Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 684

[MOZi] Revolutions plakátok

Hír | 2003.09.30 13:43

Jó híreim van a Mátrix-rajongóknak! Az első, hogy előkerült 4 hivatalos poszter a harmadik részt népszerűsítendő... szerintem ezek sokkal szebbek, mint amiket az Újratöltve idején mutogattak (tudjátok, azok a fej nélküli, fehér háttéren feszítő főszereplők...), bár kétségtelen, hogy azok is nagyon egyediek voltak. Valahogy érezni lehet, hogy a harmadik rész más lesz... a filmzenében egy szemernyi rock sem lesz megtalálható, csakis Don Davis (a zeneszerző) 99 fős zenekarán és 80 fős kórusán lesz a hangsúly, ezzel is jelezve a film monumentálisságát. Továbbá az is új információnak számít, hogy immáron valóban világpremierben mutatják be a trilógia befejező részét: Magyarországon az eddigi november 20-i dátum helyett már november 6-án lesz a premier!! Ez egészen pontosan 2 héttel korábbi időpont és mindössze egy nappal késsük le az amerikai mozibemutatót, ami azért nem kis szó! Lehet hát örülni és gyűjteni a pénzt, hogy a premier előtti díszvetítéseken Neóhoz hasonlóan fekete köpenyben és napszemüvegben jelenhessünk meg. Ügyesebbek elkezdhetnek megtanulni repülni is :D Aki naprakész akar lenni a Mátrix világában, látogassa rendszeresen a FreeYourMind.hu fanoldalt!

Képdarabok párolva

Hír | 2003.09.27 09:13

Elég szegényesre sikeredett ma a reggeli festménytár, de aki igazán szeret képeket nézegetni az még valószínűleg a Doom III-asokat bámulja azóta is. :) Hogy ma mi van kínálaton azt alant megkukkolhatjátok...

  • BREED
  • Chrome
  • City of Heroes
  • Riftrunner
  • Ryzom

  • Képvihar es grande

    Hír | 2003.09.26 14:23

    Korgó hasatokat ugyan nem tölti meg, de talán PC-s játékok iránti kiéheztetett szenvedélyeteket csillapítja. Ha a következő Nobel-díj osztás lesz, az előző mondatommal énis indulni fogok, addig azonban ezt nyugodtan megnézegethetitek:

  • BREED
  • Gladiator: Sword of Vengeance
  • Knights of Honor
  • Lords of EverQuest
  • Secret Service II: Security Breach
  • Space Hack
  • Warlords IV: Heroes of Etheria
  • Wish
  • X²: The Threat
  • Yager

  • Képvihar csipa helyett

    Hír | 2003.09.25 06:10

    Képvihar a reggeli csipa helyett, mert ez a menő! :D Ma hajnali operánkat két részletben közöljük, a szünetben lehetőség van WC-be és büfébe távozni. Első felvonás:

  • Codename PANZERS
  • Lineage II
  • Mech Arena Második felvonás:
  • Face of Mankind
  • Korea: Forgotten Conflict
  • Kreed
  • Port Royale 2
  • RC Squad Land Machines
  • Restricted Area
  • Sabotage 1943 Taps

  • Meine képgyűjtemény

    Hír | 2003.09.23 06:58

    Németet nemvágom :D A mai képségadagunkból én egyértelműen ki tudnék emelni egy versenyzőt, de az a legjobb az egészben, hogy több stílus királya is képviselteti magát, így mindenki megtalálja a neki legjobban tetszőt. Ez kellemesebb eresztés, mint a tegnapi.

  • Darkfall
  • Celtic Kings: The Punic Wars
  • EverQuest II
  • FireStarter
  • Horizons: Empire of Istaria
  • Kreed
  • Lineage II
  • Warhammer

  • [MOVIE] Max Payne 2

    Hír | 2003.09.20 09:23

    Előbukkant egy újabb Max Payne 2-es videó, ebben a hihetetlen hétvégi dömpingben. Ez utúbbit a GameSpy kitartó kémkedésének köszönhetjük. Megnézve a jelenetet láthatjuk, hogy nem lesz csúnya a játék, az egyszer biztos :D Bár igazából, így menet közben nem annyira látszik újszerűsége az elődhöz képest (a képeken persze egyértelmű, de miközben szerintem tolja a játékos, nem lesz ideje odafigyelni a részletekre...). A videót alant cibálhatjátok:

    Update: A GameSpot-ra felkerült egy interjú a játék fődesignerével, s ehhez csatoltak két exkluzív in-game kisfilmet. Exkluzivitásából következően nem tehetjük lokálba (senki se teheti, csak akinek van rá engedélye...), de ha rendelkezel - ingyenesen beszerezhető - loginnal, letöltheted mindkettőt, ha az interjú alján rájuk kattintasz.

    UT2004 DVD-n is?

    Hír | 2003.09.19 08:32

    A VE információi szerint nem kizárt, hogy az Unreal Tournament 2004-nek lesz egy limitált DVD-s kiadása is. Ugyan minél többet akarnak belőle készíteni, de a hozzá adott extrák megnehezítik a tömeges gyártást... Egyébiránt egyre inkább úgy néz ki, hogy a játék 5, sőt akár 6CD-n is érkezhet!

    Késik az UFO

    Hír | 2003.09.18 23:19

    Egy pöttyet elhalasztották az UFO: Aftermath megjelenését. De nem kell azért pánikba esni, mert úgy fest a dolog, hogy az eredetileg tervezett szeptember 26 helyett, október 3-án megérkezik. Bárcsak minden játék csupán ennyit csúszna... :( Duke Nukem Forever... vagy amit akartok :D

    Képvihar de la kompre

    Hír | 2003.09.18 14:06

    Íme ni, no itt az új adag, mely szimbolikus értelemben is csodálatos. Előbbi mondatomnak meg a címnek abszolút semmi értelme, de a lényeg a szemnek, meg az egérnek :D

  • Dungeons & Dragons Online
  • Face of Mankind
  • Kreed
  • Lineage II
  • Men of Valor: Vietnam
  • Restricted Area
  • Temple of Elemental Evil
  • Victoria
  • Vivisector: Beast Within

  • Inci fincsi képvihar

    Hír | 2003.09.17 14:28

    A mai menü: Vargabéles tejbelebbenccsel megfűszerezve némi ropogós, illetve angolosan készített képséggel. Nem is lehet mit kiemelni, mert mindenkinek más az ízlése, de egy biztos: A kottafüzet egy hasznos dolog :D

  • Battlefield Command: Europe at War 1939 - 1945
  • Crashday
  • Crusader Kings
  • Darkfall
  • EverQuest II
  • FireStarter
  • Greyhawk - The Temple of Elemental Evil
  • Harry Potter: Quidditch World Cup
  • PlanetSide: Core Combat
  • Uru: Ages Beyond Myst
  • Wars And Warriors: Joan of Arc
  • Warhammer Online
  • World Of Warcraft
  • Worms 3D
  • WWII RTS

  • [MOVIE] UT 2004

    Hír | 2003.09.15 18:45

    Előjött a sötét, de jószagú barlangjából a legújabb kis videónk, mely 19 megát nyom és az UT 2004-et hivatott mutogatni. Na most ezt lehet szépen hasonlítgatni, nemrég adtunk hírt a Kreed legújabb "muvijáról" például, hogy kinek mi tetszik azt természetesen maga hivatott eldönteni, azonban ehhez nem szabad kihagyni ezt a mozit sem! Klikk ide!

    Fifa 2004 zenék

    Hír | 2003.09.14 20:23

    Nos, úgy tűnik október 28-án már a világon mindenhol kapható lesz a Fifa sorozat legújabb epizódja, addig azonban úgy érezte az EA, hogy el kell árulnia milyen zenék is lesznek ebben az "évadban". A lista nem kicsi, ezért alant csak néhányat közlök, a teljes sort pedig itt megtalálhatjátok.

  • Dandy Warhols - We Used to Be Friends
  • Junior Senior - Rhythm Bandits
  • Cassius - Under Influence
  • Outlandish - Aicha (Mintman Remix)
  • Kasabian - LS7 (JFL Remix)
  • Cooper Temple Clause - Promises Promises
  • Kane - Rain Down on Me (Tiesto Remix)
  • Suburbia - Always
  • Kings of Leon - Red Morning Light
  • Tribalistas - Ja Sei Namorar

  • Képláncolat csomagolva

    Hír | 2003.09.14 09:22

    Hordóban mezítláb összetapicskoljuk az anyagot, hagyjuk állni pár órát, leszűrjük, majd hozzáöntjük a cefrelevet... Namost befejzve a napi "főzőcske műsort", ma olyan felhozatal van, amelyben szerepel például a Halo, a WoW, Fair Strike, Chrome és még kihagytam egy-kettőt. Dehát akkor felsorolhattam volna az egészet...és nem véletlen, ebben nem nagyon kapott helyett olyan adag, ami ne lenne szemgyönyörködtető.

  • Battlefield Command
  • BREED
  • Chrome
  • Crusader Kings
  • Fair Strike
  • Halo: Combat Evolved
  • Riftrunner
  • Ryzom
  • Secret Weapons Over Normandy
  • World of Warcraft

  • [MOVIE] MAX PAYNE 2

    Hír | 2003.09.13 12:26

    Hétvégéhez képest egészen elfogadható a felhozatal :) Itt van például egy újabb videócska, mely - szerény véleményem szerint igencsak sokakat érdekel majd. Nem akarom senkinek sem befolyásolni az érzelmeit, kiváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok róla! Erre tessék.

    Update: Időközben megérkezett e videónak a jobb minőségű változata is. Ha teheted, töltsd le!

    Képgarnitúra csemegére

    Hír | 2003.09.13 10:02

    Elég jó kis felhozatal állt össze megint... Most mondhatnám azt, hogy aki lentébb néz egyből az UT 2004-re fog nyomni, de a többit is muszáj megnéznetek, ha van rá időtök. Akkor hát:

  • BREED
  • Chrome
  • Dark Age of Camelot: Trials of Atlantis
  • Kohan: Kings of War
  • Medal of Honor Allied Assault Breakthrough
  • Middle-Earth Online
  • UT2004
  • Vietcong Fist Alpha
  • Warlords IV Heroes of Etheria
  • Wish
  • X²: The Threat

  • Képvihar délutánra

    Hír | 2003.09.11 15:25

    Szappanoperánk 3 millió hétszáznyolcvankilencezredik epizódjához érkeztünk, melyben a Kreed próbálja ütni ellenfeleit. Nézzétek meg ti magatok:

  • Conan: The Dark Axe
  • Face of Mankind
  • Halo
  • Kreed
  • Lord of the Rings: Middle-Earth Online
  • Lords Of EverQuest
  • Restricted Area
  • Spellforce: The Order Of Dawn
  • Uru: Ages Beyond Myst
  • Weird World
  • Western Outlaw: Wanted Dead or Alive
  • World of Warcraft
  • X2 The Threat

  • Képvihar a'la nature

    Hír | 2003.09.09 17:30

    Egzotikus ételt készítünk mai műsörünkban...izéé... :) Szóval itt a mostani kis képadagunk:

  • Against Rome
  • Anarchy Online: Shadowlands
  • Chrome
  • Darkfall
  • EverQuest: Lost Dungeons of Norrath
  • EverQuest II
  • FireStarter
  • Ground Control 2
  • No Man's Land
  • X² - The Threat

  • Képvihar délutánra

    Hír | 2003.09.07 14:04

    Megérkezett a mai adag képrakat. Három kamion szállította, majd helikopterekkel emelték őket a kiállítás teremben lévő szögekre. A viccet félretéve van egy-két szépség ismét, névre leghamarabb a World of Warcraft szúr szemet.

  • Armed & Dangerous
  • Anarchy Online: Shadowlands
  • Battlefield Vietnam
  • Breed
  • Chrome
  • Game Tycoon
  • Medal of Honor Allied Assault Breakthrough
  • Riftrunner
  • Ryzom
  • Victoria
  • Weird War
  • World of Warcraft

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)