A mai naptól elérhető a május utolsó hetében megjelenő Rush for Berlin hivatalos magyar honlapja a www.rushforberlin.hu címen. Az oldalon a megjelenésig hétről hétre bemutatjuk a Rush for Berlin legfontosabb elemeit, elsőként a játékban szereplő német oldal tisztjeit és azok speciális képességeit járjuk körbe részletesebben. Ezen kívül a látogatók tájékozódhatnak a Rush for Berlin lényeges összetevőiről, a különböző kampányokról, a idő központi szerepéről és erőforrásként való kezeléséről, a képesség-rendszerről és a multiplayer módokról.
A Bethesda bejelentette, hogy eddigi legnagyobb alkotása a The Elder Scrolls IV: Oblivion rekordot döntött eladások tekintetében. A játék megjelenése óta PC-re és Xbox 360-ra több, mint 1.7 millió (1.700.000!) darab került eladásra. Észak-Amerikában az NPD Group Inc jelentése szerint az Oblivion a legkelendőbb játék, míg a játék gyűjtőknek szánt változata a második helyre tornázta fel magát. További adatok azt mutatják, hogy a megjelenést követő egy hétben az Oblivion tette ki az eladott játékok közel 13%-át, mely négyszer nagyobb eladási rátát mutat mint a következő legtöbbet vásárolt alkotás. (A The Elder Scrolls III: Morrowind az Oblivion méltán népszerű elődje négy évvel a megjelenése után még mindíg az első huszonöt legkeresettebb játék közé tartozik.) Az Európai eredmények is hasonlóan erősek, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is rendkívüli gyorsasággal került fel a játék az eladási listák élére. A játék fontosabb eredményei közé tartozik még, hogy több mint harminc újságban szereplt róla részletes leírás, mindenhol szép kis sikert aratva, több díjat is megnyert, kikiáltották a jövő RPG-inek mintájává, mindemellett pedig öt különböző nyelven jelent meg világszerte.
A Kingdom Under Fire: Circle of Doom egy a Kingdom Under Fire világában játszódó akció/RPG, ahol a jó és a sötét oldal erői örök harcban állnak egymással. Míg a sorozat első tagja az A War of Heroes PC-re is megjelent a sorozat következő két része bizony kizárólag Xboxra készült el, ám most úgy tűnik, hogy a játék a negyedik résszel visszatér a PC-s köztudatba. Henry Lee a Blueside játékigazgatója elmondta, hogy míg az előző részek az igazi kihívást jelentő stratégák számára nyújtott óriási élvezetet az akció és valós idejű irányítás ötvözésével, addig ez az új rész a tovább gazdagodott játékmenetnek köszönhetően minden játékosnak egyszerű lesz, ám mégsem unalmas, mindenki örömmel fogja majd aprítani az ellenség ezreit. A BlueSide emelett leszerződtette a koreai DragonFly Studiost, akitől majd az online komponenseket várják, melyek természetesen mind a konzolos, mind pedig a PC-s verzióban megtalálhatóak lesznek. A megjelenés konzolra valamikor 2007 második negyedévében várható, PC-re pedig valamivel később.
Érkezett egy némileg új videó a Half-Life 2: Episode One című játékkiegészítésből. Már épp ideje volt, annyi késés, huzavona és névváltás után... Megtekintését mindenkinek bátran ajánljuk. A játék május 1-jétől előtölthető a Steamen keresztül, bolti úton pedig június 1-jétől vásárolható meg.
Arra az esetre, ha netén lemaradtál volna valamelyik animációról a héten, most összeszedtem őket. Volt pár érdekesség, még mindig érdemes töltögetni. Erre tessék:
Egy közel 30 megabájtos videó érkezett a SEGA háza-tájáról, egészen pontosan az Outrun sorozat legújabb tagjáról, az OutRun 2006 Coast 2 Costról. Ebben a versenyben 15 licenszelt Ferrarit és 30 pályát találunk, online játszási lehetőséggel kiegészítve. Aki megkukkantaná a trailert, az ide nyomjon:
A Worlds Apart Productions bejelentette azonnali elérhetőségét az Auto Assault Trading Card című digitális kártya-csere játéknak, melyet az Auto Assault alapján dobtak össze a NetDevil emberei, melyet majd az NCsoft értékesít. Az Auto Assault TCG-ben a játékosok egy megsemmisítő összecsapásra indulhatnak járműveikkel, melyeket továbbfejleszhetnek fegyverekkel, átalakíthatják a futóművet is és különböző manőverezési és taktikai cseleket is bevághatnak közbe. A győzelemhez meg kell semmisíteni az ellenfél járművét, vagy sikeresen kell teljesíteni négy küldetést. Aki úgy érzi, hogy szívesen részt venne a tesztelésben, az a játék oldalán feliratkozhat. A hivatalos bejelentést itt olvashatjátok.
Márciusban már hírt adtunk arról, hogy a Cenega Publishing törölte a The Roots című projektet. Akkor még egy halványi remény pislákolt arra, hogy esetlegesen mégis legyen valami, most azonban végleg törölték az RPG-t. A Cenega sajnálja a történteket, és reméli, hogy a leendő kiadványiban mindenki megtalálja a kedvencét.
A Nokia négy új, észak-amerikai piacra szánt készüléket mutatott be, melyek közül három CDMA, míg egy a hagyományos GSM/EDGE hálózatokra optimalizált. A finn gyártó, mely a világ összes eladott mobiltelefonjából minden harmadikat magáénak tudhat, szeretné ebben a régióban is növelni az eladásokat. Itt ugyanis nagyon népszerűek a Motorola készülékei, különösen annak ultra vékony Razr modellcsaládja. Pontosan ezért a most bemutatott 6126-os telefon feltűnően vékonyra sikeredett, ám így is elfért benne egy 1,3 megapixeles kamera, valamint egy digitális zenelejátszó, amely akár ezer dalt is képes tárolni.
Emellett három CDMA (Code Division Multiple Acces) telefonról is lerántották a leplet. Ez jelenleg a második legelterjedtebb mobiltechnológia a GSM mellett, elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában használják. A 2365i egy alsó kategóriás összecsukható modell, a 2865i ellenben a hagyományos Nokia dizájnt követi, és FM rádióval csábítja a vásárlókat, a 6175i pedig egy középkategóriás, szintén kinyitható, 1,3 megapixeles kamerával és GPS vevővel felszerelt telefon. Az összes új készülék rendelkezik emellett Bluetooth támogatással is, és az év második felétől lehet majd őket megvásárolni. A pontos áruk nem ismert.Előkerült egy HD videó a Rise of Nations: Rise of Legends című techno-fantasy valós idejű stratégiai játékról. A Big Huge Games fejlesztésében álló alkotás háttértörténetéről tudhatunk meg belőle további részleteket, nagyjából egy perc erejéig. Érdemes megtekinteni.
A napokban aranylemezre került, most pedig demó érkezett a Strategic Command 2 Blitzkriegből. Lényében egy stratégiáról beszélhetünk, amely 28 különböző ország egységeit vonultatja fel. A kipróbálható verzió megközelítőleg 85 megabájtosra hízott. Aki meglesné, az innen töltheti a pakkot:
A Meridian4 és a Frozenbyte nevű csapat bejelentette, hogy Shadowgrounds című játékuk aranylemezre került, és ha törik, ha szakad április 25-én már a boltok polcain csücsülhet a játék. A játékhoz készült editor is valamikor ezen időszakban jelenik majd meg. A hivatalos bejelentés ezen az oldalon olvasható.
Az ArenaNet és az NCsoft közös bejelentésében tudatta, mely szerint igen nagysikerű volt a Guild Wars: Factions című MMORPG kiegészítő ingyenes teszthétvégéje. A majd négy nap alatt több mint 500.000 játékos tette próbára a pakkot, közel 3.000.000 órát eltöltve online. A Guild Wars: Factions egyébként április 28-án kerül a boltokba, 45 eurós áron. Részletek itt.
Meghatározatlan időre felfüggesztették a Spend the Night fejlesztését. Sajnos nem egy egyszerű késésről számolhatunk így be, hiszen a pikáns jelenetekkel telezsúfolt játék fejlesztője, a Republik Games komoly pénzügyi nehézségek közepette; a kellő anyagi háttér hiányában a Spend the Night munkálatainak leállítása mellett döntött. Elmondásuk szerint mindez nem pecsételi meg végleg a játék sorsát, magyarán nem lesz eltörölve. A csapat amint "erőre kap", folytatódik a fejlesztés. Bizonyíték itt.
A varázslat és a technológiai csoda az a két tényező, amelyre a nagyban újító Rise of Legends alapozza játékát. A demó mérete kőkemény 650 megabájt, tartalmát tekintve pedig a quick battle módot, valamint egy limitált kampányt próbálhatunk ki. Hardverigényét tekintve Service Pack 2-re, 1,4 GHz-s processzorra, 512 MB RAM-ra, valamint DX9 kompatibilis videókártyára lesz szükségünk. A termetes méret ellenére a letöltés kötelező!!! BONCSAD TŐCCSED!!!
A Paradox Interactive kettős meglepetéssel rukkolt elő a mai este. Mindkét meglepi a Hearts of Iron II - Doomsdayhez kapcsolódik. Ebből érkezett meg ugyanis a demó, no és nem mellesleg aranylemezre is került a játék. A megjelenésre világszerte április 4-én kerül sor, a kipróbálható verzió pedig 330 megabájt körülire hízott, és innen tölthető.
Update: a demó egy 3 órás trial program. Elindításához szükséges a Microsoft NET 2.0 nevű program (ingyenesen letölthető a Microsoft honlapjáról), valamint egy aktív internetkapcsolat, amely egyedik kulcsot ad a játékhoz. Ezután a trial offline módban akárhányszor elindítható és játszható, azonban 3 óra elteltével mindig kilép majd.A Sports Interactive bejelentette, hogy a népszerű OOTP Baseball sorozat következő darabja az OOTP Baseball 2006 pontban április 25-én kerül a boltok polcaira. A játékban a realizmusra építve alakíthatjuk ki a mi kis saját virtuális baseball világunkat, melyet még élethűbbé tesz a szimulációs motor, a testreszabható pénzügyi rendszer, a végnélküli valós és kitalált ligák sorozata, melyek mind egy remekül kidolgozott interfésszel vannak keretbe szedve. További információkat a bejelentéssel kapcsolatban itt találnak az érdeklődők.
Két nappal azután, hogy megtudtuk, az Infogrames három hónapnyi haladékot kapott adósságai mefizetésére, most azonnali hatállyal felmondtak a vállalat pénzügyi vezetőjének, Thierry Detloffnak. Detloff múlt november óta vezeti a cég pénzügyeit, elsődleges feladata pedig az lett volna, hogy megalkosson és megszervezzen egy olyan átfogó tervet és belső irányítási rendszert, ami segít a vállalatnak kilábalni a nehéz pénzügyi helyzetből. Az Infogrames nem adott pontosabb indokot a menesztésre, de a fentiekből az következik, hogy nem sikerült megvalósítani a krízishelyzet kezelését. Az Infogrames 1999 óta minden évben veszteséggel zár, nemrég megerősítették, hogy a tulajdonukban lévő Atari belső fejlesztőstúdióit is felajánlották már eladásra.
Imhol a friss adag. Mit is fűzhetnék hozzá? Hááát, talán annyit, hogy iszonyat, mennyire nem jön be nekem az új Battlefield ötlet - ez a jövőkatonás mech-es cucc... no mindegy, ez csak személyes vélemény. Erre tessék:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)