Végre mozgás közben is láthatjuk az új Harry Potter játékot
A Harry Potter: Hogwarts Mystery mobiljáték megkapta első előzetesét.
A Harry Potter: Hogwarts Mystery mobiljáték megkapta első előzetesét.
Jövőre nem is egy Harry Potter játékban merülhetünk majd el nyakig, hiszen a Pokémon GO fejlesztőinek újdonsága mellett egy másik csapat is készül valami varázslatossal.
Azt ugyan nem árulta el, melyik projekt kapcsán, de úgy tűnik, az ausztrál színésznő 2018-ban ismét felveszi a DC-gonosz szerepét.
Címlapon a FIFA 18, teljes játékunk az Omerta: City of Gangsters. Októberben újfent 116 oldalnyi olvasnivalóval jelentkezünk.
Hosszú idő után újból beszerezhetjük a klasszikus játékot.
Az alvilági élet nem könnyű, de kemény munkával most te lehetsz a város legrettegettebb bűnözője.
Heteken belül megérkezik három fő platformra a The Elder Scrolls Online következő tartalmi csomagja, a Clockwork City, amelyben egy teljesen új zónát fedezhetünk fel.
A Super Mario Odyssey zenéje annyira laza, hogy megérdemelte saját élőszereplős videóját. Táncosok, flitteres dresszbe öltözött énekes, egy mariachi zenekar, minden amit csak akartok New Donk City bandájától.
A magyar rajongótábor erősen rácsapott a mozihálózat jegyelővételi rendszerére, ami annak rendje és módja szerint összeomlott. Van, akinek pénze is bánja, de a Cinema City igyekszik megnyugtatni a károsultakat.
A Rockstar kiadásában PS2-re megjelent alkotások közül már több a jelenlegi konzolgenerációra költözött, ezeket pedig hamarosan két GTA rész mellett egy Midnight Club és egy Max Payne epizód is követheti.
A City of Brass még nem készült el teljesen, de PC-n már beszerezhetjük a korai hozzáférésű változatot és belekóstolhatunk a roguelike kalandba.
Újabb 5 percet nézhetünk meg a Super Mario Odyssey-ből, ezúttal tükörsima 60 fpsben. New Donk City tárt karokkal várja az egykori vízvezetékszerelőt, és annak csodasapiját.
Egy rövid, prémium játékokat tartalmazó listát sikerült összeállítanunk a hétre.
Hazánkban sem marad el az IMAX élmény a Marvel legújabb sorozata kapcsán.
Befutott iOS-re és Androidra a Titanfall: Assault, amiben néhány perc alatt lenyomhatunk egy-egy meccset, ezúttal kicsit távolabbról nézve a csatateret.
Hamarosan okostelefonokon is átélhetjük majd az utánozhatatlan Titanfall élményt, ám az Assault nevű, stratégia műfajú mellékszál egészen más játékmenetet tartogat a rajongóknak.
Egy tévécsatorna követel kártérítést a GTA sorozat kiadójától, miután 15 évvel a Vice City megjelenése után tűnt fel nekik, hogy a játék egyik szereplője hasonlít az egyik műsorvezetőjük karakteréhez.
Az ötödik elem rendezője hamarosan ismét elvarázsolja a sci-fi műfaj szerelmeseit egy olyan alapanyagból dolgozva, amely meghatározó volt a zsáner szempontjából. Olvassátok el nálunk, hogy mire számíthattok a Valerian és az ezer bolygó városa kapcsán.
A Street Fighter IV egy új változata, valamint a Valerian és az ezer bolygó városa adaptációja is megérkezett a mobilos alkalmazásboltokba.
Kevés annál felemelőbb érzés van, amikor az ember egy parkolóba botlik, ahol az autók szinte kérik, hogy válasszon közülük egyet. Vagy többet. Mindet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)