A Deadpool & Rozsomák sztárjai vezethetik a következő Oscar-gálát?
Jimmy Kimmel már nem vállalja, így az Akadémiának új műsorvezetőt kell találnia.
Jimmy Kimmel már nem vállalja, így az Akadémiának új műsorvezetőt kell találnia.
Minden nagyobb díjátadó kapcsán kampányol majd érte a Marvel Studios.
A Fák jú, Tanár úr! spin-offját is többen voltak kíváncsiak, mint az öntudatra ébredt mesterséges intelligenciára.
A videó akár azt is jelentheti, hogy a hősnek lehet jövője a Marvelnél.
A tervek szerint láthattuk volna Deadpool és Rozsomák keresztezését, Wolverpoolt is.
Az utóbbi hetek legfontosabb filmjei közül nem mindegyiknek alakul úgy a mozis pályafutása, ahogy azt az alkotók remélték.
Bizony, mindenki Rozsomákja több mint 20 éve magára öltötte az S betűs jelmezt.
Majd én eldöntöm, hogy tetszik-e - mondta a magyar közönség, majd nem ment el megnézni.
A színész nem a noir Pókemberként szerepelt először Marvel-filmben, és ez Ryan Reynoldsnak is eszébe jutott.
Elismerésre méltó sikert és szégyenteljes kudarcot is hozott a hétvége a mozikban.
Nicolas Cage horrorja viszont szépen kezdett és az animációs filmek is tartják magukat.
Már teljesen biztos, hogy bőven 1 milliárd dollár felett fog termelni a Deadpool & Rozsomák.
A 2000-es évekből húzott elő egy csodát mindenki új kedvenc filmje, aminek meg is lett az eredménye.
A Deadpool & Rozsomák után rátérhetünk a következő Marvel-filmre.
A Deadpool & Rozsomák magyar változatának készítői humoruknál voltak, és rátettek egy lapáttal a negyedik fal áttörésére.
Csapágyasra hajtják a színészek a legújabb Marvel-film marketinggépezetét, de ezt mi cseppet se bánjuk.
E fejlemény ismeretében még inkább elismerésre méltó a legújabb Marvel-film eredménye.
Tom Holland öccse is beugrott egy vendégszereplésre, és erről látszólag elfelejtették tájékoztatni a színészt.
Ryan Reynolds és Hugh Jackman őrült kalandja a 18-as karikás bemutatók között is majdnem az élre tört, egyetlen filmet nem tudott csak megelőzni.
Elképesztő siker az MCU legújabb mozifilmje.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)