Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 542

Mark Rein támadja az epizodikus játékmodellt

Hír | 2006.07.12 19:50

Az Epic Games alelnöke, Mark Rein a Develop Conference rendezvényen tartott előadása során elmondta, hogy ő már az elején úgy érezte, az epizodikus fejlesztési modell egy halva született ötlet. A beszéd címe "Előzzük meg az új generáció útvesztőit" volt. Rein elmondta, hogy számtalan helyről hallott már erről az üzleti modellről, de véleménye szerint nincs erre szükség. "A vásárlókat arra kényszeríteni, hogy fél játékot vásároljanak, aztán fél évig várjanak egy új epizódra...?" - mondta. "Amikor befejezek egy játékot, valami újat szeretnék kipróbálni." Hozzátette, hogy az epizodikus gyártásnál a fejlesztők könnyen abba a hibába eshetnek, hogy a beépített tartalmat unalmassá, vontatottá teszik, akárcsak egyes tévé sorozatoknál. Elmondta továbbá, hogy az ilyen koncepcióval készülő dobozos, boltban megvásárolható játékok a marketing hiánya miatt megbukhatnak. "15 dolláros nagykereskedelmi árba nem fér bele a marketing. Ennek hiányában viszont felesleges és nem kifizetődő játékot kiadni." Mark Rein véleménye azért is furcsa, mert számos fejlesztő barátja követi az epizodikus megjelenést, köztük például a Valve Software a Steam rendszerrel, amely egyelőre igen sikeresnek bizonyul. Az persze más kérdés, hogy a játékosok hogyan vélekednek minderről. Nincsenek információk arra vonatkozólag, hogy mekkora bevételkülönbséget okoz az epizodikus üzleti modell a hagyományos kiadási módszerhez képest.

[MOVIE] Joint Task Force

Hír | 2006.07.12 08:48

Újabb videó érkezett a magyar fejlesztésű Joint Task Force című valós idejű stratégiai játékból. A Most Wanted Entertainment nagyon beindult, pontosabban inkább a projekt körüli marketing felhajtás. A valamivel több mint fél perces animációban a játék PhysX fizikai gyorsító támogatásával elérhető plusz effektek szerepelnek.

Rockstar: hibáztassuk a dolgozókat?

Hír | 2006.07.08 09:53

Nehéz idők járnak a Rockstar Games és a Take-Two felett mostanában. Az egész a GTA Hot Coffee botrány körül indult, most pedig már az egész kiadó bajban van. S vajon kik isszák meg a levét? Az alkalmazottak? Több szervezet is nyomozást rendelt el a GTA: San Andreas ügyeivel kapcsolatban. Sikerült a játékot magasabb kategóriába sorolni, így már kizárólag felnőttek juthatnak csak hozzá - ezt azonban több szempontból is megszenvedték a készítők. Egyúttal nem csak a Rockstar Games csapatán belül, hanem az ő játékaikat forgalmazó Take-Two alkalmazottai között is vizsgálatot rendeltek el esetleges bűnrészesség feltárása miatt. Mindeközben bezártak két stúdiót is (Rockstar Vienna, Indie Built), a kiadó részvényárfolyama pedig soha nem látott mélypontra került - nagyjából az eredeti harmadára. A GameDaily BIZ meg nem nevezett forrásai szerint mindezt közvetlenül néhány Rocktar-dolgozó szenvedte el a leginkább: egy részüket kirúgták, a többiek önszántukból mondtak fel. Erre vonatkozólag egy listával is rendelkeznek, melyen az elmúlt 6-12 hónapban kilépett dolgozók nevei találhatóak. Nem feltétlenül szabad azonban párhuzamot vonni az elbocsátások és a botrányok között. A GameDaily BIZ mégis úgy véli, nem egészen normális, ha közel egy időben lép ki a Rockstar társalapítója, és két marketing igazgató, ráadásul egyesek szerint legutóbb olyan indokkal mondtak fel néhány alkalmazottnak, hogy a nemrég megjelent Table Tennis (Xbox 360) nem érte el a várt sikereket, a GameRankings.com-on például csak 83%-ot kapott. Ezek könnyedén lehetnek rosszindulatú pletykák is, hiszen kétség kívül érezhetik úgy többen is az ottaniak közül, hogy egy süllyedő hajón próbálnak tovább evezni. A legfontosabb most mindenképp a jövő októberben esedékes Grand Thef Auto IV lesz - ezen állhat vagy bukhat a cég megtépázott hírnevének helyreállítása. Ezt figyelembe véve pedig könnyen lehet, hogy egy egészen új koncepciót kénytelenek alkalmazni a fejlesztés során, amelyben nincs (annyi) erőszak.

A Universal szerint a CD még nem halt meg

Hír | 2006.07.06 16:17

A Universal Music Group még nem hagyja veszni a CD formátumot. A világ legnagyobb zenei kiadója a CD vásárlás élményének felpezsdítését tervezi. A Universal Music Group, mely olyan előadóknak és együtteseknek nyújt "otthont", mint Mariah Carrey vagy a U2, most három újfajta csomagolással állt elő Európában, a csicsás dobozos kiadástól kezdve a lecsupaszított papírtokos megoldásig bezárólag. Utóbbit egyértelműen az egyre népszerűbb online albumokkal kívánják szembeállítani. Bár a legálisan letölthető zenék s az ilyesmire szakosodott központok (pl. iTunes) népszerűsége folyamatosan nő, a zenei eladások túlnyomó részt még mindig a hagyományos kompakt lemezes megoldás formájában jutnak el a vásárlókhoz. "Úgy gondoltuk, itt az ideje egy kicsit felpezsdíteni a CD vásárlás élményét" - mondta Max Hole, a Universal Music Group International marketing és A&R részlegének alelnöke. "Termékeink 90 százaléka még mindig fizikai formában talál gazdára, pedig a CD-k az elmúlt húsz évben nem túl sok újdonságot nyújtottak." Tovább >>

Ingyenes lesz a Day Of Defeat: Source

Hír | 2006.07.01 13:47

Egy ingyenes próbalehetőség erejéig a Steam rendszerén keresztül ingyenes lesz a Day Of Defeat: Source, július 7. és 10. között. Így bárki kipróbálhatja mindennemű kötelezettség nélkül a második világháborús akciót, majd ha úgy dönt, függővé vált egy hétvége alatt, előfizethet a játékra. További infó itt.

[GSTV] JOINT TASK FORCE PREZENTÁCIÓ

Hír | 2006.06.29 21:41

Már szót ejtettünk arról, hogy a hazai szaklapok közül egyedül a GameStar volt hivatalos a ma délelőtti Most Wanted Entertainment székhelyén tartott sajtótájékoztatóra, ahol készülő alkotásukat, a Joint Task Force-t mutatták be. ZeroCool még a prezentáció alatt nekilátott élménybeszámolója írásának, ám közben a lényeget videóra is rögzítettük. Így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy gyakorlatilag a világon először tudunk Nektek eddig nem látott jeleneteket mutatni erről az ígéretesnek ígérkező stratégiai játékról - ugyanis a Vivendi csinos képviselője - miután megnézte az anyagot - végre engedélyezte annak publikálását. De most félre a marketing dumát, nem célunk arcoskodni, mi csak Nektek szeretnénk jót :) Szóval íme egy négy perces szösszenet a játékról. A prezentáló pontosan azért beszél végig angolul, mert a többi meghívott vendég valamilyen külföldi lapot képviselt. Egy kis angoltudással mindent jól lehet érteni, bár a lényeget leírtuk az élménybeszámolóban. Aki többre kíváncsi, az várja meg az augusztusi GSTV-t, ahol is a tervek szerint egy komplett műsort szentelünk a fejlesztőcsapatnak és játékának - valahogy úgy, ahogy a júliusi lemez mellékleten a Digital Reality-vel tesszük majd.

Ketten osztozkodnak az NHL licenszeken

Hír | 2006.06.20 07:47

A Nemzeti Hokiliga Játékosainak Szövetsége (NHLPA), illetve maga a Nemzeti Hokiliga (NHL) bejelentette, hogy az Electronic Arts és a 2K Sports szinte példanélküli módon nem-exkluzív megállapodást kötöttek több évre az NHL-játékok kiadására vonatkozóan. Az EA és a 2K Sports tehát a továbbiakban is párhuzamosan adja majd ki saját NHL-játékait előző, illetve következő generációs konzolokra, valamint esetenként PC-re is. Az EA 1991 óta marketingpartnere az NHLPA és NHL szervezeteknek. Ellenben a 2K Sports első NHL-játéka csak tavaly novemberben jelent meg NHL 2k6 címmel kizárólag konzolokra, s már készül az idei kiadás is.

Day of Defeat: Source - új pályák és eddig nem látott játékmód

Hír | 2006.06.19 10:52

A Steam marketinges oldalára felkerült egy írás, amelyben megemlítik, hogy a Day of Defeat: Sourcehoz hamarosan megérkező legfrissebb javítás két új pályát is tartalmaz majd. Nem ez az egyetlen, ugyanis az ígéretek szerint egy új játékmód is belekerül majd a programba, a patchnek hála. Mindez a pályáknak köszönhető, ugyanis ezeken teljesen más stílusban kell majd játszanunk. Megjelenés 28-án, továbbiak itt.

Half-Life 2: Episode Two - Mégis idén érkezik?

Hír | 2006.06.17 09:51

A tegnapi, Half-Life 2: Episode Two megjelenésére vonatkozó pletykát nem hagyta annyiban a 1UP.com, felkereste hát a fejlesztőcsapatot, hogy ők mondják meg a frankót. Doug Lombardi, a Valve marketingese nyilatkozta, hogy továbbra is a 2006. karácsonyi időszak van betervezve a második epizód megjelenésére. Persze ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni, főleg egy marketingestől, hiszen könnyen előfordulhat, hogy csak várnunk kell a késés hivatalos bejelentésére...

Új marketing vezetők a Microsoft és a THQ házánál

Hír | 2006.06.07 21:01

A Microsoft és a THQ marketing részlegének élére egyaránt új vezetőket állítottak, hamarosan megkezdődik a globális átalakítás. Jeff Bell, aki korábban a DaimlerChrysler termékstratégiájának alelnökeként működött eddig, június 12-től foglalkozik majd a Microsoft interaktív szórakoztató üzletágának globális marketing műveleteivel alelnöki szerepben. Felettese közvetlenül Peter Moore, az Xbox "atyja" lesz. A THQ-nál Robert Aniello kerül a marketing részleg elnöki székébe. Az úriember korábban a Mattel Interactive alelnökeként tevékenykedett, ám legutóbb a Jamdat / EA marketing osztályán dolgozott, ahol fontos szerepet töltött be a kiadó-óriás EA Sports Big franchise bevezetésében.

Field Ops - végre valami más!

Hír | 2006.06.01 13:33

A Digital Reality másik, fejlesztés alatt álló játéka a Field Ops, amely már végre nem a hagyományos RTS stílusjegyeit viseli, pontosabban nem csak azokét, hiszen FPS nézettel is rendelkezik a játék. Az alkotásról szóló online cikkünket fogadjátok szeretettel!

Szerencsére ezúttal nem valami agyoncsépelt marketingfogásról van szó, ez a játék kétség kívül különbözik, a manapság megszokott stratégiáktól. Erre a játékra nem mondhatjuk azt, hogy szimplán stratégiai, hiszen lőhetünk benne akár FPS nézetben is. A hivatalos műfaja: Taktikai RTS/TPS/FPS hibrid. Már csak az RPG elemek hiányoznak, és olyan sokoldalú lenne, hogy az már kör.
Erre tessék »

Most akkor mégis lesz Xbox kézikonzol?

Hír | 2006.05.31 18:50

Korábban már felreppentek olyan pletykák, melyek szerint a Microsoft a kézi konzolok piacán is meg szeretne jelenni egy saját géppel, ám ezt eddig mindenhol tagadták a vezetők. Most úgy tűnik, a dologból már jövőre lehet valami. Először az idei CeBIT kiállítás alkalmával bemutatott Origamiról hitték azt sokan, hogy egy új hordozható játékgépről van szó, ám mikor kiderült, hogy azt a cég gyakorlatilag egy továbbfejlesztett PDA-nak szánja, a kedélyek lecsillapodtak. Egy friss, a The Diffusion Group kutatócég által közzétett tanulmány azonban ismét felfűtötte a helyzetet (thanks GameSpot). "A hordozható kézi konzolokból származó globális bevételek 2008-ra elérhetik az évi 3 milliárd dollárt. Ezen a piacon jelenleg a Sony és a Nintendo aktív, a Microsoft előtt pedig óriási lehetőség áll." - áll a tanulmányban. "Nagyon fontos a márkanév, valamint a kínált játékok palettájának sokszínűsége. Kritikusan összeállított marketing kampány szükséges egy új szereplő piacra történő lépéséhez." A Diffusion irománya kitér arra is, hogy mennyire megfelelőnek tartja a helyzetet a Microsoft részéről egy ilyen lépés megtételéhez, ha azt 2007 végére vagy 2008 elejére pozícionálná. Egyes információk szerint a vállalat hordozható eszközökre vonatkozó és ilyen távlatokba nyúló tervei még nem készültek el, így most a Microsoft válaszút előtt áll: felkínálja az Xbox operációs rendszerét licenszelésre, hogy annak mintájára más gyártók készíthessenek egy hardvert, amelyet aztán megvásrolna a Microsoft; vagy pedig a vállalat maga áll elő egy kész tervvel.

[MOVIE] WAR FRONT: TURNING POINT E3 TRAILER

Hír | 2006.05.11 17:54

Bár eredetileg úgy volt, hogy csak 10 óra után lehetne kirakni, úgy gondoltam most mégis kirakom a hazai fejlesztésű War Front E3-as trailerét :) Végülis csak arról van szó, hogy a marketingesek sem tudják mit beszélnek, és mindenki mást kommunikál. Amíg ők veszekednek, töltsétek csak a videót! A Digital Reality megint hozza a profi szintet, a videó NAGYON ÜTŐS!!!!!

Age of Conan: Hyborian Adventures - Újabb Vista párti üdvöske

Hír | 2006.05.10 16:12

A Funcom bejelentette, hogy olyan fejlesztési és márketing nyilatkozatot írt alá a Microsofttal, melynek értelmében az Age of Conan: Hyborian Adventures című akció RPG-jük Windows Vista rendszerre lesz optimalizálva. A Microsoft ezt a játékot is úgy kívánja ismertté tenni, mint a Vista által lehetséges új játék funkcionalitást támogató játékot. A modert operációs rendszernek köszönhetően a játék még stabilabb és még szebb grafikáva és teljesítménnyel bír majd, mint azt eddig tehette volna. A lenyűgöző új grafikai technológiának köszönhetően pedig ezzel a játékkal újra definiálhatják az MMO-k fogalmát, valamint bemutathatják azt is, hogy valójában mire is képes a Vista. Nem is oly sokára egészen pontosan még idén év végén meg is tekinthetjük, hogy mit sikerül összehozni eme új szövetség keretein belül.

Level Up adás az Oblivion-botrányról

Hír | 2006.05.10 15:14

A tavalyi GTA: San Andreas ügy komoly hasznot hozhatott a játék kiadójának, ugyanis a Take2 Interactive idén is folytatja botrány-marketingjét. A figyelem középpontjában ismét egy nagyszerű játék, és az abban elrejtett mérsékelten pikáns tartalmak állnak. Az Elder Scrolls IV: Oblivion botrányról szólt a level up tegnap esti adása. Az életkori beosorolás kérdésével kapcsolatban a műsor vendége volt Kathi Attila a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelõség főosztályvezetője, illetve Fuchs Péter játékkutató. A videó letölthetõ a www.levelup.hu oldalról. Thanks JaB-En.

[MOVIE] GTA 4 bejelentés prez

Hír | 2006.05.10 00:01

Noha ebben a videóban semmi újdonság nincs, csak azt szeretném, ha látnátok, mekkora marketinget folytat a Microsoft. Emberünk egy nem egyszerű tetoválással prezentálta a játékot - persze csak egy logó, de ezt látnotok kell!!! Nem kevés pénzébe kerülhetett ez a Microsoftnak. Erre tessék:

Intel Core 2 Duo – Új architektúra, megszokott néven

Hír | 2006.05.08 12:57

Az Intel bejelentette a 65 nanométeres technológiával készülő új generációs asztali és noteszgépekbe szánt chipjeinek nevét: a Core 2 Duo termékcsalád idén nyáron indul hódító útjára. A kaliforniai székhelyű chipgyártó vállalat a júliusban debütáló, asztali gépekbe szánt Conroe, illetve a noteszgépekre optimalizált, augusztsuban érkező Merom kódnevű chipeket is a Core 2 Duo márkanév alatt hozza majd forgalomba. A szerverekhez szánt Woodcrest nem tartozik ide, de ez a chip is június környékén kerülhet boltokba. Az új processzorok egyaránt a 65 nanométeres Core-architektúrára épülnek, amit a későbbiekben játékos vagy üzleti célokra, hordozható, illetve asztali kivitelű gépekben egyaránt felhasználnak majd. A kétmagos megoldás a legújabb fejlesztés az Intel és az AMD részéről is, segítségével növelhető a chipek hatékonysága, s amellett, hogy nagyobb teljesítményre képes, kisebb órajelen, kevesebb energiaveszteséggel üzemeltethető. Az Intel új marketing terve alapján a Core 2 Duo márkanév alatt megjelenő termékek egy öt karakterből álló kódot is tartalmaznak majd a nevükben. Az első betű az energiafogyasztásra vonatkozik: az U, L, T, E, vagy X sorrendben a legkisebbtől (15 watt) a legnagyobb fogyasztásúig (75 watt) sorolja be a chipeket. Azt ezt követő négy számjegy aszerint oszlik el, hogy Conroe (4000, 6000), vagy Merom (5000, 7000) chipről van-e szó. Ezeken belül természetesen további altípusok helyezkednek majd el, ami a számozásban is tükröződik majd.

Újabb képek jöttek Los Angelesből!

Hír | 2006.05.07 14:14

Ezúttal Antoine barátunk küldte át saját kis fényképcsomagjáról szóló linket. Itt már olyan képek is előbukkantak a a los angelesi Convention Cnterről, ahol megfigyelhetjük az idei plakátok némelyikét. Egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi állás szerint a Sony költötte a legtöbb pénzt marketingre. Szükségük is van rá, hiszen most debütál igazán a PS3, mely a cég következő néhány éves bevételét alapozza majd meg. A fotók egy része alant, a többiek itt figyelnek.

Itt vannak az első képek a helyszínről!!

Hír | 2006.05.07 09:35

Kattingatva a Flickr oldalán, felbukkant egy számunkra kifejezetten érdekes kis gyűjtemény (Thanks Lazy). Los Angelesből, egyenesen a kiállítás helyszínéről jöttek meg az utóbbi évek legkorábbi fotói. Itt még olyan friss matériát lehet fellelni, amikor a dobozokból még csak ki sem pakoltak a srácok. Ez csak azért mókás, mert ugyebár alig 3 nap múlva már indul is a buli. Pár marketinges szerintem most eléggé szívroham közeli állapotban van... :) Íme a képek:

[MOVIE] Spore

Hír | 2006.05.06 20:01

Várakozásommal ellentétben, úgy fest, hogy most jóval az E3 előtt elkezdek beindulni a marketing gépezetek. Ezúttal sikerült elcsípni az Electronic Arts egyik új szerzeményének, a sokak által nagy reménységnek tartott Spore-nak a videóját. Az ötlet teljesen egyedi, a grafika jópofa, és szemmel látható, hogy nem kevés kihívással nézünk majd szembe. Will Wright és csapatának fejlesztése ismét új színt vihet a játékvilágba, amire már igazán szüksége is van a jónépnek. Sajnos azonban a megjelenése még odébb van... A videót ezen a linken találhatod meg.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)