Yakuza - a Microsoft és a Nintendo is nemet mondott rá
Annak idején a Microsoft és a Nintendo is ódzkodott tőle, de szerencsére a Sony nem mondott nemet rá.
Annak idején a Microsoft és a Nintendo is ódzkodott tőle, de szerencsére a Sony nem mondott nemet rá.
Olyan nehéz szülés volt kihozni az első frissítést, hogy kétszer is ki kellett adni.
Aki álmatlanul forgolódott amiatt, hogy kinek a hangján szólal majd meg a kék sündisznó, az ma jól fog aludni.
Két hónap után újabb anyagot láthatunk a Sega készülő játékából.
A Sega dicséretes sebességgel próbálta helyrerakni a PC-s port nagyobb hibáit, de a sietségnek meglett az ára.
Már nem mai darab a Sega masinája, mégis vannak olyan fejlesztők, akik megjelentetik rá egyik alkotásukat.
A sorozat újoncainak lesz mit bepótolniuk, a Sega pedig egy videósorozattal próbál segíteni ebben.
A játék PS4-es újrakevert verziójában két új lánnyal ismerkedhetünk meg.
A SEGA furcsa projektjére összegyűlt a kitűzött összeg, megkezdődött a gyártás.
Egy új előzetessel együtt megérkezett a Yakuza Kiwami 2 demója, így a teljes megjelenés előtt kipróbálhatjuk, milyen lett a PS4-re költöztetett kaland.
Kicsit korábban, mint a SEGA szerette volna, de kikerült a Shenmue I & II csomag megjelenési dátuma, ami közelebb van, mint remélni mertük volna.
Az átlagnál hosszabb listát hoztunk nektek a hétre, benne battle royale-lal, SEGA-klasszikussal és egy új Pokémon játékkal.
A gamer gyertyák aranykora van épp, a Bethesda tavaly a VR-játékaihoz adott ki egyet-egyet. A SEGA a következő.
A SEGA végre elárulta, hogy napra pontosan mikor is számíthatunk a negyedik epizódra.
A legutóbbi trailer után most bő háromnegyed órában láthatjuk, mit tud a játék.
Crowdfunding kampányba is kezdett a kiadó, hogy megvalósulhasson a projekt.
Egyre többet látjuk mozgás közben a Team Sonic Racinget, a PlayStation jóvoltából még egy hangulatos trailert is kaptunk.
A videóban elég sok gameplay van, tehát mindenképp érdemes belenézni, ha már várjátok a játék megjelenését.
Hatalmas meglepetés, hogy az eddig PlayStation-exkluzív Yakuza játékok mellett a Sega még több címet is átemel PC-re.
Végre mozgás közben is láthatjuk a Creative Assembly alkotását, amelyben Kínáé a főszerep.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)