[MOVIE] CRC
Az Invictus beindította a Cross Racing Championship című királyságos autóversenyének honlapját, amit megfejelt egy adag képpel (az oldalon megtalálhatóak), valamint két videjóval. Én a magam részéről sok sikert kívánok a csapatnak!
Az Invictus beindította a Cross Racing Championship című királyságos autóversenyének honlapját, amit megfejelt egy adag képpel (az oldalon megtalálhatóak), valamint két videjóval. Én a magam részéről sok sikert kívánok a csapatnak!
Dauby mester a Digital Realitytől egy érdekes infóval szolgált a mai napon. Hallga csak': "A mai napon megállapodás született az Invictus-Games Kft. és a Digital Reality Kft. között, az Invictus következő generációs autós játékának, a Cross Racing Championship magyarországi terjesztéséről. Ennek értelmében a Digital Reality felajánlotta eddigi játékaik kiadásával szerzett tapasztalatát, és együttműködik az Invictus-szal a CRC marketingjének és terjesztési munkáinak megszervezésében." A teljes bejelentés nagyon sok érdekes infót tartogat a játékról, úgyhogy fel is tettem a szerverünkre. Akit érdekel, innen töltheti .doc formátumban. Érdemes!!!
Ugyanúgy, ahogy a Cross Racing Championship is támogatja a TrackIR technológiát, a GTR is támogatni fogja! A dolog lényege, hogy egy, a fejünkre helyezett érzékelő segítségével a program virtuális énünk tekintetét is úgy irányítja, ahogy a valóságban mozgatjuk a fejünket a monitor előtt! Remek ötlet, profi kidolgozás. Akit esetleg érdekel, nézze meg a saját szemével itt.
A Ford Racing sorozat kellemes érzelmeket keltett anno a játékosokban, mondván, ez nem is rossz játék... A második rész van akit pozitív irányba terelt, van aki pedig elfordult a sorozattól. A harmadik részről egyenlőre annyit, hogy nemsokára megnézhetjük, mit is készítgetett nagy bőszen eddig a fejlesztőcsapat, melynek termékét az Empire Interactive október 29-én adja ki. A hivatalos trailerért erre tessék!
A mai napon ismét kivesézhettem a Cross Racing Championship című játék egészét. Először is az előző TrackIR-rel kapcsolatos hírhez gyorsan hozzátenném, hogy a masina kapható, ezen az oldalon lehet megrendelni - nem is olyan "pokoli" áron. Pár dolog ami eddig senki előtt nem volt köztudott. A CRC-nek bizony lesz demója, mégpedig valamikor októberben; szóval lehet izzítani a kormányokat (a billentyűzetesek se aggódjanak, nekik majd az automata rásegítéseket kell picit fölhúzni, és tökéletesen uralhatják gombjaikkal járgányukat). Az autó belső kidolgozása (műszerfal, kormány, kilóméteróra, fordulatszámmérő, kesztyűk, emberke mozzanatai) eddig sehol nem látott részletességes gyönyörűséget ad vissza. Továbbiakban muszáj megemlítenem, hogy - mint azt eddig szinte sehol sem láttuk - az ablaküvegek, amennyiben nem bánnak velük jól, összerepedeznek, széttörnek és akár el is szállnak. A versenyeken easy, medium és hard módokat egyaránt választhatunk, ám nem mindegy, hogy melyik végigvitele után verjük a mellünket: presztízspontokat kapunk. Azaz különbség lesz a között, aki hard módban ért el sikert, és aki legkönnyebben. Az AI-k hibáznak: nem a máshol megszokott egyszerűséggel lerendezett lassúságukkal indokolható a gépi ellenfelek befogása, hanem a hibáikkal - elrontanak egy kanyart, kisodródnak, egymásba mennek. Fontos, hogy nem kell erőmű a CRC-nek. Ennek ellenére tökéletes grafikai megjelenítést érhetünk el, rengeteg pompás efekktel és kidolgozott háttérrel, elemekkel, autókkal és környezettel. A publikum számára egyelőre talán az - előzetesen - októberre szánt demó adja a legfőbb okot a nem alvásra :).
A hazai Invictus jelentette, hogy legújabb (egyébként hamarosan megjelenő) játékuk, a Cross Racing Championship támogatja a TrackIR nevezetű technológiát. Ennek lényege, hogy egy mini kamera figyeli a sapinkra, vagy akár a homlokunkra helyezett érzékelőt, és a játék nézőpontja a szerint változik, hogy a monitor előtt ülve merre nézünk. Jópofa dolog ez, volt szerencsém kipróbálni, mikor ott voltam náluk. Egyetlen bibi, hogy idehaza még nem lehet kapni ezt a mókás berendezést... talán jövőre.
Hatalmas örömömre szolgál bejelentenem, hogy megérkezett a második hivatalos videó a hazai Invictus által fejlesztett nagyon sokak - többek között mink :) - által Messiásként várt játékból! Ebben a videóban megleshetitek, hogy miként lehet versenyezni normál utakon, valamint egy ultrarealisztikus törésmodellt is szemügyre vehettek! Kötelező!!!
Szép jó napot. Ahogyan azt aki figyelt, tudja: megjelent pár napja a Richard Burns Rally. Végső soron ha teljest nem is láttunk minden versenyzőből, összehasonlítási alapunk már lehet. Mostantól csak egy dolog miatt kell izgulnotok: hogy minnél hamarabb kipróbálhassátok a Cross Racing Championshipet :). Végezetül nézzük meg a legújabb állathóbortokat:
Az ATV Mud Racing és az Elite Heli Defender demója látott napvilágot, hála a Team 6 embereinek. Előbbiben a népszerű négykerű motorral csapathatunk a salakpályákon. Lehet tréningezni, time-trialozni és bajnokságot nyerni is - de csak ha elég ügyesek vagytok :). Képekért és a demóért erre fáradjatok. Az Elite Heli Defenderben pedig pilótaként kell helyt állnunk. A helikopteres akciójátékban 2 missziót játszhatunk egy helikopterrel, 60 perces időkorláttal. A városvédés szakértői itt találnak meg mindent a demóval kapcsolatosan.
Na mégegyet, ha nem volt elég. Ezúttal autós játékból érkezett videó, a címe Ford Racing 3. Elég hirtelen jött, mert én ott leragadtam, hogy megjelent a második rész demója. Mondjuk az már közel egy éve volt. Sebaj. A stuffban 47 Ford verdával nyomulhatunk majd, ami szinte az egész kínálatot magában foglalja a klasszikus modellektől a legfuturisztikusabb állaccságokig. Mindezt 16 (!) játékmódban és 26 különálló pályán élvezhetjük majd. Multiról azonban semmi infó. (Thanks Tom3)
A mai délutánon ismét az Invictushoz látogattam, ahol belemélyedhettem a Cross Racing Championshipbe. A rendelkezésemre álló hely kevés, a leírni való pedig sok, így most csak pár dolgot. Annak, aki a ralikból ismert pályákat terepjárókkal, bugykkal, erős, magasabb felfüggesztésű autókkal és annak; aki a pályaversenyeket erős, laposan kúszó csoda-autókkal imádja, egyaránt a CRC lesz az "embere". A billentyűzetesekre és a kormányosokra egyaránt gondoltak, hiszen olyan automaták segítségét tudjuk beállítani, ami a billenytűk lenyomásakor elstartoló teljes gázadás okán fellépő következményeket a mi javunkra fordítja. Amit ki kell emelni ebből: nem EA-féle ideális ívre ragasztó technocollal tapaszt minket egy helyre, ahol csak gázt kell nyomnunk, a vezetés a mi feladatunk lesz; továbbra is. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor beültök egy autóba, mindenféle segítség nélkül, aztán szervóval és kipörgésgátlóval egy másikba. A hét folyamán újabb vadiúj, exkluzív képeket láthattok nálunk, valamint újabb érdekességeket árulunk el a Cross Racing Championshipről.
Szép jó napot. Ahogy körülnézek egy felhőt sem látok, remélem nem is kívánkoznak errefelé vándorolni. Ma késő délután újabb titkokat tudhattok majd a Cross Racing Championshipről, amiket megosztok veletek :). A ma délelőtt megint nem fog ugyan hírtengerben úszni, de lesz pár érdekesség.
- Kellene függönyt vennünk az ablakra, mert amikor a lányunk vetkőzik, a szomszéd állandóan leselkedik - szól az asszony a férjéhez. - Inkább vetkőzz te ezentúl az ablak előtt, és majd a szomszéd vesz a sajátjára. |
Ez egy kakukktojás. A Street Legal: Racing Redline már több mint egy éve megjelent, de demót nem kaptunk. Hát most orvosolta ezt a magyar Invictus, meg az Activision Value. Úgy tűnik, a Cross Racing Championship fejlesztési szünetében dobták össze a cuccot :) A 271 megás csomagban egyébként a teljes verzió benne foglaltatik, de mostanában új szokás ez az egy órás játékidő, ami csak addig korlátoz, amíg nem fizetsz. De előbb tölts, ha kedves vagy unalmas az életed :)
Kozák Tamás meglepett minket jópár gyönyörűséges képpel, melyeket eddig sehol, senki az ég világon nem láthatott! Azt hiszem nem kell hozzáfűznöm semmit, hiszen a képek magukért beszélnek. Az autós rajongókat le sem lehet majd vakarni a Cross Racing Championshipről, az egyszer biztos :)
Már korábban is hallottunk a NASCAR Racing Wheelről, melyet a Logitech ügyes munkatársai fabrikálnak. Hála az IGN-nek, most többet tudunk róla. A kormány ezév őszén kívánkozik piacra kerülni, Logitech NASCAR Racing Wheel néven. Ahogyan ők fogalmaztak, "nappalis" designt kapott a picike, mely valamivel könnyebb, mint más társai. A szerkezet 1 cent híján 50 dolláros áron jön majd piacra (ez a PC-vel kompatibilis változat) és természetesen mindenhez, amivel majd játszani óhajtunk, "stimmelni fog".
A mai délután napsütéses óráiban ellátogattam az Invictushoz, ahol is Kozák Tamással ismét hosszasan elemezgettük a Cross Racing Championshipet. Nos emberek, azt kell, hogy mondjam; hogy nagyon jó dolgunk lesz, amint kijön a CRC. Egy olyan játékról van szó, ami minden embert megcéloz, aki kedveli az autókat - nem pedig GTR stílusú rétegjátékként dolgoztatja az agyunkat, hogy mennyi benzint, milyen köridőt és hol vegyünk ki a leszorító-erőből (ezt már nagyjából eddig is tudtátok). A legkisebb tétovázás nélkül ki merem jelenteni, hogy a Cross Racing Championship gyakorlatilag minden elemében fölülmúlja majd a vetélytársait - a CMR sorozatot is -, ami csak fontos a játékosoknak. A zenekedvelőknek például igen csábító, hogy bármi mp3 filet bemásoltok egy bizonyos könyvtárba, azt bárhol hallgathatjátok menet közben - váltogathattok is köztük gombnyomásra. A játékban olyan apróságokra is odafigyeltek a fiúk, amiket például a Codemasters egy legyintéssel elejt, mint felesleges ötletet, mondván csak az lényeg, hogy jól mutasson kívülről az autó az úton. Nagyon hosszasan tudnék írni azokról a szívmelengető dolgokról, amik majd minden CRC játékost boldoggá tesznek, ám sajnos nem írhatok most egy egész cikket. Ellenben ahogyan arra ígéretet kaptam, holnap eddig sehol sem látott (!), vadiúj képeket kaptok tőlünk a Cross Racing Championshipből!
Előkerült a Richard Burns Rally hivatalos gépigénye, ami nem is jön rosszul, hisz elvileg nemsoká demó is érkezik. Hát... mondhatjuk úgy is, hogy elég éhes lesz... Nézzétek meg a képeket és döntsétek el, ezek most mennyire viccelnek? :D (Thanks Ace576) Minimális gépigény 1.6GHZ Processzor 256MB Ram 64MB Videókártya Pixel Shading támogatással 3.10GB Merevlemez kapacitás DirectX kompatibilis hangkártya Ajánlott gépigény 2.6GHZ Processzor 512MB Ram 128MB Videókártya, ami az NVIDIA Geforce FX5600 vagy ATI Radeon 9800 teljesítményéhez hasonló 3.10GB Merevlemez kapacitás Windows 2000/XP EAX Advanced HD kompatibilis hangkártya Logitech® MOMO® Racing Force Feedback Kormány
Az EA Games is tesz mégegy lépést az on-line játékok terén. Ezúttal a NASCAR sorozat rajongói örülhetnek, ugyanis hamarosan eljön az az idő, amikor kedvenc autónkkal az interneten is megmérkőzhetünk. A cucc neve NASCAR Web Racing lesz, és természetesen már nagyon várjuk :)
Békésen kvékezgettem, mikor Kozák Tamás mester rámcsörrentett. Egy igen érdekes, és egyértelműen, csak és kizárólag "igennel" megválaszolható kérdést tett fel nekem. Monddá vala: "Kérem az első Cross Racing Championship videót?". Hmmm, nem sokat gondolkodtam, már töltöttem is le a fájlocskát :) Nos, tény, hogy sokan csalódtatok az Invictus által megalkotott Street Legalban, véleményem szerint azonban itt az idő visszaszeretni őket! De ne higyjetek nekem, beszéljen helyettem a videó maga, mely egyelőre csak az offroad módot prezentálja (majd érkezik a többi módról is anim - szépen folyamatosan). Íme:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)