Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 629

WoW: Európában is túl a millión!

Hír | 2006.01.20 17:45

Napjaink egyik legkíválóbb alkotása minden szempontból a World of Warcraft. Összetettsége, hangulata, varázsa mindenkit lenyűgöz. Mi sem bizonyítja ezt a tényt jobban, mint az hogy a Blizzard ma széles mosollyal az arcán közölte, hogy immáron Európában is átlépték a bűvös 1 millió előfizetős határt. Így a hivatalos WoW pupuláció kb. 5,5 millió előfizető... Gratulálunk a készítőknek!

Gázban a Majesco: Demonik TÖRÖLVE

Hír | 2006.01.19 15:26

2005 nem éppen a Majesco éve volt, tavaly már az első negyedévben tetemes anyagi bukást hozó játékok tették veszélyessé a cég helyzetét a piacon és az idő előre haladtával ez a helyzet mit sem javult, sőt! A 2005. évi gazdasági összegzés után a cég vezetése úgy határozott, hogy dolgozóinak 20%-tól meg kell válnia, valamint több nagy címet is törölnie kell a futó projektek közül, ha talpra akar állni a vállalat. A törölt játékok között szerepel a Terminal Reality féle Demonik és a nagy sikerű Martin Scorsese filmből készülő, azonos című Taxi Driver. A cégvezetése elmondta, hogy a kialakult helyzetben nem tudtak mást tenni, le kellett építeni a költségeket, valamint közölték, hogy a cég talpra állását a budget kategóriában versenyző, kézikonzolokra szánt termékeiktől várják.

[PATCH] Prince of Persia: The Two Thrones

Hír | 2006.01.06 09:03

Az Ubi Soft mindenféle felhajtás kerülése mellett csendben kidobta a Prince of Persia: The Two Thrones első javítását annak adatlapjára. Megtekintve a fájl méretét és az eszközölt módosításokat, már érthető is a dolog. A 48 kB-os patch regisztrálja a játékot egy Media Center ikonnal, amelyet elhelyez a Start menüben. Sőt, az ikont akár magunk le is cserélhetjük... Akinek nem esett volna le, csak a Windows Media Center kiadásához használható a cucc.

A Vivendi Universal mégsem érdeklődik a Sci Entertainment iránt

Hír | 2005.12.22 12:06

Néhány az angol sajtóban közölt hír arról adott tanubizonyságot, hogy a francia illetőségű Vivendi Universal fontolóra vette, hogy átvegye az SCi irányítását, mely jelenleg az Eidos keze alatt működik. A VU mostani nyilatkozata szerint a pletykák tévesek, "Az angol sajtóban közöltek tévesek, a Vivendi Universal tagadja, hogy az Sci Entertainmentre valaha is szemet vetett és, hogy bármilyen ajánlatot is tett volna annak felvásárlására." Úgy néz ki, hogy a franciák és angolok nem igazán jönnek ki egymással.

Késik a SiN Episodes

Hír | 2005.12.17 14:20

Azokkal, akik a kézimeccs izgalmai közepette idepillantanak (meg persze mindenki mással is), szomorú hírt kell közölnünk. A Ritualistic mai jelentéséből kiderül, hogy az első SiN epizód megjelenését elhalasztották. Annyit, ígértek a fejlesztők, hogy amint kész lesz kiadják...hát még szép. Az egész sorozat már majdnem teljesen kész van, csak a a dinamikus nehézségi szinttel gyűlt meg a baja megint a készítőknek. Az animációk és a modellek már az utolsó polírozáson esnek át. Véleményem szerintem egy nagyon ígéretes akciójátéknak ígérkezik, szomorú lennék, ha a süllyesztőben végezné...

BF 2 patch közeleg

Hír | 2005.12.01 06:54

Az EA és a Dice gőzerővel dolgozik a Battlefield 2 legújabb, 1.12-es javításán. Jelentették mindezt egy kisebb hírben. A szöveg nem csak erről szól, hanem azt is megemlítik benne, hogy egyelőre a változatásokat illetően nem adhatnak ki információt. Azonban olvassák a fórumokat, a leveleket, beszélgetnek a játékosokkal, és ezért olyan változtatásokat eszközölnek, amelyeket ők kértek. Nemes gesztus. Thanks WP.

Total Cub Manager 06 data editor

Hír | 2005.11.30 14:00

Az EA Sport kiadta a Total Club Manager 06 (FIFA Manager 06) data editorának második változatát. Sajnos nem áll rendelkezésre semmilyen információ arra vonatkozólag, hogy az előző verzióhoz képest milyen módosításokat eszközöltek benne, de akinek szüksége van rá, az innen töltheti.

[DEMO] Civilization IV

Hír | 2005.11.23 13:22

Végre előkerült a Firaxis Games gyermeke, a Civilization IV demója. Sajnos semmilyen információ nem áll rendelkezésre arra vonatkozólag, hogy a kipróbálható verzió pontosan mit, vagy mit nem tartalmaz. Minden esetre a több mint háromszáz megabájtba biztos belefért legalább egy küldetés.

[PATCH] Hearts of Iron 2

Hír | 2005.11.19 11:56

A Paradox Interactive kiadott egy új javítást a Hearts of Iron 2 című játékához, mely feltelepítésével talán kevesebb bosszúság éri majd a a game szerelmeseit. Pontos listát nem közöltek, hogy miket változtat meg a patch, de méretéből ítélve (30 Mbyte) nem elhanyagolható dolgokat. Klikk!

NFS: MW Black Edition csak PS2-re

Hír | 2005.11.14 11:34

Igen... A konzolok megint előnyben Európában! Ugyan nem hivatalos az infó, de úgy tűnik, hogy PC-re sajnálatos módon a Need For Speed: Most Wanted Black Edition nem jelenik meg kontinensünkön, csak és kizárólag PS2-re. A korábban általunk leközölt infók tehát megdőlni látszanak. No hát ez van, meglátjuk mi lesz. Új fejleményeket azonnal leközöljük. THNX BerGamO!

Age of Empires III javítás közeleg

Hír | 2005.11.14 09:55

Az első javítás után a fiúk már gőzerővel dolgoznak az Age of Empires III 1.02-es ragtapaszán. A stúdió el is árulta, milyen módosításokat kívánnak eszközölni benne.

  • Hardverkompatibilitási problémák
  • Néha megakad a hang
  • Direct3D hibajavítások
  • Stabilitás növelése, fagyások megszüntetése
  • Hotkey Editor

  • [DEMO] Bone 1.5

    Hír | 2005.11.11 10:29

    Kiadták a Bone 1.5 demóját. Nem... A Bone demójának 1.5-ös változatát. A korábbihoz képest ebben annyi módosítást eszközöltek, hogy harminc percig játszhatunk vele. Vagyis nem a pálya befejezésekor ér véget a játék - hanem még előtte :) Ide tessenek kattintani.

    [DEMO] Dungeon Siege II v2.2

    Hír | 2005.11.07 14:10

    Kiadták a Dungeon Siege II frissített, 2.2-es verziójú demóját, ami gyakorlatilag csak azokat a módosításokat tartalmazza, amelyeket már a teljes változatban is eszközöltek patch formájában. Aki ezért képes letölteni több mint 900 megabájtot, az kattintson ide. :)

    'Reggelt...

    Hír | 2005.11.03 08:37

    Üdvözlet! A minap figyeltem, hogy egy játékosokból milyen érzelmeket vált ki a Need for Speed: Most Wanted. Bár tudtam, hogy sokan várják a játékot, de azért például egészen idáig még nem szúrtak le, mert elmondtam pár dolgot a játékról - ezzel ugyanis elértem, hogy valakik még jobban várják :) Már most várom, hogy vajon mi kerül majd bele a dicső folytatásba. Bár Xbox 360-ra már voltak hírek egy bizonyos NFS: Underground 3-ról, sajnos egyelőre a PC-s portról nincs infó...

    A számítógép-szervizben cseng a telefon. Kolléga felveszi. - Windows 98 fut nálam - mondja a telefonáló. - És mi baja? - Nem működik a számítógépem. - Ezt már közölte...

    RF Online BETA

    Hír | 2005.11.02 18:33

    Anno Augusztusban közöltünk utoljára bővebb infókat az RF Online című MMO csodáról. A projektrért felelős Codemasters elérkezettnek érezte az időt, hogy megindítsa a BETA-teszt jelentkezési procedúráját. A magukban elég kedvet és tehetséget érző érdeklődők itt jelentkezhetnek a tesztre.

    Steam Update tizenharmadszorra

    Hír | 2005.10.30 14:50

    A Valve legfrisebb Steam rendszerén futó frissítése ezúttal az újonnan kiadott a The Lost Coast Half-Life 2-es pályáról közöl némi részletet. Továbbá kiderül még, hogy a Valve két új pályán dolgozik a Counter Strike Sourcehoz, melyek a de_nuke és cs_militia frissített változatai lesznek, néhány új játékosmodellel mind a két fél számára. Megtudhatjuk még, hogy a Zombie Movie című kisfilmje elnyerte a Los Angeles-i Screamfesten a legjobb horror komédia díjat, valamint azt is, hogy a Lost Coast pozitív visszajelzései miatt tervben van ennek a pályának a jövőbeni termékekben való terjesztése is. A teljes kiadványt itt találjátok.

    [PATCH] Pacific Fighters

    Hír | 2005.10.19 10:40

    Ubi bácsi ma igazán bőkezű. A Pacific Fighters című második világháborús harci repülőszimulátorához is közölt javítást. Sőt, egy új verziós dedikált szervert is kaphatnak az érdeklődők. A különféle változatokat erről az oldalról gyűjthetitek be.

    [PATCH] Splinter Cell 3

    Hír | 2005.10.19 10:24

    Az Ubi Soft kiadta a Splinter Cell: Chaos Theory legújabb, 1.05-ös javítócsomagját, amely tartalmaz két új kooperatív játékmódra tervezett pályát, UN Headquarters, és a Nuclear Plant címmel, amelyek egyébként Küldetés módban is elérhetőek (Történet módban nem). Mivel úgy tűnik, más módosítást nem eszközöl a patch, ezért akár nevezhetnénk bónuszpálya-csomagnak is... Az európai változathoz való, 1.04-esre telepíthető fájlt itt, míg a teljesen alapról frissítő változatot itt találjátok.

    Sniper Elite GOLD

    Hír | 2005.10.03 19:52

    Mindig örülök, ha egy játék aranylemezre kerüléséről adhatok hírt, hiszen ez azt jelenti, hogy még eggyel kevesebb projekt jutott a DNF vagy éppen a S.T.A.L.K.E.R sorsára. A Namco ma bejelentette, hogy a Sniper Elite című "mesterlövész szimulátorjuk" gyártása végre megkezdődhet, hiszen a Rebellion emberei befejezték munkálataikat a játékon. A történet szerint egy kiváló mesterlövészt fogunk alakítani a II. VH végén Berlinben, akit az amerikai hadsereg egy különleges osztagja bízott meg azzal a "nemes" céllal, hogy még az előtt szerezze meg a nácik titkait mielőtt még azok az oroszok kezébe kerülnének. A Sniper Elite megjelenés a közeljövőben várható PC-re és a jelenleg kapható két vezető konzolra, de sajnos a Namco pontos megjelenési időpontot nem közölt! :(

    MMO-s aukciók?!

    Hír | 2005.10.01 17:30

    Bizonyára már sokan hallottatok arról, hogy az interneten többfelé legálisan vagy áltlában illegálisan aukciókat tartanak különféle varászlatos tárgyakra, karakterekre vagy éppen virtuális pénzre, amelyek a legkülönfélébb MMORPG-ben használatosak. Kutatók, szakértők és gazdasági szakemberek egy lelkes kis csapata úgy határozott, hogy beleássák magukat a folyamat rejtelmeibe és megvizsgálják, hogy hogyan is működnek pontosan ezek az árverések mind gazdaságilag mind pedig technikailag. A csapat eredményeiről, konzekcenciáiról egy részletes cikket közölt a Worthplaying, amelyből most itt szemezgetnénk "néhány" kulcsmondatot: Aki már játszott MMORPG-vel tudja, hogy nem kevés időbe (és persze ezzel együtt előfizetési díjba is) kerül egy igazán profi karakter kialakítása. A World of Warcraft esetében, még a legnagyobb grindelőknek is hónapokba kerül a maximális 60. szint elérése, még napi 6-8 óra játék mellett is. Ha megvan a maximális szintünk még nincsen vége a karakter fejlesztésnek, mehetünk tovább és kezdhetjük gyűjteni a jobbnál jobb armorset-eket és fegyvereket, mert hiába vagyunk 60-on ettől még nem lettünk halhatatlanok és a többi jobb felszereléssel rendelekző karakter úgy elkeni a szánkat, hogy csak nézhetünk. A befektetett idő mennyiségét meglovagolva próbálnak többen akár már üzletszerűen is hasznot húzni az egyes játékokból, amit persze a fejlesztők nagytöbbség tílt és ezáltal a törvény által is büntetendőnek számít. Egy nem régen készült felmérés szerint világszerte több, mint 20 millióan! játszanak valamilyen havidíjas MMO játékkal. Az átlag gamer 27 éves férfi, aki játékszenvedélye mellett aktívan dolgozik is, így előfordul, hogy a kalandozásra csak ritkán jut ideje. A neten fellelhető MMO aukciókkal foglalkozó cégeknek elsősorban a dolgozó játékos a célpontja, hiszen ideje kevés van viszont fizetőképes keresletet jelenthet. Gondoljatok csak bele, az ipse epikus csatákban akar részt venni, ideje nuku, hogy belátható időn belül elérje azt a szintet amit már szeretne, hogy arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg nem lesz kedve 20-szor lerohanni Stratholme-ba, hogy összeszedje azt a nyomorult devout szandált a setje kedvéért. Mit tesz ilyenkor?! Kézenfekvőnek tűnik a mindenfelé felbukkanó hírdetésekre kattintani és licitálni egy árveráses oldalon egy már tökéletesen kifejlesztett power karakterre, melyeknek ára szinttől és felszereléstől függően 100 és több ezer amerikai zöldhasú között mozog. Ha valaki nem akarna teljes karaktert venni csak néhány ezer aranyat, akkor ő is meg fogja találni a kellő lapokat. Játékosok hadai játszanak money grind karakterekkel, legtöbbször 1 accal napi 24 órát is tolják többen, hogy minnél több virtuális pénzt hozzon a konyhára, amelyet majd az árveréseken valós pénzzé "változtatnak", mondta az egyik nevét elhalgatni kívánó "üzletember". Amint azt már említettem a fejlesztők többsége szigorúan bünteti az ilyen nemű üzletelést, hiszen nem csak a játékélményt rontja és juttatja igazságtalan előnyhöz a tehetősebb játékosokat, de egyfajta lopást is elkövetnek az árveréseken résztvevők, hiszen olyan dologból szereznek pénzt, amit más készített. Az IGN pár hónappal ezelőtti szavazásán kikérte a játékosok véleményét a különböző aukciókról. A szavaztok kiértékelése után kiderült, hogy a nagytöbbség mélységesen ellenzi a tevékenységet, hiszen úgy tűnik, hogy a kegyetlen gazdaság és a pénz már a játékok világát is mélyen átszőtte ezzel teljesmértékig elrontva egyes emberek mindennapi kikapcsolódását vagyis a játékot. A gazdasági becslések szerint 2005-ben az MMO-aukciók a 200-900 millió USD-t hoztak bizonyos cégek konyhájára. Míg a kiadók, a játékosok és a fejlesztők többsége harcol a karakter-tőzsdék ellen, addig a Sony Online Entertainment úgy gondolta, hogy amiben pénz van abból neki sem szabad kimaradnia, nehogy már mások keressenek az ő portékájával így elindította saját aukciósházát az EverQuest II.-ben található felszerelésekre specializálódva. Az egyszerű játékos azt szeretné, hogy egy megterhelő nap után otthon leülhessen gépe elé és barátságosan eljátszhasson néhány órácskát kedvenc játékával, de úgy tűnik, hogy a világ közbeszól és ma már ezt sem lehet megtenni anélkül, hogy beleszólna a politika vagy a gazdasági helyzet.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)