Gears of War - a Microsoftnál a jogok, az Epic-nél semmi nem maradt
Aki még egy picit is reménykedett abban, hogy lesz PC-s Gears of War a jövőben, azt el kell keserítsük. Viszont van jövője a szériának, és már tudjuk is, ki dolgozik a folytatáson.
Aki még egy picit is reménykedett abban, hogy lesz PC-s Gears of War a jövőben, azt el kell keserítsük. Viszont van jövője a szériának, és már tudjuk is, ki dolgozik a folytatáson.
Karen Traviss második Gears of War kötete még az elsőnél is több drámát, jellemábrázolást és izgalmat vonultat fel.
Cliff Bleszinksi útjai kifürkészhetetlenek, most azonban úgy tűnik, sikerült megállapodnia egy konkrét stílus mellett.
Egy Twitter-bejegyzés arra utal, hogy a Spike VGX-en láthatjuk először a Gears of War sorozat megálmodója új játékának első trailerét.
Mint mindig, decemberben is két játékot tölthetnek majd le ingyen az Xbox Live Gold tagsággal rendelkező felhasználók.
Ana Kesselt, az Insomniac Games egyik gyakornokát egy jogosítvány nélküli sofőr elgázolta, a baleset következtében a lány egyik lábát amputálni kellett. A játékipar összefogott.
Az Xbox One már csak egy (jó nagy) karnyújtásnyira van tőlünk és sehol egy új Gears of War. Phil Spencer elmondja, hogy miért.
A Grinding Gear Games végre bejelentette a Path of Exile megjelenésének dátumát és mellé egy csomó új tartalmat is.
Lesz Gears of War Xbox One-ra. Persze csak akkor, ha ezt kérjük az Epic Games-től. Legalábbis a Microsoft szerint.
Cliff Bleszinski egy újabb képet mutatott titokzatos projektjéről. Mi lehet az a Silverstreak?
Hogy kerül az alig több, mint 150 centiméter magas színész az Epic világába? Kis segítséggel.
Két képet is mutatott Twitteren Cliff Bleszinski a legújabb munkájáról. Annyit biztosan elmondhatunk róla, hogy fogalmunk sincs, mi lesz ez.
Egy álláshirdetésből kiderült, hogy az Epic Games egy eddig be nem jelentett új játékon dolgozik. Izgi.
Kegyetlen árzuhanással készült mára a Microsoft: az idei és tavalyi év legjobb címeit vehetjük meg töredék áron.
A következő Mass Effect játék fejlesztését felügyelő csapatba új szakember érkezett. Chris Wynn az Epic Games-től igazolt át.
A Gears of War: Judgment legújabb Lost Relics-nek keresztelt DLC-je a többjátékos módot kényezteti majd új tartalommal. És persze minket.
Hát persze, hogy nem. Hamis az a híresztelés, hogy a Gears of War: Redux megjelenne PlayStation 4-re.
Várhatóan 20 játékkal készül a 2013-as E3 eseményre a Microsoft, amiből egyelőre nem tudni, hogy mennyi lesz Xbox One cím.
Igyekszik a Microsoft is kedvet csinálni az E3-as felhajtáshoz, egy rövid ingerlő videót dobtak elénk, hogy csámcsogjunk rajta kicsit. Fogunk is.
Bejelentették a Gears of War: Judgment következő DLC csomagját, új többjátékos móddal és pályákkal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)