Doom - már mozgásérzékelővel is célozhatunk Nintendo Switchen
Érkezett egy frissítés az id Software játékához, ami egyedivé teszi az irányítást a Nintendo konzolján.
Érkezett egy frissítés az id Software játékához, ami egyedivé teszi az irányítást a Nintendo konzolján.
Két hét kellett ahhoz, hogy a védelem legfrissebb változatát kijátssza egy csapat.
Ha azt hitted, hogy Barbie képtelen lenne túlélni egy szigeten, ahol állig felfegyverzett fosztogatók várják minden sarkon, akkor gondold át újra.
Vince Vaughn padlót töröl.
Ez bizony egyre őrültebbnek ígérkezik.
A Capcom kiadott egy új előzetest Dante egybecsomagolt trilógiájához. A rövid kis videó a sorozat legjobb részére koncentrál, vagyis az akcióra.
PC-n még úgy-ahogy javítgatják a játékot, de a konzolosok jobb, ha megbarátkoznak a játék jelenlegi állapotával.
Időről időre felmerül az ötlet, hogy össze kéne rántani a hatost, amely tíz éven át szórakoztatott minket, de valahogy sosem lesz belőle semmi. És ez talán így is van rendjén.
Akik eddig is mindenütt kutakodó, mindent megfigyelő, mindent tudni akaró szolgáltatóktól féltek az interneten, adják hozzá ezt is a listához.
Újabb kampány indult a jófejség.hu-n, ahol most Paplovaggal együtt segíthetsz teljesíteni beteg gyerekek álmait.
Trilógiává érett a Cloverfield filmszéria, aminek harmadik installációja, a The Cloverfield Paradox egyértelműen a leggyengébbikje lett.
Kiderült, hogy milyen erős masina kell majd a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom futtatásához.
A kis indie stúdió néhány hét múlva fog beengedni minket egy sci-fi világba, ahol bogárszerű földönkívüliek ellen kell körökre osztott csatákat vívnunk.
A Crytek nyilvánosságra hozta, milyen hardverrel érdemes számolni, ha élvezni akarjátok a játék alfáját. A belépő szint ide már nem lesz elég.
A DICE és az EA komolyan dolgoznak azon, hogy mindenki számára biztonságos legyen a csatatér, és csak a teljesen szabályos fejbelövésektől kelljen tartani.
Ahogy januárban Tyler1 visszatérésekor, úgy most sem bírták a szerverek a terhelést.
A THQ Nordic elhozta a nagy múltú széria folytatását, amely keresztezi az RPG és RTS műfajokat.
Február megérkeztével a Microsoft hozzáadott néhány remek címet az előfizetős szolgáltatásához.
Az EVO Japan 2018 alatt jelentette be az SNK, hogy visszahozza a verekedős sorozat egyik korábbi részét teljes online támogatással.
A Bandai Namco nemrég egy keleti kiállításra is elvitte a Code Veint, ahol az akció-RPG harci jelentei mellett főszereplőnk bázisát is megmutatták.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)