Máris feltörték a PS3 védelmét?
A minap megjelent különféle torrent oldalakon az első Playstation 3-as kalóz játékok, mely aggodalomra adhat okot a Sony képviselőinek.
A minap megjelent különféle torrent oldalakon az első Playstation 3-as kalóz játékok, mely aggodalomra adhat okot a Sony képviselőinek.
Bill Gates egyik legújabb nyilatkozatában elmondta: a PlayStation 3 és az Xbox 360 igazi összecsapása csak jövőre, 2007 karácsonyára várható.
Egy dühöngő játékos tettel fel a netre szomorú tapasztalatainak gyümölcsét, azaz egy fotó sorozatot, amin épp újonnan beszerzett PlayStation 3 konzolja művel csalafintaságokat.
Nem, az alábbi képen nem munkanélküliek tüntetését sikerült lencse végre kapnia egy fotósnak :), csupán az amerikai PlayStation 3 premierre gyülekeznek az élelmes emberek.
Kellemes szerdát! Úgy tűnik, a Playstation 3 megjelenése a világon mindenütt felkavarta a szaksajtót. Mára is jut majd belőle elegendő. Szerkesztőségünkben egyébként a hét elején rögtönzött Xbox 360 tesztet tartottunk. A hétvégén pedig bárki találkozhat velünk az Árkád üzletközpontban az Örs vezér terén a földalatti szinten elhelyezett Xbox 360 játékcsarnokban.
A Reuters információi szerint a Japánban pár óra alatt gazdára talált mintegy 88 ezer Playstation 3 játékgépek nagyjából 200 PS1-es, illetve PS2-es játékot nem futtatnak rendesen - annak ellenére, hogy a Sony melldöngetve reklámozta: új konzolja az összes korábban megjelent PS-játékkal gond nélkül megbírkózik majd.
Egy japán napilap szerint igen, méghozzá körülbelül 200 PS és PS2 programmal. A Wikipedia lezárta a konzollal kapcsolatos szócikkét.
Japánban szombaton azon melegében ki is árusították a Sony új játékkonzoljából a szigetországnak szánt 80 ezres kontingenst. Egyes források ijesztő tömegjelenetekről és bérsorbanállókról számolnak be.
Hűvös és esős, "nyálas" reggelre ébredtünk, francnak sincs kedve kimenni ma, úgyhogy inkább lessük csak meg a legfrissebb híreket. Az egész világ még mindig a Playstation 3 premierjétől hangos: pár tízezer boldog jappó, illetve jó kapcsolatokkal rendelkező amerikai újságíró már most ott gunnyaszt a HD tévéje előtt, nekünk azonban még várnunk kell rá (ki tudja meddig....?) Mindenesetre az első (latin betűkkel megírt...) review már kijött a Resistance Fall of a Manről: az IGN-en 9.1-et kapott, ami ugyan nem verte meg a Gears of War átlagát, de azért szép eredmény. Na ennyit a PS3-ról, nézzük a napi viccet (remélem nem volt még, ha volt, szóljatok és csere), aztán a friss híreket...
Az előző hírhez kapcsolódik a legelső játékcímek listája, amelyet a gép megvételekor már lehet kapni.
A japánok egyébként is imádnak minden nagyobb cuccért sorba állni, úgyhogy várható volt, hogy a Playstation 3-ért igazi néphadsereg áll majd az üzletek előtt.
Az emlékezetes akkuvisszahívási sorozat veszteségei után a Sony a Playstation 3 novemberi premierje kapcsán is jelentős fiaskóra számíthat.
Még meg sem jelent a PlayStation 3, a coloradói Terra Soft máris bejelentette a konzolhoz készített független, Linux alapú operációs rendszerét.
A tegnapi Playstation 3 késés Sony-bejelentést követően a Microsoft és a Nintendo gyorsan reagált a történtekre.
A Sony bejelentette, hogy Playstation 3 játékgépe Európában, Közép-Keleten, Afrikában és Ausztráliában is csak jövő év márciusában kerül a boltokba.
A cég második negyedéves bevételei minden várakozást felülmúltak, ennek ellenére a bejelentéssel részvényeinek árfolyama 8,1 százalékot zuhant. Az Nvidia a legnagyobb PC- és játékkonzol-gyártóknak szállít grafikus chipeket, ide értve a megjelenés előtt álló PlayStation 3-at is. Az elektronikai óriás legutóbb 687,5 millió dolláros negyedéves bevételt jelzett, ami a vállalat eddigi történetének legerősebb negyedévét jelenti. (Tavaly a megfelelő időszakban mintegy 20 százalékkal kevesebb, 574,8 dollár folyt be hozzájuk.) Tovább >>
Az Activision játékkiadó nyilvánosságra hozta 2007-es üzleti évének első negyedére vonatkozó pénzügyi adatait, melyből kiderül, hogy a vártnál kisebb veszteséggel zárták az időszakot. A nettó bevétel az egy évvel ezelőtti 241 millió dollárról 188 millióra csökkent, a nettó veszteség pedig 3,6 millióról 18 millió dollárra nőtt, de az így elért eredmények még mindig jobbak, mint amit a vállalat korábban jósolt magának. A legjobban menő játékok a háromhónapos időszak alatt az X-Men: The Official Game és az Over the Hedge voltak - mindkettő egy-egy filmen alapuló videojáték. A következő időszakokban a mostaninál jobb eredményeket várnak, hiszen csak most indul majd be a PlayStation 3 és a Nintendo Wii platform. Fontosabb eredmények:
A Microsoft nem adja meg magát. Az Xbox-os részleg európai kirendeltségétől Richard Teversham nyilatkozott, aki elmondta, hogy bár közeleg a Sony PlayStation 3-mának és a Nintendo Wii konzoljának megjelenése, a Microsoft feladata, hogy továbbra is fenntartsa az Xbox 360 iránti érdeklődést. Pontos információkat nem közölt Teversham, mert elmondása szerint a meglepetés erejével akarják majd eszközölni a frissítéseket. A pletykák arról szólnak, hogy speciális X360 kiadások jelennek majd meg, amelyek több játékot is tartalmaznak. Teversham egyébként a két nagy ellenfélről is szólt: véleménye szerint sem a Sony, sem a Nintendo nem tudja 2006-ban piacra dobni legújabb konzolját.
Mark Rein megint nyilatkozott, ezúttal a PlayStation 3 késői megjelenéséről faggatta a Eurogamer TV, ráadásul az Epic Games alelnöke igen érdekes véleménnyel van a Sony új konzoljáról. Rein szerint a PlayStation 3 jobban startol majd, mint az Xbox 360, egész egyszerűen azért, mert a Sony már az idei E3 előtt kiosztotta az első DEV kiteket a fejlesztőknek, amelyek segítségével megkezdődhetett a tényleges fejlesztés az új konzolra. A Microsoft annak idején szintén ősszel dobta piacra az Xbox 360-at, viszont azt megelőzően nem álltak készen a fejlesztői csomagok az E3 idejére. Ez pedig egy fontos lépéselőny lehet a PS3-ra majdan megjelenő játékok fejlesztési költségei és megjelenési időpontjai szempontjából. Az Xbox 360-ból eddig több mint ötmillió példányt adott el a Microsoft, ráadásul egy friss pletyka szerint a cég száz dollárral csökkenteni szeretné a konzol árát 299 dollárra. Több tajvani gyártó is elárulta, hogy a konzolhoz általuk gyártott alkatrészek előállítási költségét a közeljövőben 20 százalékkal csökkenteniük kell, amit a nagyobb előállított mennyiség és a hibás alkatrészek arányának csökkenése is elősegít. Várhatóan még a PS3 megjelenése előtt bekövetkezne az Xbox 360 árcsökkentése. A PS3 prémium változata 599 dollárba kerül majd a megjelenéskor, így a Microsoft ismét előnyt szerezhet magának. Sőt, így még a várhatóan 250 dollár alatti áron piacra kerülő Nintendo Wii ellen is fel tudják venni a versenyt, lévén az Xbox 360 jóval erőteljesebb hardver eszközökből épül fel. Persze a másik oldalon pedig ott van a mozgásérzékelős kontroller, ami a Wii igazi adu ásza. A Digitimes egyébként úgy tudja, hogy az árcsökkentés mellett 399 dollárért kezdenék el árusítani a HD-DVD lejátszóval felszerelt Xbox 360 gépeket, ám egyelőre ez sincs megerősítve. A jelek szerint tehát egyelőre úgy tűnik, a Microsoft megtesz mindent, hogy odafigyeljenek rá a PS3 megjelenése után is.
Gyönyörű ez a Gears of War, ráadásul jövő héten valami NAGY bejelentésre számíthatunk a játékkal kapcsolatban. Egyesek azt gyanítják, hogy elárulják a játék pontos megjelenési időpontját, ami állítólag idén november környéke lesz, mivel ekkor debütál a Sony PlayStation 3. Az pedig ugye a Microsoft által támogatott Epic Games számára fontos, hogy ugyanakkor ők is durranthassanak valamit. Majd kiderül... Addig is íme a képek, illetve egy fansite kit, amivel bárki rajongói oldalt készíthet. A száz megás csomagban minden földi jó megtalálható, ami egy ilyen portál elkészítéséhez szükséges lehet. Katt!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)