Már tesztelgetik, mennyivel gyorsabb a Windows 11 a Windows 10-nél
A Windows következő generációjával fickósabbá válhat a meglévő hardverünk, benchmarkok is bizonyítják már.
A Windows következő generációjával fickósabbá válhat a meglévő hardverünk, benchmarkok is bizonyítják már.
Egy egész generáció imádta a Batman Beyond animációs sorozatot, most ehhez a világhoz nyúl újra a DC Comics.
Az Odyssey név alá tartozó újdonságok ráadásul nem hajlított képernyőt kaptak.
Az előző generációhoz képest az Xbox tudott többet javítani, de így is egyre durvábban vezet a PlayStation 5.
Az EA Tiburon csapata inkább a PlayStation 5 és az Xbox Series X verziók fejlesztésére fókuszál a PC helyett, köszi szépen.
A digitális kiskedvencek új generációját még ebben az évben fogja kiadni a Bandai.
Ha végre megtörténik a valódi generációváltás, a One-tulajoknak érdemes lesz még megtartani konzoljukat.
A Zen 4 architektúra remekül egészíti majd ki az RDNA 3-alapú GPU-kat.
Az új konzolgeneráció első Battlefield játéka live service-es lesz, emiatt tökéletesen illik hozzá a battle pass koncepciója.
Egy friss jelentés szerint 2022 hozhatja el a VR-headsetek generációváltását.
A Microsoft június végén megrendezésre kerülő eseményén megismerhetjük a Windows operációs rendszer következő generációját.
Sajnos idén nem lesz God of War 2, de természetesen így sem marad izgalmas játékok nélkül a Sony jelenlegi generációs konzolja.
Viggo Mortensen első egész estés rendezése egy apa-fiú konfliktus köré szerveződik, ami nemcsak a családon belüli, régi és új problémákat hozza felszínre, hanem az öregedés és a generációs különbségek okozta gondokat is.
Egy hatalmas, gyönyörű világ vár ránk a Far Cry 6-ban, amit remélhetőleg mindenki kiélvezhet majd.
Az Epic Games ötödik generációs játékmotorjának korai hozzáférésű verziója a vizuális hatások fejlődését egyszerűbb és gyorsabb fejlesztői folyamatokkal párosítja.
A Microsoft feje elmondta, hamarosan komoly változásokkal találkozhatunk majd kedvenc operációs rendszerünkben.
11. generációs Intel Core H processzorokkal felvértezve jön a Predator Triton 300, a Predator Helios 300 és a Nitro 5.
Ha hihetünk egy friss kimutatásnak, akkor nem is kérdés, melyik jelenlegi generációs konzol volt a népszerűbb 2021 első három hónapjában.
A játék egy apró patch letöltését követően sokkal szebben fog futni a Sony új generációs konzolján.
Ha pont erről a generációról hiányzott volna a GTA 5, akkor idén ősszel eljön a te időd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)