Részletek a LucasArts új csodájárólA játékkészítés következő generációjának láthatták egy lenyűgöző mintáját azon szerencsések, akik ott voltak a LucasArts titokban rendezett bemutatóján. Azt már tudjuk, hogy újabb Star Wars témájú játékon dolgoznak a srácok és már azt is tudjuk, hogy egy Digital Molecular Matter nevű technológiát alkalmaznak majd benne, melynek köszönhetően olyan effekteket kelthetnek életre, amit eddig csak az AGEIA PhysX chipje volt hajlandó megjeleníteni. Na már most erről a technológiáról tartottak egy kis előadást. Első alkalommal egy egyszerű fát jelenítettek meg demójuk keretében, melyet óriási labdákkal dobáltak meg. Az eredmény a már korábbi játékokból megszokott neki ment valami, hát eltörik látványt, a szokásos semmitmondó effekttel, egyszerűen kidől a fa. Ezt követte az új technológiával felvértezett világ tesztje. Az alany ismét egy fa, ám ezúttal szegény fát szegény kis R2-D2-kkal dobálták meg, bámulatos látványt keltve. A fa nem egyszerűen csak kidölt, de minden egyes apró karcolás meglátszott rajta, az ágak letörte, a törzse megsérült és csak később, mikor már nem bírta tovább, akkor dőlt ki. Ezt követte egy másik bemutató, ahol Jar jar fémből készült bábúja volt az áldozat, a fegyver ismét R2! Itt is hasonló hatást értek el. A sérülések helyén a test anyaga behorpadt, megkopott, csak úgy mint a valóságban. Mikor a testet gumira cserélték, a kis robot csak úgy lepattant róla. Mikor pedig jégből készült Jar Jar állta ki a próbákat, akkor a körülötte lévő világ fénye gyönyörűen csillogott rajta. Bizony a LucasArts emberei nem fecsérlik az idejüket, és megalkottak egy olyan látványvilágot, mely tényleg egy messzi-messzi galaxisba repít el minket, valamikor egy nagyon régi időbe. Na és lássuk hát az új játékot. Túl sok konkrétumot nem lehet tudni róla, csupán annyit, hogy a Star Wars világában játszódik és 2007-ben jelenik meg. Ám jelenleg már zavaros, hogy Darth Vaderrel kéne majd nyomulni, vagy csak hozzá kapcsolódnak az események. Fény került négy új képre, egészen pontosan négy remekbe szabott concept artra. Ám ezek csak tovább bonyolítják a helyzetet. Az egyiken magát a Sith nagyúrt láthatjuk aprítani az ellent, egy másikon éppen csatlósai küzdenek a jó ellen, a harmadik már meg a fény harcosai láthatjuk előnyben. Most találja ki az ember, hogy kit alakíthatunk mi. Esetleg mindkét oldalra ellátogathatunk? Minden esetre még annyit tudni vélhetünk, hogy a történet valamikor a harmadik rész után játszódik majd. A képeket pedig itt tekinthetitek meg. Hamarosan remélhetőleg újabb részletek látnak napvilágot. Thanks Goten
[KéPZ] Pro Evolution Soccer 6Újabb két kép futott be a Pro Evolution Soccer 6 című hiper-realisztikus foci szimulátorból, melyeken ezúttal részletesen vizsgálhatjuk a játékosok mimikai elváltozásait, arcrezzenéseit, amint éppen a labdáért eredve összeakadnak játékostársukkal. Egyszóval ez odab***!
Pro Evolution Soccer 2007 - Folytatás januárbanA Konami pontosabb infókat adott futballjáték-sorozatának következő darabjáról, a Pro Evolution Soccer 2007-ről. A PES legújabb része 2007. januárjában jelenik meg, az újítások között elsősorban a több nemzetközi csapatot és licenszet (például a holland válogatott és játéksaik nevei), valamint a bővített játékmódokat említhetjük meg. A Konami ígérete szerint gyorsabb játékmenet vár majd ránk. Lehetőségünk lesz mixelt kontinenstornára, így nemzetközi küzdelmek lebonyolítására, melyek során négy kontinens válogatottjaival szemben mérhetjük össze erőnket. Immár Argentína, Olaszország, Hollandia, Spanyolország és Svédország is teljesen licenszeltként kerülnek a szimulátorba. Sokkal hosszabb és élvezetesebb lesz a Master League - ezt nagyon reméljük! Az irányítás egyszerűbb, míg a mesterséges intelligencia okosabb lesz az új részben. Példának okáért nem egy monoton felfutó gárdával hajtunk a gyepen, hanem támadóink eszeveszetten rohangálnak a pályán, kérvén a labdát egy mégjobb pozícióból.
A Toshiba egy igen szokatlan projektet mutatott be a minap. A 2006-os futball-világbajnokság hivatalos partnere előrukkolt legújabb notebookjával, a limitált példányszámban készülő TX/870LSFIFA-val, amely fociőrültek számára született.
A gépezet tetején helyet kaptak a korábbi világbajnokságok győztesei, a tornák labdái, valamint a gép sorozatszáma is, a tulajdonos nevével, amelyet minden vásárlónak "belevésnek" a szériaszám mellé. Az Intel Core Duo T2300 (1,66 GHz) processzorral szerelt gép egy 15,4 inches, szélesképernyős TFT-egységgel rendelkezik, amely mögött 512 MB memória (2 GB-ig bővíthető), egy 80 gigabájtos adathordozó, valamint egy univerzális kártyaolvasó (SD, xD, MMC, Memory Stick) is helyet kapott. Természetesen DVD író, beépített WiFi, USB-kimenet, hangszóró és minden egyéb, magaskategóriában szokványos extra is megtalálható a 2,7 kilogramm súlyú notebookon.A korábban már bemutatott FreeStyle Street Basketball kapcsán a VU Games ma örömmel jelentette, hogy cégük lecsapott a kosárszimulátorra. A játékban jellemző az igazi streetball-hangulat. A helyszínek, ruhák, környezet, mind az igazi utcai kosárlabda hangulatát idézik. Aki bővebben is olvasna a FreeStyle Street Basketballról, esetleg meglesné a friss képeket róla, az ide kattanjon.
Kellemes reggelt mindenkinek. Noha kinézve az ablakon még nem sejteni, de az ég sarkából már bizonyságot nyerni látszik az az ígéret, hogy ma bizony zuhé lesz... Kapjon hát magához mindenki egy esernyőt indulás előtt, no és kukkantsa meg a reggeli híreket :)
| A tíz legidegesítőbb női kérdés a foci-vb alatt: Kik játszanak az izék ellen? Átkapcsolnál amíg megnézem a Lucecítát? Te, a Figónak van felesége? Szerinted melyik csapatnak szebb a meze? Akinek nincs labdája, az miért fut? A hosszabbításra is kiváncsi vagy? Összesen hány félidő van? A németek miért rúgnak olyan erősen? Te, azért lassítják a képet, mert a Vitray már öreg? |
A TDK megerősítette, hogy már fejlesztés alatt állnak a 200 gigabájtos kapacitással rendelkező Blu-ray lemezek. A vállalat még 2005. májusában bemutatott egy 100 GB-os prototípust, amely egy oldalon négy adattároló réteggel rendelkezett, a lemez írási sebessége pedig elérte a másodpercenkénti 216 MBitet, ami duplája a szabványos, 50 gigabájtos, kétrétegű BD-R médiákénak. Várhatóan már a jövő évben piacra kerülhetnek a 100 gigabájtos változatok, habár egyelőre még a negyedakkora tárkapacitású változatok pontos megjelenési dátuma sem ismert. A nyolcrétegű, 200 gigabájtos lemezekről még ennyit se tudni, mindenesetre a vállalat honlapján már találhatunk róla információkat.
Lassan, de közeledik a 2006-os, németországi labdarúgó-világbajnokság. Az EA a napokban úgy döntött, hogy kiadja a 2006 FIFA World Cup demóját. Ma pedig amellett határoztak, hogy bemutatják a végső játékban szereplő dalok és előadók listáját. A sor alant olvasható:
A Nokia bemutatta egyik új N sorozatba tartozó mobiltelefonját a CeBIT kiállításon. Az új készülék a mobil digitális televíziózás első hullámának meglovaglója. Habár a prototípusát már tavaly novemberben bemutatták a kiváltságosaknak, akkor még nem álltak készen azok a programok, amik lehetővé tették volna élőben megtapasztalni, hogyan is működik a videó tartalmak lejátszása - ám ennek vége.
A készülék belső kijelzőjének felbontása 320x240 pixel, igen éles képet ad, de a részletek még így is elvesznek rajta. Hírek vagy videoklipek megtekintésére teljesen megfelel - sokkal inkább, mint a hasonlóan DVB-H támogatással rendelkező, ám kisebb kijelzővel rendelkező mobilok. Focimeccsnél azonban így is előfordulhat, hogy nem látjuk, pontosan hol is van a labda... A DVB-H digitális videó sugárzási szabvány hamarosan az egész Egyesült-Államokban is elterjed. A Texas Instruments például már meg is állapodott az Intellel és a Motorolával. A telefon 700 dolláros ár körül vásárolható meg hamarosan.A Sony Europe adatrögzítéssel foglalkozó divíziója bejelentette, hogy az első írható Blu-ray lemezek még a hónap folyamán az európai piacra kerülhetnek. Az egyrétegű BD-RE (Blu-ray Disc Rewritable) újraírható lemez március közepétől, míg a szintén egyrétegű, és csak egyszer írható BD-R április elejétől lesz kapható. A kétrétegű lemezeket valamikor később tervezik megjelentetni. Az egyrétegű média 25 gigabájt tárolására alkalmas. Az első változatok kétszeres adatátviteli sebességre képesek, amely 72 Mbit/sec, vagyis másodpercenkénti 9 megabájt mozgatását jelenti - tehát ezeket a lemezeket körülbelül 46 perc alatt lehet teleírni.
Hoppácska! Amikor már azt hittük, nem lehet mit megmutatni a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura filmeken alapuló valós idejű stratégiai játékból, nagyon tévedtünk. A mostani videóban valóban elképesztő effektek találhatóak. Egyetlen tűzlabdával egész seregek semmisülnek meg. Huh, lássátok szümtükkel! :)
A Namco Bandai játékkiadó is mostanra időzítette saját játékainak idei megjelenési listáját. Természetesen a változás jogát ők is fenntartják, és mi most is csak a PC-s játékokat említjük meg. Egyébként összesen nyolc platformra adnak ki idén gammákat, melyek közül a PS2 után PC-re készül a legtöbb.
Az alábbi listán a múlt hétvégén Amerikában legnagyobb sikert aratott filmek listáját vehetitek szemügyre. Érdemes, hisz nem kis meglepetésekkel szolgál. Az első helyen mindjárt a Piroska és a Farkas (nem vicc!) újszerű, elvont feldolgozását láthatjátok, a Hoodwinked személyében. Rögtön követi, alig 200 ezer dollárral elmaradva tőle a Glory Road amely egy texasi kosárlabda csapat igaz történetét meséli el. A dobogó alsó fokára egy vígjáték került, (Last Holiday) kíváncsi vagyok, vajon tényleg ennyire ütős lesz-e.. A baloldali szám a hétvégén összegyűjtött összeget jelöli, millió dollárban, a jobboldali a bemutatása óta bezsebelt dellát adja meg! 1. Hoodwinked $16.6/$16.6 2. Glory Road $16.4/$16.4 3. Last Holiday $15.7/$15.7 4. The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe $12.2/$263.4 5. Hostel $11.6/$36.8 6. Fun With Dick and Jane $10.3/$94.2 7. King Kong $9.2/$204.6 8. Tristan & Isolde $7.8/$7.8 9. Brokeback Mountain $7.0/$32.0 10.Cheaper by the Dozen 2 $6.7/$74.6
Ha már belevettem a beköszöntőbe a Need for Speedet, gondoltam az első hírt is erre összpontosítom. Az NFSPlanet oldalán találtam egy kis listát, mely egy újabb rakat videóhoz vezet el. Nagy részük konzolos, viszont hangulatkeltőnek zseniálisak. A címeket átvettem magunkhoz is, hogy egyszerűbb legyen megtalálni őket. Jó töltést és nézést!
A hírhedt német rendező, Uwe Boll a Hollywood Reporter állítása szerint nem egy, hanem két filmet készít a Gas Powered Gamestől megvásárolt Dungeon Siege licensz alapján. A dolog úgy néz ki, hogy Boll alapított egy új forgalmazó céget Event Films név alatt, amely a 60 millió dolláros költségvetésből készülő In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale címet viselő filmet két részre szabdalva mutatja be 2006. november 3., és december 1-jei dátummal. A film főszereplői között a Szállítóból ismert Jason Statham, Ray Liotta és Leelee Sobieski emelhető ki.
Ma került az üzletek polcaira az EA Sports évi hagyományos labdarugdosása (illetve pénzkapkodása), a FIFA 06. Természetesen mindenből szebbet, jobbat, többet kapunk - leszámítva a változatlan grafikát és az off dö ból controll elgagyását. Ha valakinek kétségei vannak a vásárlással kapcsolatban, annak ajánlom Gyu cikkét, mely e pár sornál bővebben boncolgatja a játék kvalitásait.
A GameSpotos srácok bezsebeltek némi mozgóképet az EA Sports közeljövőben megjelenő - Gyu szerint kiválóra sikeredett - következő kosárlabdás játékából. Az NBA Live 06 az EA Canada fejlesztése, mely évről évre újdonságokat hoz - nem csupán grafikailag, játékmenetben is. Ha nem hiszed, járj utána:
Rugby, Rugby... nos, tény, hogy itthon nem annyira népszerű sport, mint mondjuk a foci, a kosárlabda, vagy éppen a hoki, de szerintem van annyire érdekes, hogy hírt adjunk róla. Mindjárt itt a remek alkalom, hogy eldöntsd, neked mennyire jön be. Csak annyi a dolgod, hogy kattansz alant, és máris érkezik a Tru Blu Entertainment fejlesztésének gyümölcse. Thanks Frans.
American McGee ismét munkában! Még hozzá ezúttal sem elégszik meg a rókabőr ötletekkel, és ismét egy furcsa játékot ötlött ki. Ezúttal a zombi inváziótól, meteor esőtől, mexiói megszállástól és más katasztrófáktól szétszaggatott Los Angelesben kell majd rendet tennie főhősünknek, akinek becses foglalkozása otthontalan munkanélküli. Bizarr ötlet? Az. :) Ha felkeltette a játék az érdeklődésedet, a frissen fellőt honlap csak rád vár!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)