A Microsoft Store-ból is eltűnhet a Cyberpunk 2077?
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy az xboxos változatra is ugyanaz a sors vár-e, mint a PS4-esre
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy az xboxos változatra is ugyanaz a sors vár-e, mint a PS4-esre
A Black Fridayre időzítve most hatalmas leárazás van az Xbox digitális boltjában is, ráadásul next-gen címeket is találni felhozatalban.
Ráadásul az Underground-táblákat is feldobták egy kicsit az Oxford Circusnél - pont ott, ahol egy Microsoft Store van.
Azt már korábban tudtuk, hogy a következő pénzügyi évre csúszik a Ubisoft játéka, most a Microsoft Store-on tűnt fel egy új megjelenési dátum.
A stúdió a Watch Dogs: Legion érkezésére készülve saját játékainak borítóit hackelte meg, hogy promózza kicsit az új kalandot.
Úgy tűnik, hogy december elején kapjuk majd meg a korábban Gods & Monsters címmel készülő játékot. Ismét a Microsoft Store leplezte le idő előtt a megjelenést.
Először Xbox One-on szokhatjuk majd meg az új kezelőfelületet, de minden bizonnyal Series X-en is ez vár majd ránk.
A PC-s játékosok nem csak a Microsoft Store-on keresztül érhetik majd el a játékot, ami valószínűleg jó pár ősz hajszáltól kímél meg minket.
Egyre rejtélyesebb, hogy miről is szól majd az Activision következő lövöldéje - a most kiszivárgott kép egy vörös labirintust ábrázol.
A Microsoft Store gyakorlatilag mindent elárult Crysis Remasteredről a holnap nagy bemutató előtt.
A főleg keleten hódító CrossFire következő kiadása hamarosan nálunk is bétatesztelhető lesz, legalábbis a Microsoft Store szerint.
A Rare által fejlesztett kalózos mulitplayer kalandjáték eddig csupán a Microsoft Store-ból volt elérhető, de ez heteken belül változni fog.
A Mafia: Definitive Edition a Microsoft Store-on keresztül szivárgott ki, azt is tudjuk, mikor jelenik meg, ahogy a Mafia 2: Definitive Edition dátuma sem titok többé.
Aki tényleg azért várt egy évet, mert nem volt hajlandó az Epic Games Store-t vagy a Microsoft Store-t használni, most készülhet.
A Microsoft Store-ból 7100 forintért elérhető, de nagyon hamar kiderül, hogy ez nem a Nintendo játéka.
A Microsoft Store a ma estére tervezett bejelentés előtt kiszivárogtatta a dátumot.
A fejlesztők közreműködése is szükséges lesz ehhez.
A Microsoft Store-ban már megjelölték a napot.
Az UWP gyakorlatilag halott, ezért a Microsoft száműzheti az appokat a Microsoft Store-ból.
Mindez pedig remek emlékeztető arra, hogy a DRM-védelemmel ellátott tartalmakat igazából bármikor elveszíthetjük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)