése és más hasonló dolgok. Az egyetemet egy 3x15 hetes periódusban lehet majd elvégezni, a sikeres teljesítés pedig diplomát szül. Az első 80 tanuló már most tavasszal megkezdheti tanulmányait. További infó itt.

Kiadónál a Civ IV!

Hír | 2005.01.26 18:00

Bizonyára sokan emlékeztek, hiszen anno elárultuk, hogy hivatalosan is megerősítették a Civilization IV készítését. Sajnos akkor még semmi konkrét infóval nem szolgálhattunk, mára azonban talán egy kicsivel több jut. Annyit lehet ezidáig biztosan tudni, hogy a kiadó a híres neves Take-Two Interactive, és hogy 2005 végére ígérik a játékot. Tudom nem sok, de több, mint a semmi :)

Hip Hop (LOL)

Hír | 2005.01.12 10:33

DJ Pooh (vagyis Mark Jordan), aki olyan játékok készítésénél játszott már közre, mint GTA: San Andreas, most besegít a 404 Gaming nevű csapatnak egy Hip Hop című MMO készítésébe. Egyelőre kb. ennyi infó áll a rendelkezésre és jelenleg nem igazán tudom, ez mennyire lesz hatással a végleges matériában, de a GTASA sikereit tekintve talán van némi remény :)

Sims 2 "csináldmagad" addon!

Hír | 2004.12.22 08:52

A toplisták örök kedvencéhez, a The Sims második részéhez újfent igen érdekes kiegészítő jelent meg. Igazából nem is kiegészítő, inkább amolyan hasznos progi. A dolog lényege az, hogy ha letöltitek a HomeCrafter Plus nevű dolgot innen, akkor lehetőségetek nyílik arra, hogy saját készítésű tapétákat, járólapot, meg ilyeneket tegyetek a játékba. Fanoknak kötelező, többieknek csupán ajánlott :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)