Minden téren szintet lép a Percy Jackson második évada
Az legalábbis bizonyos, hogy az új szezon rendkívül vizes lesz.
Az legalábbis bizonyos, hogy az új szezon rendkívül vizes lesz.
Ráadásul úgy néz ki, hamarosan játszani is lehet vele.
Az óra pedig megmondja, mennyire voltunk ügyesek ebben.
A rocklegenda nemcsak a színpadon, hanem a képernyőkön is igazi ikon lett.
Kína istibizi megígéri, hogy az Indiát és Bangladest is érintő építkezést nem fogja politikai nyomásgyakorlásra használni.
Az Aniplex úszik a pénzben, miközben a Demon Slayer rajongók sorban mennek a mozitermekbe.
A King feltette a kérdést, hogy mi lenne, ha nem csak az idejüket, de a fogaik épségét is ellopnánk a rajongóinknak, a válasz pedig egy szakácskönyv.
A Black Sabbath legendás frontembere hosszú küzdelem után családja körében hunyt el.
Minden jel ellenére a Marvel még mindig úgy gondolja, hogy meg fogják csinálni a Blade rebootját.
Már most tölthettek egy cuki kis apróságot, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.
A Valve atyja szerint ez egy akkora változás lesz az iparban, mint amilyen a számítógépek vagy az internet megjelenése volt.
Jason Connell, a játék kreatív vezetője elmondta, hogy mennyi időt tudunk majd belepakolni a Ghost of Tsushima utódjába.
Contender egy 4,2 méter hosszú és körülbelül 750 kilós fehér cápa, akivel nem akarsz feltétlenül találkozni.
Majka legújabb számával az elsőszámú közellenség lett a kormányközeli médiában.
Az Acer gamer PC-je Intel és Nvidia chippekkel felszerelkezve neveti ki a gamerlaptopok teljesítményét, és ez már AI-kreatív alkotáshoz is elegendő. Vajon a gyakorlatban is hozza azt, amit a papírforma ígér?
James Cameron filmsorozatának harmadik felvonása egy új főgonoszt fog bemutatni.
A Google nagytakarításának javarészt kínai és orosz állami propagandát terjesztő oldalak estek áldozatul.
Charlie Kox nem a legnagyobb gamer a világon, de a Clair Obscur: Expedition 33 kedvéért hajlandó több évtizednyi kihagyás után újra kézbe venni a kontrollert.
Aki játszott az AdHoc Studio első projektjének demójával, az már sejthette, hogy hova vezet majd ez.
A legjobb matekos diákokkal versenyzett a Google DeepMind és az OpenAI mesterségesintelligencia-modellje.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)