A PC-s tábor gyakorlatilag már le is vette az időkorlátot a Resident Evil Village demójáról
Hivatalosan csak egyetlen órácskát lehetne eltölteni a próbaverzióval, de a Steamen lévő verziót már sikerült is megbuherálni.
Hivatalosan csak egyetlen órácskát lehetne eltölteni a próbaverzióval, de a Steamen lévő verziót már sikerült is megbuherálni.
Woody Allen apropó nélkül vallott, megjelent Noah Trevor életrajzi könyve, bemutatkozott J.D. Barker új regénye és a film után kötetként is lecsekkoltuk A két pápát. Ezeket olvastuk mostanában
Egyes elemzők elárulták, hogy érdemes-e messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy elvileg lenne érdeklődő a japán Square Enixre.
Egy kis csapatnyi szoftver fejlesztő már évekkel ezelőtt rátalált a jelszólopást lehetővé tevő bugra, de a Valve nem lépett semmit.
Most sikerült teljesen feloldani a rejtélyt, melyet egy fejlesztő jó pár évvel ezelőtt dugott el.
A Blizzard kártyajátékának premier ligája éppen mostanában indul. Mielőtt a játékosok az asztalhoz ülhettek volna, a szervezők meghoztak egy fontos döntést az egyik résztvevő ügyében.
Újraálmodott, teljesen virtuális és belépődíj nélküli eseményként tér vissza a tavaly teljesen lefújt E3 expó.
Nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni, de valami gyanús a dologban.
A Blizzard egykori munkatársai a stúdió díjnyertes RTS-einek szellemi örökösét, a műfaj következő evolúciós lépcsőfokát akarják létrehozni.
Ezen a hétvégén sem maradtok új Star Wars kvíz nélkül, ezúttal Grievous tábornok kapcsán tesszük próbára tudásotokat.
A bizarr jelző csak a felszínt súrolja, ha a James Gunn-féle Az Öngyilkos Osztag gonosztevőjét próbálja jellemezni az ember.
Sőt, lehet, hogy még más nagyvállalatok képviselőit is bevonják a jogi csatározásba.
Egy külső szereplő bevonásával rendeződtek a Starbreeze anyagi gondjai, de a megjelenésre még mindig sokat kell várnunk.
Természetesen a versenyre most bejelentett négy verekedős játék mindegyike elérhető PlayStationre, sőt, kettő közülük konzolos exkluzív.
A többször is elhalasztott Genesis: Part 1 után végül a második részt sem sikerült menetrend szerint befejezni.
Az EA-nél prioritást élvez a háborús lövölde fejlesztése, ezért a Criteriont is bevonják a munkába.
Bármikor abba tudnánk hagyni, nem vagyunk játékfüggők, de tényleg nem.
Idén megveti a lábát hazánkban is a Disney+ és jön az HBO Max, így megkérdeztük a szerkesztőinket, hogy jelenleg milyen előfizetéseik vannak és a közelgő szolgáltatások közül mikre terveznek pénzt áldozni.
Még jobb hír, hogy a Command & Conquer: Generals Evolution korai verziója már tölthető.
Végiggondoltátok már, ki mindenki lesz benne a film rendezői változatban? Lesznek itt résztvevők dögivel, mi legalábbis 34-et már most összeszedtünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)