Új Vissza a jövőbe játék készül
Azon túl semmit sem tudunk az új játékról, hogy már fejlesztés alatt áll.
Azon túl semmit sem tudunk az új játékról, hogy már fejlesztés alatt áll.
Az új videokártyák érkezése indokolttá teheti géped energiaellátásának felülvizsgálatát. Mutatunk egy lehetséges opciót, ami sokak számára elegendőnek bizonyulhat.
Beszédes új előzetest kapott a Marvel következő csapatfilmje.
Nem finomkodott a bírsággal a Gazdasági Versenyhivatal.
A benchmark megjelenése után egy kicsit gyanúsnak is tűnik nekünk ez a hardverlista.
A friss pletykák szerint egy előzménysztorit kapunk, nagyon más lesz az új God of War játék, mint amit eddig hallottunk róla.
Kár, hogy nem hamarabb vezette be a Valve, de vélhetően így is sokan örülni fognak neki.
Fantasy és történelmi alapokon nyugvó középkori kalandokat hajszolunk, a legjobbakat a műfajban.
Aki vásárolt egy Galaxy S25-öt és nem találta az egyik megszokott ikont, annak nem a szeme rossz: tényleg hiányzik valami.
A profikat és a pusztán csak szórakozásból játszó gamereket is kiszolgálja az gyártó.
Ha van olyan multiverzum, amire több különböző projektet is lehetne építeni, akkor az a Magic.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem várja meg az áprilisi műsort az Apple.
A nyílt alkalmon mindenki részt vehet, és érdemes is legalább a kezdő vadászatokat letolni. Extra jutalmak várnak majd ezért a teljes verzióban.
A három ajánlat közül kettőhöz Game Pass-előfizetés sem kell.
Fontos mérföldkő lehet a Galaxy Ring, ami érdekes és izgalmas, de gyorsan rájössz, hogy milyen funkciók lennének még hasznosak az ujjadon.
A Capcom úgy döntött, ideje véget vetni a rajongóknak csalódást okozó Resident Evil Re:Verse szenvedéseinek.
Tim Sweeney és kompániája gondoskodik róla, hogy jövő héten se maradjunk ingyen behúzható játék nélkül.
Mario ügyvédjei gyorsabbak voltak, mint valaha.
Videóban mesélünk arról, szerintünk hogy sikerült a Kingdom Come: Deliverance II.
A rajongók ismerős utcákat láthatnak a hőseink mögött.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)