Atari megörvendezteti az ijfú kapitalistákat: aranylemezre küldte városvezetés-szimulátorát. A játék Európában Február 24-én várható. A NY Tycoonban a játékos kezdő üzletemberként építgeti fel lassan Manhattan belvárost, több mint 100 féle fontos üzleti ágban. Demó erre.
A Take-Two játékkiadó benyújtotta a Tőzsdei Felügyeleti Hatóság (Securities and Exchange Commission) részére a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi jelentését. Ez sokban hasonlít a nemrég publikusan kiadott jelentéshez, ám annál valamivel részletesebb, és egyéb tételeket is tartalmaz. A legfontosabb talán, hogy idén több bírósági pernek nézhetnek elébe a GTA: San Andreas botrány miatt. Többek között beperelte őket Los Angeles városa a Hot Coffee modifikáció miatt, valamint a megölt rendőrök családtagjai is keresetet nyújtottak be. További ügyek vannak előkészületben New York, Pennsylvania és Illionois államokban is. Fény derült a közelmúltban felvásárolt játékfejlesztő vállalatokkal kötött szerződések pontos pénzügyi adataira is. A System Shock 2-t és Freedom Force-t jegyző Irrational Games potom 4,2 millió dollárba került, amit 2 millió dollárnyi lekötött tőke egészít ki. A megállapodás még nem végleges, így az összeg elmehet akár tízmillióig is. A Top Spin-t fejlesztő Indie Built vállalatot a Microsofttól vették át 18,5 millió dollárért. A második fogás a Civilization IV-et maga mögött tudó Firaxis. Őket 26,7 millió dollárért tették magukévá, amit további 12,5 milliónyi lekötött tőkével toldottak meg. Még ennél is többet költöttek a Segától átvett Visual Concepts-ért. A 27,8 millió dolláros készpénzes vásárlást a többletköltségek összesen 32,2 millióra növeltek. A jelek szerint a Duke Nukem Forever fejlesztése is óriási pénztemető. Eddig 4,25 millió dollárnál járnak a fejlesztési költségek, amit azzal a feltétellel biztosított a 3DRealms számára a kiadó, hogy 2005. március 31-ig leteszi az asztalra a játékot. Mivel ez nem történt meg, most kénytelenek újratárgyalni az egészet. Ha idén év végéig sikerül vele elkészülni, további félmillióval tudják megnövelni a büdzsét. Megdöbbentő, hogy a Grand Theft Auto sorozat a kiadó összes bevételének 34%-át tette ki. Ennek egy része biztosan el fog menni a perköltségekre, és a büntetésekre.
A nemrég megjelent GUN című vadnyugaton játszódó akciójáték kiadója, az Activision akár komoly jogi problémákra is ütközhet. Az Amerikai Indiánok Szövetsége (Association For American Indian Development) ugyanis rasszista vonásokat vélt felfedezni benne. Aki már játszott a játékkal, az tudja, hogy az 1880-as évektől kezdődően Colton White szerepébe bújva járhatjuk végig a korabeli vadnyugatot. Útja során az indiánokat ellenségként feltüntetve meg kell gyilkolnunk. Emellett egyébként találkozhatunk távolkeleti népekkel is, és a "hagyományos fehér" emberek között is több ellenséget fedezhetünk fel. Az összes fő ellenfél fehér bőrű egyébként. A Szövetség erősen fontolgatja, hogy bepereli az Activisiont, arra szólítva fel őket, hogy visszahívják a játékot. Egy esetleges cenzúrázott kiadást is támogatnának. Részletesen leírják, a játék mely elemeivel nem értenek egyet. Felsorolják például a skalpolás, mint fogalom szerepeltetését, a skalpoló kést, és azt, hogy nem egy helyszínen kizárólag az összes indián kivégzésével haladhatunk tovább a játékban. Egyébként egy bizonyos pont után az indiánok barátként tekintenek főhősünkre. A Szövetség egy petíció formájában kívánja népszerűsíteni elképzeléseit. Update: Azóta reagált a kiadó is a történtekre. Az Activision közleményét és a részleteket találhatjátok.
A néhány nappal ezelőtti Tomb Raider: Legend GameSpotos videók után érkezett két újabb játék közbeni animáció. Új hír az is, hogy Lara Croft hetedik eljövetelére már csak áprilisig kell várnunk. Pontos időpont nem ismert, de az Eidos ezt a hónapot jelölte meg.
A Boing Boing internetes magazin főszerkesztője a minap egy, a StarForce másolásvédelmi eljárást negatívan véleményező publikációt tett közzé az oldalán. Ezt követően a StarForce PR menedzsere, Dennis Zhidkov e-mailben kérte annak azonnali hatállyal való törlését. Íme a levél:
| StarForce reakció Mr. Cory Doctorow részére Tisztelt Uram, a StarForce másolásvédelmi eljárásunkat "másolásgátló malware-nek (erős fordításban veszélyes szoftver)" nevezni épp elég ok volt arra, hogy jogi úton fellépjünk Ön ellen. Vállalati ügyvédünk már dolgozik az ügyön. Nyomatékosan felszólítom, hogy a http://www.boingboing.net/2006/01/30/anticopying_malware_.html internetes címen közzétett véleményét haladéktalanul törölje, mivel az sértő, hazug, és hamis információkat tartalmaz, mindemellett meg nem erősített híreszteléseken alapul. A fenti publikációja 11 pontban sérti meg a nemzetközi törvényeket. Ügyvédünk hamarosan felkeresi Önt. Ugyanakkor kapcsolatba léptem az Amerikai Szövetségi Nyomozóhivatallal (FBI) is, mivel amit tett, zaklatásnak is minősül. Üdvözlettel, Dennis Zhidkov PR-menedzser StarForce Inc. www.star-force.com |
A Halo játéksorozatot fejlesztő Bungie honlapjának állásajánlatokat tartalmazó részlege újabb találgatásokra adhat okot. Többek között keresnek ugyanis PC-s grafikai, audió, hálózati, és játék programozókat. Aki esetleg hirtelen kedvet kapott a jelentkezéshez, elmondanám, hogy teljes körű DirectX9 és Xbox SDK tudásbázissal kell rendelkezni, legalábbis ajánlott. Szóval, aki szeretne "a Microsoft Game Studios legnagyobb nevein" dolgozni, felkötheti a gatyáját, ugyanakkor nekünk, halandóknak újra feltámadt a remény, hogy esetleg a korábbi játékok PC-s átirata is elkészülhet.
Jobb későn, mint soha alapon az Activison úgy döntött, hogy most pénteken kiadják a tavaly november végén megjelent The Movies kipróbálható verzióját. A demó a sztori mód első öt évét engedi majd végigjátszani. A lépés azért is meglepő, hiszen a játék aránylag sikeresnek mondható, több nagyobb pályázattal is előrukkoltak már a népszerűsítése érdekében. A demó ezen már nem sokat dobhat, de sebaj...
A Ubisoft bejelentette, hogy sikerült megállapodást kötniük a Capcommal, hogy a Resident Evil 4, Onimusha 3 és Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition játékokat ők adhatják ki az észak-amerikai, illetve európai régiókban. A disztribúció az Onimusha 3-mal kezdődik még februárban, majd ezt követő a Resident Evil 4 március végén.
Hihetetlen népszerűségnek örvend a World of Warcraft. A Vivendi Games nemrég kiadott pénzügyi jelentése tehát igaznak látszik. Íme hát a január 21-ével záródó 7 napos időszak amerikai játékeladási toplistája. 1. World of Warcraft 2. The Sims 2 3. Age of Empires III 4. Civilization IV 5. Zoo Tycoon 2 6. Call of Duty 2 7. Battlefield 2 8. The Sims 2 Nightlife 9. Battlefield 2 Special Forces 10. Guild Wars
A tegnapi állítólagos S.T.A.L.K.E.R.-problémák szerencsére és várhatóan alaplatalan pletykának bizonyultak. A Gameguru Mania utána járt a dolgoknak. A C&VG cikkéből világosan kiderül, hogy az egészet a netes közösségek találták ki. Maga a GSC PR menedzsere, Oleg V. Yavorsky cáfolta meg azokat a híreszteléseket, melyek szerint a játékfejelsztés problémákba ütközött volna. Biztosított mindenkit arról, hogy a munkálatok zavartalanul zajlanak. Oleg nyilatkozatából továbbá kiderül még az is, mindösze létszám-átcsoportosításról, illetve -leépítésről van szó. A Heroes of Annihilated Empires címet viselő, ugyancsak a GSC fejlesztése alatt álló játék gárdájához áthelyeztek a 40 alkalmazottból kettőt a grafikai részlegre, mert öt korábbi munkatárstól megváltak. Az áthelyezést azzal indokolták a vezetők, hogy a S.T.A.L.K.E.R. grafikai munkálatai majdnem elkészültek már, így tehát nagyobb szükség van a HoAE projektnél a grafikusokra. A GSC ezt követően egy hivatalos sajtóközleményt is megjelentetett. Ebben elmagyarázzák, hogy a játék nagyon közel van a béta fázishoz, a munkálatokat pedig a kiadóval nagyon szoros együttműködésben végzik. Ezt követően újra megerősítették, hogy a grafikus munkákra szakosodott 40 alkalmazott közül ötöt elküldtek, a maradékból pedig kettőt áthelyeztek a HoAE részleghez. A vezetők, a programozók, a tesztelők és bármilyen más munkakörben dolgozók közül senkitől nem váltak meg a projekt eleje óta. Továbbá elmondták, hogy az interneten megtalálható bárminemű GSC technológiai tartalom (X-Ray engine, és S.T.A.L.K.E.R. 2 engine) használata teljesen illegális, mivel a fejlesztőcég nem adott engedélyt azok terjesztésére, s jelenleg nem is árusítja azokat. Az esetlegesen megszerzett különböző anyagok egyáltalán nem demonstrálják a végleges játékban található tartalmakat. A technológiákat egyébként azért nem kívánják egyelőre vásárlásra felkínálni, mert nem akarják ezzel is lassítani a játék megjelenését. A fejlesztőcégek által felkínált fejlesztői csomagok ugyanis nem csak az eszközöket, hanem általában a fejlesztői támogatást is tartalmazzák.
A Dangerous Waters című modern tengerészeti háborús szimulátor Amerikában már tavaly megjelent, Európában azonban még mindig várat magára - ki tudja, miért... A készítők már megegyeztek a Valve csapattal is, hogy a Steamen keresztül is elérhetővé teszik a játékot, ám most már azt is tudni, hogy rendes, dobozos változatban mikortól vásárolhatjuk meg Európában. A pontos időpont továbbra sem ismert, mindössze áprilist jelölték meg. Biztos szórakoznak... :)
Az EA és a Far Cry fejlesztőcsapata a Crytek kitudja miért, de csak ma jelentette be teljesen hivatalosan, hogy készül a legújabb szemmeresztő grafikával rendelkező akciójátékuk a Crysis. Az élmény minden eddiginél hatásosabb, és felejthetetlenebb lesz - ígérik a programozók. Aki esetleg lemaradt volna a múltkori movieról, illetve interjúról az feltétlenül pótolja a hiányosságait.
Egyes, a kiadó által nem megerősített információk szerint nem haladnak a terv szerint a várva várt S.T.A.L.K.E.R utómunkálatai. Állítólag a THQ nincs teljes mértékben megelégedve a programozók által hosszú időn át kalapált játékkal, hiszen nem tettek eleget a srácok minden kérésnek. Azonban azt se felejtsük el, hogy a GSC Gameworld-ből már kivált azóta néhány ember, akik még a Stalker grafikus motorjának egyes részeit hegesztették...Reméljük nincs komoly baj.
Új videó érkezett a Commandos Strike Forceból, amelynek pontos megjelenéséről épp tegnap adtunk hírt. A mai animáció mindösszesen csak 3 megabájtot nyom, de azért érdemes meglesni. Aki ezt megtenni, az erről a linkről töltheti a videót, néhány friss kép társaságában.
Késik a népszerű regényen alapuló Left Behind: Eternal Forces. Egyelőre sem a késés pontos okát, sem az új megjelenés dátumát nem tudni. Amit igen, az az, hogy valamikor 2006 második negyedévében jelenik majd meg az RTS. Bizonyíték itt.
Az alapjátékról és a Special Forcesról lenne szó, 1.3-as patchben. Ez lesz a Battlefield 2: Deluxe Edition, amelyet már több online áruház is a listájának sorába tett. Bizonyíték és továbbiak itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)