Ryan Reynolds még mindig óriási troll, már hirdetőtáblát akar tenni Hugh Jackman udvarára
Folytatódik a két színész vicces csetepatéja, amibe időközben már a nevükhöz köthető italmárkák is be lettek vonva.
Folytatódik a két színész vicces csetepatéja, amibe időközben már a nevükhöz köthető italmárkák is be lettek vonva.
A közösségi óriás kénytelen volt beismerni: a kétlépcsős hitelesítéshez használt telefonszámokat is átadja a hirdetőknek.
A 21 éves Voksit kedden fogták el a bolgár hatóságok a piszkálásvédelmet készítő Irdeto segítségével.
Milyen hirdetési lehetőségek rejlenek a videojátékokban? Hogyan lehet úgy hirdetni, hogy az a kiadónak, a hirdetőnek, és még a játékosnak is megérje? Erről beszélgettünk.
A Valve ugyan csendben igyekszik megtizedelni a fasizmust és egyéb szélsőséges nézeteket hirdető csoportokat, de valahogy mégsem látszik, hogy aktívan dolgoznának a probléma megoldásán.
Hónapok óta probléma a YouTube videósoknál az algoritmus, ami számtalan videót ítélt nem hirdetőbarát tartalomnak, és így nem kerestek velük egy fillért sem. Az oldal új rendszere talán segít majd ezen.
Valaki elég nagyot hibázott, amikor az Xbox Live kezelőfelületére túl korán rakta ki a játék legújabb tartalmát hirdető képet.
A semmiből tűnt elő a 7.2-es patch megjelenését hirdető Twitter bejegyzés, és még egy látványos előzetest is kaptunk mellé.
Sean Bean nem csak a Sid Meier's Civilization VI-ban, hanem a megjelenést hirdető trailerben is szerepel.
A Rise of the Tomb Raider promózásának céljából a Microsoft marketingesei kitalálták, hogy egy hirdetőtábla elé állítanak nyolc szimpatikus fiatalt, akiket hol vízzel locsolnak, hol máshogy tesznek próbára. Nézd élőben!
Rengeteg utalást találhatunk a következő Assassin's Creed leleplezését hirdető teaser-oldalon, ami alapján szinte biztos, hogy a korábban már meglebegtetett korba és helyszínre látogatunk majd.
Mielőtt tömeges pánik törne ki, vagy éppen sokan megörülnének a hírnek: a Facebookon terjedő, a sorkatonaság visszaállítását hirdető oldal hoax.
A következő, sztori mód minőségét hirdető bemutatóval egyértelműen a Naruto franchise rajongóinak kedvez a Namco Bandai, s ez így van jól.
A zombis multiplayer mészárszék bojkottját hirdető csoportosulás szószólói látogatást tettek a Valve stúdiójában, ahonnan elégedetten távoztak. Vajon mi lehet az oka?
Hamarosan indul a magát PvPMMO-nak hirdető játék bétája, amiben „végre nem kell virágokat gyűjteni és malacokat farmolni”.
Az egykori First Lady, Hillary Clinton hírhedt a videojáték-ellenességéről, de a nemrégiben tett kijelentése egyszerűen sokkolta a szaksajtót. Véleménye szerint Amerika gyermekei hamarosan agyba ültetett chipekkel lesznek felszerelve, hogy a nagy hirdető cégek valóban közvetlenül érhessék el a potenciális felvásárlóerőt. Hil azt állítja, hogy a hirdetők már így is épp elég új módozatot találtak reklámjaik célba juttatására a játékokon és az Interneten keresztül, s a folyamat még most sem állt le: a jövőben olyan megoldások is életre kelhetnek, amelyek eddig csak sci-fi regényekben léteztek. "Az ilyen mérvő technológiai fejlődés mellett könnyen elképzelhető, hogy egyesek chipeket ültetnek gyermekeinkbe, hogy segítségével közvetlenül az agyukban reklámozzanak valamit, s szó szerint elültessék fejükben a gondolatot, hogy mely terméket kell majd megvenniük." - mondta Clinton a Kaiser Family alapítvány előtt tartott beszédében. A new yorki demokrata azzal fűzte tovább gondolatmenetét, hogy az ország egy átfogó kísérletnek veti alá a gyerekeket, akik átlagosan legalább napi hat órát ülnek tévé és/vagy számítógép, s így reklámforrások előtt. Szerinte a leggyorsabban növekvő hirdetői célcsoport a hat éves és annál fiatalabbak tábora. Az ekkora csemeték egészséget a reklámbombák mellett például a Camel által gyártott cukor ízű cigaretta és a gyorséttermi ételek is nagyban roncsolják. Jó látni tehát, hogy Clinton nem csak a videojátékokat, hanem a valóban egészségtelen "junk food-ot" is támadja. Robert Thomson professzor szerint azonban mindössze arról van szó, hogy egyszerűbb valamit szidni és támadni, mint betiltani (például a gyorsételeket), illetve még mindig könnyebb és olcsóbb, mintha finanszírozni kellene egy átfogó oktató és átnevelő programot, amely a csemeték helyes látásmódjára hathatna. "A hirdetések ellen nincs mit tenni. Ez egy afféle kiskapu, ami annak látszatát kelti, hogy politikusaink tenni akarnak valamit ellene." - fejezte be. UPDATE: A GameSpot információi szerint a szenátor egy sokkal komolyabb lépésre szánta el magát. Azt eddig is lehetett tudni, hogy 2008-ban egy igen komoly megszorító törvényjavaslatot nyújtanának be a testület elé a videojátékokkal kapcsolatban, ám a Kotaku blogoldal szerkesztője, Brian D. Crecente most egy különös e-mailre hívta fel a figyelmet. Állítása szerint Hillary irodája egy körlevélben keres olyan önkénteseket, akik egy általuk sezrvezett sajtótájékoztatón "kétségbeesett szülőknek" adnák ki magukat, ezzel alátámasztva, hogy manapság mekkora veszélyt jelenthetnek a gyermekekre a videojátékok. A Rocky Mountain News újságírójaként is működő Crecente szerint az egész felhajtás egy új adó bevezetése miatt kerül megszervezésre. Nevezetesen állami adót fizettetnének a játékok utána hasonlóan a cigarettához vagy az alkoholhoz. A Kotaku szerkesztője nem árulta el, milyen forrásból értesült ezekről, de annyit elmondott, hogy a forrása nagyon megbízható.
A Sony hamarosan piacra dobja a fehér burkolattal szerelt PSP változatokat is. Ennek okán természetesen megindult a nagyméretű hirdetőkampány is, amely ezeket a hordozató játékgépeket igyekszik népszerüsíteni. Ennek ellenére azonban inkább ellenszenvet sikerült kiváltani az emberekben, és egyre nagyobb tűz alatt a Sony. A hirdetésekhez készített fotók ugyanis úgy hangsúlyozzák ki a két szín különbségét, hogy néger és fehér bőrű embereket együtt, nem épp "egyenlő" pozícióban ábrázolnak. A lentebb látható kép csak egy példa azokra a plakátokra, amelyekkel a Sony kívánja népszerüsíteni új termékét.
A cég elmondása szerint a fotók csupán azt hivatottak prezentálni, hogy mennyire különböző és új lesz a frissített borítást kapott PSP játékgép. Ennek ellenére ez a reklámpolitika igen nagy baklövésnek bizonyult.Az in-game hirdetésekre specializálódott IGA Worldwide vállalat aláírt egy megállapodást az Atarival, melynek értelmében a Test Drive Unlimited című autóversenyzős játék is részévé válik a hirdetési hálózatnak. Ez annyit tesz, hogy a Eden Games által fejlesztett alkotásban az út mentén elhelyezett hirdetőtáblákon valódi reklámok kapnak majd helyet, vagyis a dolog nem lesz igazán zavaró, sőt a felmérések alapján sokan még örülnek is annak, hogy ezzel is növelik a realitást, hisz nem kell kitalált, a valódiakhoz hasonló márkanévvel ellátott termékreklámokat bámulni. A főként hawaii vidékeken zajló versenyzés idén szeptemberben indulhat - ekkor jelenik ugyanis meg a Test Drive Unlimited.
A Microsoft felvásárolta a játékokban található hirdetésekre specializálódott, s ebben úttörőnek számító Massive vállalatot. A new yorki székhelyű hirdető céget egyes források szerint 200-400 millió dollár körüli összegért szerezte meg magának a szoftveróriás. Ezzel a lépéssel a Microsoft zöld utat kapott, hogy elérhesse az egyre bővülő online játékos társadalmat. "A hirdetők nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy elérjék a 18-34 év közötti férfi társadalmi réteget, mivel egyre kevesebb időt töltenek tévézéssel, s mindeközben folyamatosan növekszik a játékórák száma. A Massive és a Microsoft lehetőséget biztosít a sokkal hatékonyabb hirdetésre, hiszen ez a piac még igen sok kiaknázatlan forrással rendelkezik." - mondta Joanne Bradford, a Microsoft Globális Kereskedelmi és Marketing üzletágának alelnöke. A Massive által kifejlesztett technológia lehetővé teszi, hogy dinamikus hirdetések jelenjenek meg a videojátékokban, hasonlóképp, mint ahogy megjelennek a mozifilmekben vagy tévé műsorokban is a szponzorált termékek és szolgáltatások. A játékok esetében ez történhet például plakátok, poszterek, flakonok segítségével, amelyek mellett a játékos elhalad a virtuális térben való kalandozása közben. A jövőben a technológia az összes Microsoft játékba implementálásra kerül, Xbox 360, Xbox Live, és MSN játékok, illetve szolgáltatások esetében egyaránt. A Massive egyébként korábban számos más játékfejlesztővel is hasonló megállapodást kötött. Ezek sorsa mostantól a Microsoft kezében van.
A Steam hírdető tábláján jól látható az ige, melyből kiderül, hogy a már elég régóta készülő Lost Coast pálya jövő héten érkezik. A Half-Life 2 szerelmesei tehát néhány napon belül megláthatják milyen is mozgás közben a HDR technológia. Már alig tudjuk kivárni, nemde??? A Valve elárulta továbbá, hogy a pálya megjelenése után a Counter-Strike: Source, illetve Day of Defeat: Source játékokhoz készítenek némi extra tartalmat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)