Angliai akciók PlayStation 3 fronton
A PlayStation 3 angliai premierje példa nélküli sikernek számított, ám az utóbbi hetekben mégis egyre kevesebb PS3 talál gazdára a szigetországban.
A PlayStation 3 angliai premierje példa nélküli sikernek számított, ám az utóbbi hetekben mégis egyre kevesebb PS3 talál gazdára a szigetországban.
Bár a szigetországban már az év elején játszották, nálunk még nyár közepéig várni kell, hogy bemutassák a Haláli hullák hajnalát elkövető csapat újabb filmjét, a Hot Fuzzt. A hír apropója a mai napon nyilvánosságra hozott néhány új ízelítő.
A Sziget rendezője idén júliusban engedi szabadon a mozikban a Transformers rajzfilmek alapján készült filmet, ami remélhetőleg nem csak a lenyűgöző akció jeleneteivel hódít majd.
A korántsem rózsás start után újabb mélyrepülésbe kezdett Japánban a PlayStation 3, a január 8-14-ei héten ugyanis mindössze csak 25 531 darabot értékesítettek a konzolból a szigetországban, ami az eddigi leggyengébb teljesítmény a Sony üdvöskéjétől.
A hírhedt kalózoldal újabb ötlettel állt elő a hatóságokkal vívott küzdelme során: saját országot akar, ahol saját törvényei vonatkoznának rá. Ennek legegyszerűbb módja, ha felvásárol egy miniállamot.
Az alábbi, összes platformot figyelembe vevő angol játékeladási lista szerint a november 11-ét megelőző hét napban a Need for Speed: Carbon bizonyult a legnépszerűbbnek a szigetországban. World of Warcraftot tehát azért ne nagyon keressetek, mert az ugyebár kizárólag PC-n játszható. Vagy talán még Macen is.
Japánban szombaton azon melegében ki is árusították a Sony új játékkonzoljából a szigetországnak szánt 80 ezres kontingenst. Egyes források ijesztő tömegjelenetekről és bérsorbanállókról számolnak be.
A német PC Games információi szerint az Electronic Arts nagyszabású terveket forral egy olyan virtuális sziget megalkotását illetően, amely több vezető játéka számára biztosítana közös teret.
Előkerült a Sudden Strike III: Arms for Victory második világháborús valós idejű stratégiai játékfolytatás béta demója. Egyjátékos módban egy küldetést próbálhatunk ki, ahol a feladatunk egy amerikai csapat segítségével elfoglalni egy németek által védett főhadiszállást egy szigeten. A teljes játék megjelenési időpontja nem ismert. Ajánlott rendszerkövetelmények:
A Just Cause című harmadik személyű akciójátékban egy Rico Rodriguez nevű CIA ügynököt alakítunk, s feladatunk San Esperito kormányának megbuktatása lesz. Persze mindez a szokásostól igencsak eltérő körülmények között valósulhat meg. A dél-amerikai környezet pedig tovább fokozza az életérzést. Nos, a játékhoz augusztus 24-én érkezik egy Xbox 360-as demó - a PC-s kipróbálható verzió pedig az ezt követő néhány napban válik elérhetővé, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy augusztus végén. Kifejezetten jó hír, hogy a demóban egy olyan új szigeten játszhatunk majd, ami a teljes játékba nem került bele!
Sokak kedvenc rockbandája az angol Duran Duran bejelentette, hogy saját egyedi avatarjaik, egészen pontosan virtuális hasonmásai fellelhetők lesznek mostantól a Second Life című online játék fantasztikus szigetén. Ahogy a valóságban zajlik majd velük az élet, koncertek, médiaszereplések, épp úgy fognak a játékban is feltűnni a karakterek. A projekt sikere érdekében persze mind az öt tag megtalálható lesz, így Simon Le Bon, John Taylor, Roger Taylor, Andy Taylor és Nick Rhodes is. Ez az első banda, mely új utakat nyithat az interneten, ugyanis eddig még senki sem szervezett ilyesféle online koncerteket, és még sosem "élt" senki sem a virtuális világban. Minden esetre az elkövetkező néhány hetet korszakalkotónak tartják.
Az Electronic Arts idén először vesz részt a Sziget Fesztiválon. Az EA a HP-val közös sátrában várja különböző programokkal és játékos bajnokságokkal a látogatókat. A programok között FIFA Interaktív Focibajnokság, Need for Speed kupa és Sims-képmás alkotó verseny is lesz. Idén az Electronic Arts (EA), a világ legnagyobb interaktív játékszoftver gyártó vállalata is csatlakozik a Sziget 2006-hoz. Az EA közös sátrat állít a HP-val, ahol mindkét technológiai guru saját profiljának megfelelő izgalmas programokkal és játékokkal várja a játszani szerető szigetlakókat, nemre és korra való tekintet nélkül. Nem kell lemondanod kedvenc játékaidról a Sziget kedvéért! Az EA 20 terminállal vár minden nap 12 és 24 óra között a Pop Színpad mellett felállított sátorban, ahol felidézheted a nemrégiben véget ért FIFA világbajnokság nagy pillanatait a FIFA 2006 World Cup játékkal, saját családot alapíthatsz, végigkísérve életüket a The Sims 2 életszimulációs játék segítségével, sőt próbára teheted reflexeidet és ügyességedet az óriási népszerűségnek örvendő Need for Speed Most Wanted autós játék utcai csatáiban is! És ez még nem minden: az EA e három játékhoz kapcsolódóan különböző játékos versenyekre is invitálja a Sziget játékkedvelő látogatóit, amelyek győztesei értékes EA ajándékokban részesülnek. Nevezz az EA Játékvilág – HP Fotóvilág sátorban az EA izgalmas megmérettetéseire! Találd ki csapatod taktikáját és nyerd meg Te a Foci VB-t a FIFA Interaktív Focibajnokságon, légy te a leggyorsabb és a legmerészebb a Need for Speed Most Wanted kupán, és éldd ki kreativitásodat megalkotva virtuális önmagadat a Simek világában! Keresd az EA-HP sátor részletes programleírását a Sziget 2006 hivatalos oldalán, amit az alábbi linken érhetsz el. Thanks Deltaleader.
Benoit Sokalt nem kell bemutatni a kalandjáték rajongóknak. Elég ha a Syberia megalkotójaknt emlegetjük. Azóta eltelt pár év, egy új, saját céget alapított White Birds Production néven. Első játékuk a Paradise, egy kicsit megosztotta a közvéleményt, ugyanis voltak akik számára a játék méltó folytatása Sokal munkásságának, viszont voltak olyanok is, akik csak egy bug halmazt láttak benne.
A stúdió jelenleg két új játékon dolgozik. Az egyik a színtiszta sci-finek ígérkező Aquarica, a másik pedig a valósághoz már jobban kötődő Sinking Island, azaz a Süllyedő Sziget. Mivel a Sinking Island megjelenése hamarabbra várható, ráadásul sokkal több az infó is róla, ezért foglalkozzunk most egy kicsit többet vele. Tovább >>A brit kormány nagyon komoly törekvésekbe kezdett annak érdekében, hogy a szigetországban megközeleítőleg az összes elektronikus készülék esetében megszüntessék a standby üzemmódot - ezt ugyanis felesleges energiapazarlásnak vélik. Felmérések szerint az otthoni energiafelhasználások 8%-át csak a standby üzemmódba állított készülékek adják, ezt pedig komoly pocséklásnak minősítik. Szeretnék a gyártókat rákényszeríteni arra, hogy ezentúl csak olyan készüléket dobjanak piacra, amelyen On/Off gomb van, és nincs többé üzemkész állapot.
Kellemes reggelt mindenkinek. Olybá tűnik, hogy nem árt a melegnél is még rétegesebben felöltözni, ha nem akar az ember torokgyulladást. Túl nagy hétvégi áradat nem várható hírek terén, de hamarosan meglessük, hogy mi az, ami van. Addig is:
| Egy csodásan magányos szigetre a következő embercsoport vetődik egy hajótörés miatt: két olasz, két francia, két német, két görög, két angol, két bolgár, két kínai, két amerikat és két ír férfi, továbbá minden nációból egy nő. Egy hónap elteltével a semmi közepén lévő magányos kis szigeten a következő furcsaságok észlelhetők: - Az egyik olasz férfi legyilkolta a másikat az olasz nő miatt. - A két francia férfi pikáns hármast alakított a francia nővel. - A két német pontos heti időbeosztás szerint, felváltva hál a német nővel. - A két görög pasas egymással hál, a görög nő pedig főz rájuk. - Az angol férfiak azóta is várják, hoy valaki bemutassa őket az angol nőnek. - A bolgárok hosszú percekig nézték a végtelen óceánt, majd újabb hosszú percekig szemlélték a bolgár nőt, végül úszni kezdtek. - A kínaiak alapítottak egy vegyesboltot (mosodát, étkezdét, ...) és teherbe ejtették a kínai nőt, hogy legyen elég szemlyzet. - A két amerikai férfi az öngyilkosság határán van, mert az amerikai nő folyamatosan azon nyavalyog, hogy nem tudja megvalósítani önmagát, nem beszélhet a pszichoterapeutájával, fel szeretné végre dolgozni az anyjával való kapcsolatát, és kövérnek látszik a pálmafák mellett, és ezen az sem változtat, hogy itt nem kell adót fizetni. - Az írek felosztották a szigetet északi és déli részre, valamint lepárolót építettek. Nem emlékeznek szexre, mert a kókuszpálinka némi homályosodást idéz elő az agyukban, de boldogok, mert az angolok nem érzik jól magukat. |
Sam Suede: Undercover Exposure - A nagy visszatérésA Leisure Suit Larry sorozat alkotója, aki volt szerencsés a Sierra Online Networknél is dolgozni, Al Lowe most szépen csöndben visszatér a játékfejlesztés világába. Al Lowe néhány évvel ezelőtt vonult vissza a játékdizájn gyönyörű világába, míg Ken Wegrzyn fel nem kereste egy fantasztikus ötlettel és rá nem vette, hogy legyen az újonnan alapult iBase Entertainment egyik alapító tagja. Jelenleg a srácok keményen dolgoznak első alkotásukon a Sam Suede: Undercover Exposureön. Úgy gondolják az iBase feladata nem csak egyszerű már meglévő játékok klónjainak elkészítése, hanem teljesen egyedi alkotások megteremtése. Ennek megfelelően a Sam Suede egy olyan akció játék, melyben a már korábban megszokott elemeket, mint erőszak és brutalitás teljes mértékben lecserélik, sokkal inkább a poén veszi át a fő mozgató elem szerepét, megalkotva ezzel a komikus akció műfaját. Az akció szerelmesei természetesen megtalálják a nekik megfelelő kihívásokat, kalandokat. A különbség az, hogy karakterük kissé ostoba, ám annál szexisebb, nem fog véres mészárlásokat produkálni sokkal inkább kihasználja a terep adta lehetőségeket és inkább megbújik, ám ha harcra kerülne a sor, ő jól megtapossa ellenfelét és tovább áll. Rengeteg megoldandó rejtély lakozik a játékban, melyre még egy pluszt rárak az MI, ami sokszor igazán megnehezíti a feladatok teljesítését. Sam karaktere pedig cseppet sem hasonlítható majd Larry Lafferty személyéhez, hiszen Sam nem egy hétköznapi ember hírében áll. Igazán különleges egyén, akinek egyik pillanatról a másikra szakadnak nyakába a gondok, mikor az Ecstasy-szigetre tett kiruccanása balul sül el, hiszen a tábor tulajdonosát megölik. A játékról még annyit érdemes tudni, hogy rengeteg párbeszédes jelenet lesz benne, melyek egész profi módon lesznek kivitelezve, komoly választás elé állítva sokszor a játékost. A tervek szerint az iBase első játéka valamikor 2007-ben érkezik a kedvenc konzolokra és PC-re egyaránt.
A már említett Play Ten Interactive E3-as listájában fellelhető egy White Gold-ra keresztelt FPS/RPG, melyről egyenlőre annyit tudunk, hogy némi konfliktussal kell szembenézni a Karib szigetvilág csodálatos szigetein. A játék az igéretek szerint állandó akciót ígér, mely 2007 utolsó negyedévében fut majd be a Deep Shadows jóvoltából.
Beindult a War Rock című multiplayer FPS honlapja, ahol már meg is tekinthetitek az első képeket a játékról. A játékmenet a Counter-Strike-hoz hasonló abból a szempontból, hogy különböző fegyvereket és kiegészítőket vásárolhatunk. A helyszínek aránylag változatosnak mondhatók a városi környezettől egészen a szigetekig, ahol hajókat vagy helikoptereket is használhatunk. A béta változat május folyamán kerül majd kiadásra.
A Panasonic, névről kevésbé ismert alkotói (Matsushita) bemutatták a vízállónak titulálható notebookot. Természetesen a laptoppal nem áll majd módunkban búvárkodni: a vízállóság a billentyűzetre vonatkozik. Egyikünk sem örülne annak, ha a nehezen megszerzett laptopunkra valaki véletlen egy pohár vizet löttyintene. Ezen kellemetlenségek megelőzésére kínál lehetőséget a Matsushita, amely legújabb noteszgép-sorozatával a vízállóság határait feszegeti.
A gépre hiába öntünk akármennyi vizet, annak billentyűzete teljesen el van szigetelve a hardwarektől, és a víztaszító anyag el is vezeti a folyadékot, amely egy csepptálcából, alul csöpög ki. A CF-Y5, CF-W5, CF-T5 és a CF-R5 gépek Japánban már májustól kaphatóak, megközelítőleg 2300 dolláros vételáron.Az Electronic Arts bejelentette, hogy sikerült felkérniük a nemrég visszatért Depeche Mode alternatív rock együttest, hogy egyik dalukat "szimszesítve" elhelyezzék a The Sims 2: Open For Business című új kiegészítőlemezen. A tavaly megjelent Playing the Angel albumról a Suffer Well című dalt alakították át egy kicsit, hogy illeszkedjen a Sims világ halandzsa nyelvébe. Azt talán nem annyira ismert tény, de a játéksorozat készítői az ukrán és tagalog nyelveket összekeverve nyerték azt az egyedi hangzásvilágot, amit a játékban a simjeink produkálnak. A tagalog egyébként egy fülöp-szigeteki nyelvjárás. A Depeche Mode énekese, David Gahan elmondta, hogy mindig is nyitottak voltak az új dolgokra, de azt is elismerte, hogy a dal "szimszes" átiratának felvétele egy kicsit bizarra sikeredett. Pontosan ezért vállalták el a felkérést. Hamarosan kiadnak majd egy videót, amely alatt az említett dal szerepel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)