Mario, Pikmin és Zelda bejelentések - Nintendo Direct összefoglaló
A Nintendo ismét egy prezentáció során ismertette terveit, ezúttal elsősorban a 3DS-sel kapcsolatos bejelentések és információk tömkelegének örülhetnek a játékosok.
A Nintendo ismét egy prezentáció során ismertette terveit, ezúttal elsősorban a 3DS-sel kapcsolatos bejelentések és információk tömkelegének örülhetnek a játékosok.
A Nintendo hamarosan bemutatásra kerülő játékkonzoljáról újabb információ látott napvilágot - visszatérnek a retro játékkártyákhoz.
Újabb kiadó tette le voksát a Nintendo készülő konzolja mellett annak ellenére, hogy az NX-ről még csak ködös információink vannak.
Több weboldal is hivatalos információként hozta le, hogy a Pokémon GO fejlesztőinek új játéka a Harry Potter-univerzumba kalauzol majd bennünket. Az igyekezet azonban túl korainak bizonyult.
Már majdnem egy éve jelentették be a készülő Mortal Kombat filmet, azóta sok új információval nem gazdagodtunk. Az egyik színész most azt állítja, hogy nem reboottal lesz dolgunk, hanem egy harmadik rész készül.
A Pokémon GO egy kicsit a szükségesnél több információhoz akar hozzáférni, de a Niantic szerint ez csak átmeneti probléma.
Egyre több információt tudunk meg a Resident Evil 7-ről. Elvileg a végleges játék sokkal jobban fog hasonlítani a korábbi részekre, mint a most kiadott demó.
Tegnap elkezdődött az információk szivárgása a Dead Rising 4-ről, és ma mindez tovább folytatódik. Rengeteg kép futott be még a Microsoft konferencia előtt.
Egy ipari bennfentestől származó információk szerint a Halo 5: Guardians - hasonlóan a Forza 6-hoz - PC-re is megjelenhet, támogatva a Microsoft Windows 10-es terveit.
Mostantól az NJSZT Informatika Történeti Kiállítás interaktív videojáték-termében tekinthető meg tavaly elhunyt kollégánk, Dragon György hagyatéka.
A Nordic Games folytatja az egyik legjobb RTS és RPG hibrid szériát, a SpellForce-t a harmadik résszel, amely még 2014-ben bejelentésre került, de most kaptunk róla vadonatúj információkat.
A The Last Guardian atyja, Fumito Ueda mesélt a játék fura lényéről, Tricóról, egy vadonatúj gameplay trailert is láthatunk, továbbá a megjelenéssel kapcsolatban is jött új információ.
Idén nyáron már a boltok polcain is megtalálható lesz a rengeteg díjat felhalmozó Rocket League. A dobozos Collector's Editionről most újabb információk derültek ki.
A DICE újabb részletet osztott meg velünk a Battlefield 1 többjátékos módjával kapcsolatban, ezúttal a játékosok szempontjából egy igencsak fontos információt kaptunk.
Azt már tudjuk, hogy a Yakuza 0 nyugaton is meg fog jelenni, viszont mivel a Sega várhatóan magával viszi az idei E3-ra a játékot, ezért további információkra is számítunk.
Ha még nem jött veled a közösségi oldalakon (vagy itt) százszor szembe az információ, hogy ma van a Star Wars Nap, akkor majd Daisy Ridley emlékeztet rá, egyenesen a Star Wars 8 forgatásának helyszínéről.
A legújabb információk szerint elképzelhető, hogy a képregényrajongók által már jól ismert X-23 is szerepelni fog a harmadik Wolverine moziban.
Újabb meg nem erősített információk láttak napvilágot az új Xbox One-változattal kapcsolatban.
Pár szerencsés youtuber már most kipróbálhatta a Mafia 3-at, egyikük pedig volt olyan kedves és meg is osztott egy elég hosszú gameplay felvételt a játékból.
Egy újabb adag új információ került ki az új PlayStation 4-ről, de annak sem kell félnie, aki ragaszkodik régi konzoljához.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)